Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – A Hamász nem engedi menekülni a civileket

Az izraeli légierő bevetést hajtott végre a Hezbollah állásai ellen Dél-Libanonban, és bombázta a szíriai damaszkuszi és aleppói nemzetközi repülőtereket. Utóbbiakat azért, mert állítólag Iránból fegyverek érkeztek Bassár el-Aszad elnök hadseregének. Mivel Aszad és az ország vezetése alavita, azaz síiták, így Teherán érdemben támogatja őket. Az orosz csapatok mellett a perzsa állam segítségének volt köszönhető az Iszlám Állam legyőzése is Szíriában.

A Közel-Keleten több kormány is tart attól, hogy Irán esetleg beavatkozik a konfliktusba, ezért a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalmán telefonon tárgyalt Ebrahím Raíszi iráni elnökkel.

Csütörtökön Tuniszban volt egy pro-Hamász tüntetés, ugyanakkor a térség többi államában az emberek inkább aggódva figyelik a helyzetet, főleg, hogy humanitárius katasztrófa alakult ki Gázában. Emberek tízezrei vesztették el otthonukat és 1500-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. Sok palesztin ezért nemcsak Izraelt hibáztatja, hanem a Hamászt is, mivel ők okozták ezt a háborús helyzetet. Az izraeli hadsereg felszólította a Gázai övezet északi részén lakó nagyjából 1,1 millió embert, hogy hagyják el a területet, mivel katonai akciókat fognak ott végrehajtani. A civileknek 24 órájuk van a költözésre. Sem a Vörös Félhold, sem az ENSZ nem tudja, hogy miként fogják a civileket ellátni vízzel, élelemmel és orvosi ellátással. Ennyi menekültnek sátrakat sem tudnak biztosítani 24 óra alatt.

A legfrissebb hírek szerint a Hamász meggátolja a civileket abban, hogy elhagyják a harci övezetet. Nyilvánvalóan élő pajzsnak akarják használni őket, hogy az izraeli hadsereg ne támadhassa meg az északi régiót. Izraeli hírforrások szerint a titkosszolgálatok olyan információkat kaptak, hogy ezen a területen a Hamásznak földalatti bunkereik és alagútjaik vannak; elképzelhető, hogy a túszokat is ott tartják fogva.

PestiSracok facebook image

Kanadában és Európában egyre több nagyvárosban voltak pro-Hamász tüntetések, amelyek komoly aggodalomra adnak okot a biztonsági szerveknek. Minden nyugati városban megerősítették az izraeli érdekeltségek védelmét, a zsidó iskolákét és a kulturális központokét. Komoly veszélye van egy terrortámadásnak, mivel több tízezer szimpatizánsa van a Hamásznak Németországban, Franciaországban és Svédországban. Több zsidó közösség óvatosságra intette tagjait, hogy ne viseljenek kipát vagy Dávid-csillagot a nyakukban, mert ez veszélybe sodorhatja őket. Német iskolákban feszültség alakult ki, amikor migrációs hátterű diákok éltették a Hamász akcióját és zsidó hitű osztálytársaikat inzultálták.

Orbán Viktor pénteki interjújában a Kossuth Rádióban elmondta: „adjunk hálát a Jóistennek, hogy 2015-ben helyén volt az eszünk, távol tartottuk a terrorista veszélyt az országtól”. Hozzátette, hogy ellenőrzés nélkül jöttek be tömegek, köztük ott pedig vannak a Hamász megbízottjai is. „Magyarországon Európa egyik legnagyobb létszámú zsidó közössége él, mindannyian magyar állampolgárok, akiket meg kell védeni” – mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: „a veszélyek korában élünk, de nem törődhetünk bele abba, hogy a biztonsági szint csökkenjen”. Orbán Viktor leszögezte: Brüsszelben azt akarják, hogy beengedjük a déli határon levő, erőszakoskodó embereket, hogy abban osztozzunk, amitől ők évek óta szenvednek.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.