terrorizmus
Öt perc – Nyugaton már az iszlamistáknak árulják a keresztény világot
Éppen elég megdöbbentő volt a Hamász terrorszervezet szélsőségeseinek rajtaütésszerű támadása az izraeli zenei fesztiválon, azonban a "progresszív" liberálisoknak még ezután is sikerült mélyebbre süllyedni. A hiperliberális Demokrata pártnak is a balszárnyához tartozó szélsőséges "progresszív" csoport ugyanis együtt vonult utcára az izraeli terrort ünneplő arab demonstrálókkal, miközben a baloldali függetlenobjektív sajtóban azonnal elkezdődött a terrorizmus relativizálása. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy az iszlamista terrort nemcsak New Yorkban, hanem Európa utcáin is ünneplik. Azok a csillogó szemű, ártatlan atomfizikus és agysebész gyerekek, akik néhány hete még fegyverrel lőttek a déli határt védő rendőrökre, határvadászokra. A helyzet pedig idehaza sem jobb, hiszen a hazai dollárbaloldal legnagyobb trófeája még "térdsérülése" ellenére is csak úgy szalad az újságírói kérdések elől azokhoz a nemzetek felett álló spekulánsokhoz, akik idehaza külföldi valutával, Brüsszelben pedig néhány millió muszlim bevándorlóval igyekszenek segíteni a progresszivitás ügyét.GEOrgPOLITIKA – A Hamász nem engedi menekülni a civileket
Az izraeli légierő bevetést hajtott végre a Hezbollah állásai ellen Dél-Libanonban, és bombázta a szíriai damaszkuszi és aleppói nemzetközi repülőtereket. Utóbbiakat azért, mert állítólag Iránból fegyverek érkeztek Bassár el-Aszad elnök hadseregének. Mivel Aszad és az ország vezetése alavita, azaz síiták, így Teherán érdemben támogatja őket. Az orosz csapatok mellett a perzsa állam segítségének volt köszönhető az Iszlám Állam legyőzése is Szíriában.GEOrgPOLITIKA – „Minden Hamász-tag egy halott ember”
Ez nem más, mint az izraeli kormány fenyegetése a terrorszervezet tagjainak. Az újonnan formált vészhelyzeti kormány bejelentette, hogy végleg leszámol a radikális, palesztin szervezettel. Izrael 75 éves fennállása óta ez volt a legkomolyabb és a legnagyobb civil veszteségekkel járó támadás az állam ellen. A terroristák brutalitása mindenkit sokkolt, főleg, amikor felfedezték a kibucban lemészárolt 150 ember, köztük sok gyermek lefejezett holttestét.A tömeggyilkos arab terroristák már Európában vannak
Miközben a muszlim terroristák nőket erőszakoltak meg, csecsemőket fejeztek le, civileket raboltak el és lőttek agyon, addig a Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában élő migránsok az utcán ünnepelték az emberiségellenes bűntetteket – írja a Hamasz terrortámadásáról szóló összefoglalójában az Origo.GEOrgPOLITIKA – Kurd terror Ankarában
Két jól kiképzett és remekül reagáló rendőrnek köszönhető, hogy nem történt nagyobb tragédia Ankarában vasárnap délelőtt. Az öngyilkos mellényt viselő, gépkarabéllyal felfegyverzett merénylők, akik a Kurd Munkáspárt nevében akartak gyilkolni, a belügyminisztérium épületébe akartak behatolni. „Elhivatottságukat” az is jól bemutatja, hogy megöltek egy ártatlan civilt, hogy annak autójával hajtsanak a helyszínre. Az épületet védő rendőrök azonnal észlelték a fegyverrel közeledő merénylőket és tüzet nyitottak rájuk. Az egyik terrorista felrobbantotta magát, a másik egy, a fejére leadott lövéstől halt meg. Mivel a halott terroristán is bombamellény volt, azt a tűzszerészek egy kontrolált robbantással hatástalanították.Szijjártó az ENSZ-közgyűlés előtt: a terrorizmus és az illegális bevándorlás ördögi kört alkot egymással
Óriási veszélyt jelent az Európába irányuló migrációs hullámok megerősödése, ugyanis jól látható, hogy a terrorizmus és az illegális bevándorlás egyfajta "ördögi kört" alkot egymással – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban.GEOrgPOLITIKA – Darabokban Angela Merkel lovasszobra
Az ötlet már alapjáraton abszurd volt, hogy egy német kancellárnak, aki még lovagolni sem szokott emlékművet emeljenek, de hát ismerjük az új/régi Németországot, ahol sosem fukarkodtak némi személyi kultusszal. A szobor nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és már az idén tavasszal felavatták, letört a ló feje és Merkel egyik keze. Rossz ómen, gondolhatták volna, hiszen Merkel kezei az ikonikus „wir schaffen das” (megoldjuk) kéztartásban voltak. A szobrot a freudenbergi templomkertben avatták fel, bár a 3D-nyomtatóval készített, 2,70 m magas szobornak már 2021-ben nem nagy jövőt jósoltak a statikusok. Tavasszal a szobrász szigetelőszalaggal tákolta újra össze művét, és az eredetileg aranyszínű szobrot fehérre festette. Már virradóra viszont, akárcsak Merkel bevándorláspolitikája darabokra hullott.Terrorizmusért letartóztatottak között többségben vannak a dzsihadisták Európában
Elgondolkodtató adatokat közölt az Europol. Legújabb jelentése szerint ugyanis a terrorizmus továbbra is komoly fenyegetést jelent Európának. Az elmúlt évben az Európai Unióban 380 letartóztatás történt terrorista bűncselekmények miatt. A tagállamok 2022-ben összesen 28 megvalósult esetet jelentettek az uniós szerv felé, amely a legtöbb bejelentett esetet a baloldali és anarchista terrorizmus kategóriájába sorolta - írja a Magyar Nemzet.9/11 - az amerikai gyásznap
Az Egyesült Államokban a 2001. szeptember 11-i terrortámadás 22. évfordulójára emlékeznek hétfőn. A hivatalos emlékezéseket a szokásoknak megfelelően a terrortámadás helyszínein tartották - írja az MTI. New Yorkban, a World Trade Center ikertornyainak helyén kialakított Ground Zero emlékhelyen harangszóval emlékeztek az áldozatokra. A hivatalos eseményen Kamala Harris alelnök vett részt, emlékbeszédeket az egykori események érintettjei, áldozatok hozzátartozói mondtak, illetve olvasták fel az áldozatok neveit.Ajánljuk még

















