terrortámadás
Szijjártó: Magyarország elkötelezett a közel-keleti térség békéje és nyugalma mellett
Magyarország elkötelezett a közel-keleti térség békéje és nyugalma mellett, ezért szorgalmazza az eszkaláció elkerülését – írta Szijjártó Péter pénteki Facebook-bejegyzésében.Magára vállalta az iráni merényletet az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget csütörtökön két robbantásért – áll a csoport a Telegramon közzétett nyilatkozatában.GEOrgPOLITIKA – Terrortámadás Iránban és sikertelen ukrán rakétatámadás Oroszország ellen
Kászim Szulejmáni iráni tábornok halálának negyedik évfordulójára emlékeztek szerdán, Iránban. A tábornokot egy amerikai drón ölte meg a bagdadi repülőtéren, amikor iraki kollégájával, Abu Mahdi al-Muhandisz tábornokkal találkozott, aki szintén életét vesztette a támadásban. A Kermánban megtartott megemlékezést két hatalmas robbanás rázta meg, amely 95 emberrel végzett és legalább száznegyvenen megsérültek. Kermán kormányzóhelyettese, Rahman Dzsalali terrortámadásnak minősítette a robbantásokat. Az IRNA iráni hírügynökség szerint a két, táskába rejtett pokolgép 10 perces eltéréssel robbant. A bombákat nagy valószínűséggel távirányítóval hozták működésbe. Ebrahím Raíszi, az Iszlám Köztársaság elnöke és Ali Hamenei ajatollah, a legfelsőbb vallási vezető a tettesek kézre kerítésére és példás megbüntetésére tett ígéretet. Ezidáig még egyetlen terrorszervezet sem vállalta fel a tömeggyilkosságot. Az egymás után következő robbantások a tálibokra, de az Iszlám Államra is utalhatnak. Gyakran hajtottak végre így merényleteket, hogy a kiérkező mentősöket és rendőröket is megöljék a második, késleltetett detonációval.Több mint százan meghaltak az Iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjének sírjánál történt robbantásokban
Több mint száz ember életét vesztette, és 141-en megsebesültek szerdán az iráni Forradalmi Gárda néhai vezetőjének sírjánál történt robbantásokban az ország délkeleti részén fekvő Kermán város temetőjében. Egyelőre egyetlen csoport sem vállalta magára az iráni állami média által "terrorista" merényletnek nevezett támadást.GEOrgPOLITIKA – Fegyverkeznek az izraeli civilek
Fegyverkezési láz lett úrrá az izraeli civileken. A Hamász októberi támadása óta 250.000 engedélyt adtak ki a hatóságok. A rendőrség szerint átlagban napi 3000 engedélykérelmet adnak be országszerte. Rengetegen gyakorolnak a lőtereken is, ahogy a nyitóképen látható.GEOrgPOLITIKA – Újabb húszi támadások a Vörös-tengeren
A jemeni síita húszi milícia ismét támadásokat indított olyan kereskedelmi hajók ellen, amelyekben Izraelnek résztulajdona van. Jahja Szarí dandártábornok egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy haditengerészetük csapást mért a Swan Atlantic és az MSC Clara hajókra. A hajók elleni támadások a Báb el-Mandeb-szorosban történnek, amely „a siralom kapuja” magyarul. A jemeni húszik szolidaritást vállaltak a palesztinokkal, és a háború kitörése óta több rakétát és drónt lőttek ki Izraelre is.GEOrgPOLITIKA – Hamász-fegyverraktár Németországban
Németország legfelsőbb ügyésze letartóztatási parancsot állított ki négy palesztin férfi ellen, akik a Hamász terrorszervezet tagjai. Amint az elsődleges kihallgatásból és megfigyelés adataiból kiderült a gyanúsítottak zsidó vallási és kulturális intézmények ellen terveztek merényleteket. A férfiak állítólag egy álcázott földalatti fegyverraktárból jutottak volna hozzá a szükséges lőfegyverekhez. Ezeket Berlinbe akarták szállítani a támadások kivitelezésére. Ez lett volna az első eset, hogy a Hamász Németországban csap le.Súlyos merényletet követtek el a pakisztáni hadsereg alaptáboránál, sok halott és sebesült (18+) (Videó)
Legkevesebb 24 katona életét vesztette, és sokan megsebesültek egy terrortámadásban, amelyet kedden hajnalban követtek el Pakisztán északnyugati részén, az afgán határ melletti Dera Iszmail Hán városban – közölte a hadsereg.Szijjártó Péter: Magyarország elítéli a vallásukat gyakorló Fülöp-szigeteki katolikusokat ért támadást
Magyarország elítéli a Fülöp-szigeteken vasárnap reggel történt támadást, és gyorssegélyt juttat el a sérültek és elhunytak rokonai számára – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.Ajánljuk még