terrorizmus
Putyin: Moszkva stratégiai együttműködésre törekszik Washingtonnal
Alaptalannak nevezte az orosz "beavatkozás" vádját az amerikai és az európai parlamenti választásokba, és stratégiai együttműködést szorgalmazott az Egyesült Államokkal és az EU-val Vlagyimir Putyin orosz elnök a Corriere della Sera című olasz napilapban, a római látogatásával egy napon megjelent interjúban csütörtökön.Felrobbantotta magát Tuniszban egy bekerített terrorista, hogy elkerülje a letartóztatást
Felrobbantotta magát egy terrorizmussal gyanúsított 23 éves férfi kedden Tuniszban, hogy elkerülje elfogását - közölték a hatóságok szerdára virradó éjjel, négy nappal a tunéziai fővárosban elkövetett öngyilkos merényletek után.Szijjártó: Az üldözöttek helyben való boldogulását kell segíteni
A nemzetközi közösségnek meg kell teremtenie annak feltételeit, hogy a terroristák által üldözött közösségek helyben tudjanak boldogulni, illetve az elüldözöttek visszatérhessenek lakóhelyükre. Magyarország megmutatta, hogy ebből még a hozzá hasonlóan közepes méretű országok is ki tudják venni a részüket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a mongol fővárosban, egy terrorizmusellenes konferencián.Pittsburghi keresztény templomot akart felrobbantani egy szír bevándorló
A pennsylvaniai Pittsburghben szerdán késő este letartóztattak egy szíriai férfit, aki terrortámadást tervezett egy keresztény templom ellen - jelentette be szerda éjjel a Szövetségi Nyomozó Iroda. Az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint a 21 éves Musztafa Muszab Alowemer 2016-ban menekültként érkezett Szíriából az Egyesült Államokba. A szír háborús viszonyokra tekintettel a menedékkérelmét pozitívan bírálták el, és azóta a pennsylvaniai nagyvárosban élt.Budapest magasan az egyik legbiztonságosabb turistacélpont Európában
A brit külügy tavasszal frissítette a nyári időszakban külföldre utazó állampolgárai számára elérhető hasznos tudnivalókat. Amíg a német, francia, belga és spanyol nagyvárosok kiemelt biztonsági kockázatként szerepelnek, addig szerencsére Magyarország és Budapest kapcsán semmiféle ilyen információ nem szerepel – írja a 888.hu.Újabb halálos áldozatokat követelő merénylet történt Szíriában
Pokolgépes merényletet követtek el vasárnap Szíria északnyugati részén, a török határ közelében lévő Azaz városban, egy mecset előtt, és legkevesebb 13 ember meghalt, több, mint 20 pedig megsebesült - jelentették szíriai aktivistahálózatok.Legalább 16 embert öltek meg iszlamista terroristák Mozambikban
Helyi tisztségviselők pénteki közlése szerint legalább tizenhat embert gyilkoltak meg iszlamista terroristák Mozambik északi részén egy rajtaütésben. A támadók bombákat dobtak egy teherautóra, majd tüzet nyitottak - írja az Origo.Ajánljuk még

















