terrorizmus
Franciaországban a fiatalkorú bűnelkövetőket katonának is kiképezhetik börtön helyett
Büntetésük részeként a fiatal vagy fiatalkorú bűnelkövetők Franciaországban a jövőben katonai kiképzésben vehetnek részt – jelentette be csütörtökön Sébastien Lecornu védelmi és Éric Dupond-Moretti igazságügy-miniszter Metzben.Georg Spöttle: Az FBI buktatta le a Németországban lecsapni készülő terroristákat
Az FBI-nak köszönhető, hogy nem történt egy dzsihadista terrortámadás Németországban ricinnel és ciángázzal. Egy iráni testvérpár akart százakat meggyilkolni házilag előállított vegyi fegyverekkel. A szilveszteri pokol után ismét látható lett a migráció veszélye a társadalomra.Sorozatgyilkos és volt katona migránsok akartak Magyarországra szökni
Magyarországon keresztül akart eljutni az EU-ba két, terrorizmus gyanúja miatt körözött tálib harcos – írja a Blikk. A lap szerint az egyikük egy sorozatgyilkos, aki amerikai és francia katonákat mészárolt le, a másik pedig egy nyugalmazott tábornok, akit éppen a szélsőséges nézetei miatt bocsátott el az afgán hadsereg.Nemzetközi körözés alatt álló terroristát kapcsoltak le a budapesti rendőrök
A belga hatóságok körözése alapján fogták el a budapesti rendőrök fogtak el egy terrorizmus gyanúja miatt keresett nőt.Három év börtönt kapott egy német nő, aki még fiatalkorúként csatlakozott az Iszlám Államhoz
Három év börtönre ítélte terrorizmus vádjával a düsseldorfi tartományi bíróság csütörtökön azt a 25 éves dortmundi nőt, aki még fiatalkorúként csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez.Az Európai Parlament terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot
A Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot.Beismerő vallomást tett az isztambuli merénylet szíriai állampolgárságú elkövetője
Beismerő vallomást tett az a fiatal, szíriai állampolgárságú nő, akit a hat halálos áldozatot és 81 sebesültet követelő isztambuli robbantás elkövetésével gyanúsítanak – írta a török média a helyi rendőrségre hivatkozva hétfőn.A Scotland Yard szerint terrorista indíttatású volt a doveri menekültközpont elleni támadás
"Terrorista ideológia" vezérelte azt a gyújtogatásos támadást, amelyet egy hete követett el a délkelet-angliai Doverben működő menekültügyi központ ellen egy idős brit férfi – közölte szombaton a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztálya.778 millió dollárral finanszírozta az Iszlám Államot egy francia cementgyártó cég
Bűnösnek vallotta magát a Lafarge francia cementgyártó cég kedden, egy amerikai bíróságon abban, hogy szerződés alapján tett kifizetéseket az Iszlám Államnak és egy másik terrorszervezetnek egy szíriai üzem fenntartása érdekében – számolt be a Politico. A cég a megállapodás részeként 778 millió dollár kifizetését vállalta.Ajánljuk még

















