the fair right
Mi közünk van nekünk Izrael megtámadásához? − The Fair Right (videó)
Sokak fejében él egy tévképzet a közel-keleti fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban, miszerint ott mindig is lőtték egymást a népek, de ez nem a mi dolgunk. Az elpazarolt emberéleteken túl valóban nem lenne semmi közünk hozzá, ha ez a konfliktus két őserdei törzs között bontakozott volna ki, de jelenleg nem ez a helyzet. Izrael megtámadása önmagában is komoly súllyal bír, ha pedig számításba vesszük, hogy ezt a támadást egy közel-keleti nagyhatalom hajtotta végre, akár még világháborús ómeneket is kaphatunk. A történet azonban most sem fekete-fehér, ugyanakkor tényszerűen igaz, hogy egy közel-keleti háború az egész világra képes hatást gyakorolni. Hogy pontosan hogyan, az a videóból kiderül. Kitől szívja el Magyar Péter a szavazókat? Kinek szólt a beszéde?
Magyar Péter kiábrándult fideszesek tömegéről beszélt, de vajon hány ilyen embert állt szombaton a Kossuth téren? Külön érdekesség, hogy a szokatlanul hosszúra sikerült beszéde alatt megpróbált mindenkihez szólni. Hol jobbra, hol balra lőtt. Kérdés azonban, hogy egy fideszes miért szavazna rá, ha neki már van egy Fidesze, egy, a Fideszt elutasító ellenzéki pedig miért követné őt a Fideszre hajazó retorikája nyomán? Vélhetőleg most mérik, hogy kikre tudják a legnagyobb hatást gyakorolni, a számok azonban már kijöttek. A Fidesz és az ellenzék is tudja, hogy ki ennek a harcnak a legnagyobb vesztese, de hogy ne folyamatosan csak Magyar Péter legyen a téma, beszélgettünk Pumped Gabóról és az átvert önvezető autókról is. Nézd meg a teljes videót és iratkozz fel! Három hazugság Varga Judit bántalmazásával kapcsolatban – The Fair Right (videó)
Furcsa dolog a politikai pszichózis és vallási fanatizmus keveredése. Mindkettő arra készteti az embert, hogy kizárja a már meglévő nézeteivel ellentétes gondolatokat, és csak azokat fogadja be, amelyek megegyeznek a már létező elképzeléseivel. Ezek az emberek meggyőzhetetlenek. Nem fogadják el az ellenérveket és mindent személyes támadásnak vesznek, ami kicsit is sérti a zavarosan összefésült valóságukat. Azonban nemcsak egy valóság létezik. Több párhuzamos, akár egymással ellentétes univerzum is létrejöhet egy fanatikus fejében. Az sem gond, ha ezek a valóságok ütik egymást. Fontos leszögeznünk, hogy a fenti leírás nem azokról szól, akik másképp látják a világot vagy egy konkrét esetet, esetleg máshová húzzák az X-et. Ez a leírás arról a szűk csoportról szól, amelyik tagjai egész nap az internet kátránnyal teli bugyraiban lubickolnak egy laptoppal az ölükben, és nevető reakciót nyomnak egy bántalmazott nő vallomása alá. A mai videó nekik szól. Puzsér faék egyszerűségű rímjeit már csak a Magyar Péterről költött dal múlja alul (videó)
Örömteli hírrel szeretném köszönteni minden kedves olvasónkat és nézőnket. Ezen a héten Magyar Péter ámokfutásán kívül végre más is történt. Például az, hogy a Budapest főpolgármesterét, Karácsony Gergelyt adó párt egyik képviselője aláhúzta a kormány kommunikációját, és még azokat is meggyőzte a Fidesz igazáról, akik eddig kételkedtek benne. Mielőtt még bárki a szívéhez kapna: nem, ez nem szándékosan történt. Barabás Richárd mindössze olyannyira saját maga hatása alá került, hogy véletlenül egy egész videót készített az általuk bevezetni kívánt LMBTQ-jogokról. Eközben tovább dagad a Puzsér Róbert és Dopeman közötti vita, ami odáig fajult, hogy Puzsér Dopeman anyját és húgát is vállalhatatlan kontextusban emlegette. Ezzel párhuzamosan Belpest is dalra fakadt és megalkották Magyar Péter mozgalmi indulóját, ami pont annyira kínosra sikerült, mint Péter szereplései, de beszélgettünk a német adófizetők pénzéből finanszírozott német köztévé botrányos húsvéti műsoráról, ami inkább hasonlított az Ördögűzés című film előzményeire, min egy húsvéti adásra. Nézd meg a teljes beszélgetést! Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX. A Fidesz miatt nem hisznek Varga Juditnak – állítja a nőjogi aktivista – The Fair Right (videó)
A Telex cikke szerint a Fidesz miatt nem hisznek az emberek Varga Juditnak, de vajon mi igaz ebből? Mi az oka, hogy Magyar Péter még Varga Judit vallomása után is ilyen magas népszerűségnek örvend az ellenzéki megmondóemberek körében? Tényleg nem hisznek Varga Juditnak, vagy hisznek, csak nem érdekli őket? Ma ennek jártam utána. VIGYÁZAT! A videó nyomokban fájó igazságot és tényeket tartalmaz. Aki túlságosan elvakult ahhoz, hogy intelligensen kezelje az ellentétes véleményt, az hallgassa inkább Puzsér Róbert ömlengését, miszerint a Varga Juditot ért bántalmazás nem is igazi bántalmazás, mert az igazi bántalmazás általában másmilyen bántalmazás szokott lenni. Ez az a pont, ahol már mi kérünk elnézést... Fura hely lehet ez az ellenzéki oldal, ahol Magyar Pétereket követnek, Borkai visszatéréséről nem is beszélve. Magyar Péter után már csak Borkai Zsolt hiányzott a közéletből
Magyar Péter kapcsán lehetetlen aktuális hírekről beszélni. Mire ezt megírjuk, mire ez eljut hozzád, már aktualitását is veszti, mivel az ember képtelen leállni. A hangfelvétel óta pedig a szokásos 120 százalék helyett most 200-on ég a baloldal új messiása. Vincze Emíliával ma erről a hangfelvételről beszélgettünk, és fontos kiemelni, hogy ez a videó még Varga Judit interjúja előtt lett rögzítve, így az nem kerülhetett szóba. Annak ellenére, hogy a Magyar Péter-jelenség széltében-hosszában leuralta a hazai közbeszédet, történt még néhány érdekesség az országban. Például Borkai Zsolt szokatlan ATV-s interjúja, ahol azt rebesgette, hogy az ellenfeleihez képest ő viszonylag jó helyzetben van erkölcsösség terén. Állítólag létezik egy videó, ami a változatosság kedvéért most Borkai Zsoltnak fog kedvezni. Tűkön ülve várjuk. Várd velünk te is, közben pedig nézd meg a videót! Magyar Péter igazi énje: messiás, hős vagy áruló? (Videó)
Magyar Péter teljesen elszabadult, amikor Varga Judit kiposztolt egy párkapcsolati erőszakot bemutató videót a Facebook-oldalára. Azóta megállíthatatlan. Özönlenek az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és megállás nélkül kommentel a róla szóló posztok, mémek alá. Már az is gyanús volt, hogy az első szereplése kapcsán rögtön "hamis nőverő vádakról" beszélt, viszont a józanul gondolkodó emberek számára mostanra már teljesen kikristályosodott Magyar Péter valódi személyisége. Persze így is lesznek, akik hősként, messiásként tekintenek az emberre, aki két hónapja még az általa lerombolni kívánt rendszerből élt, de kik vagyunk mi, hogy kétségbe vonjunk azok hitelességét, akik lehallgatják a saját feleségüket. Szerencsére azonban Magyar Péteren túl is van (köz)élet, így sikerült pár szót ejtenünk a Most vagy soha! című Petőfi-filmről és a főpolgármester-jelöltek személyéről is. Nézd meg a teljes videót a #konzervatív csatornán! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.