the fair right
Bajban a belpesti értelmiség: lehet-e hinni az áldozatnak, ha fideszes? – The Fair Right (videó)
A hollywoodi zaklatási botrány óta útjára indult #Metoo mozgalom szerint egy bántalmazott nő szavát semmilyen körülmények között nem szabad kétségbe vonni. Extrém esetben (például, ha a vádlott jobboldali) még kivizsgálni sem szabad az ügyet, csak meghozni az ítéletet az áldozat elmondása alapján. Ezt nem mi találtuk ki, ezek az ő szabályaik. A valóság azonban gyakran megtréfálja a belpesti haladárokat, és időközönként az ő soraikból kerülnek ki az erőszaktevők. Mi ilyenkor a teendő? A szélsőséges nézeteket valló, magát nőjogi aktivistának aposztrofáló Mérő Vera szerint vélhetőleg mélyen hallgatni. Legalábbis erre következtetünk, mert ő általában gyanúsan hallgat, ha az elkövető egy köztiszteletben álló ellenzéki. Most azonban nagy a baj. Varga Judit pár napja kiposztolt egy párkapcsolati erőszakot bemutató, sokatmondó videót, és egy rendőrségi jegyzőkönyv is előkerült, ami nem vet túl jó fényt a baloldal új üdvöskéjére, Magyar Péterre. Mi ilyenkor a teendő? Kinek higgyünk? Melyik ujjadat harapod le, kedves haladóértelmiségi? Megkérdeztük az ELTE diákjait, hogy ők hinnének-e egy áldozatnak, és most hisznek-e Varga Juditnak. Kaptunk néhány lesújtó választ. K. Endre újra lecsapott, a férfiak abortusza pedig egy emberi jog (videó)
K. Endre esete jóval több figyelmet kapott, mint a bicskei gyermekotthon összes elkövetője együttvéve. Ő maga vélhetőleg igazságtalannak tartja az rá kiszabott ítéletet, ezért úgy döntött: azzal próbálja meg tisztára mosni a nevét, hogy újra elköveti, ami miatt anno elítélték. Szerencsétlenségére az RTL kamerái ezt pont rögzítették. Ezalatt az idő alatt tőlünk nyugatabbra csak úgy dúl a progresszió, ahol olyan gyerekkönyvek jelennek meg, amiért nálunk az egész üzletet lefóliáznák - minden joggal. A beszélgetés alatt kitértünk a francia abortusz-törvényre és arra, mivel lehetne visszaszorítani a terhességmegszakítások számát. Nem, nem tiltással. Ha pedig tetszett a videó, kövesd te is a #konzervatív nevű új YouTube-csatornát! Megbukott a Most vagy soha? Meg lehet még menteni? – The Fair Right (videó)
A magyarországi baloldalnak semmi sem szent. Ha gyűlölködésről van szó, nem számít nekik a művészet, a kultúra vagy a magyar színészek sorsa. A moziszékek még ki sem hűltek, a premier napján kezdték el gyalázni a Most vagy soha! című magyar filmet. Máig kérdéses, hogy Petőfire haragudtak ennyire, vagy Rákay Philipre, amiért készített Petőfiről egy filmet. A gyalázkodó cikkeket követően a magyar színészekért máskor utcára vonuló olvasók most ezrével rohamozták meg az IMDb-t, hogy lepontozhassanak valamit, amit vélhetőleg még csak nem is láttak. Hogy ennek van-e bármi hosszútávú hatása a filmre, az még kérdéses, de legalább ismét bebizonyosodott: a baloldal számára a nemzeti érzés és a magyarságtudat olyan, mint a vámpírnak a szenteltvíz. Még a látványától is irtóznak. Ismét egy messiás-komplexusos baloldali "politikussal" gyarapodott az ellenzék – The Fair Right (videó)
Az ellenzék 14 éve képtelen leváltani a Fidesz kétharmadát, a szavazók pedig egyre bizonytalanabbak. Ahol pedig a reménytelenség és kilátástalanság felüti a fejét, ott csak a hit adhat erőt. A magyarországi (és nemzetközi) baloldal kiváló aknamunkájának köszönhetően a szavazóik azonban már rég elfordultak a klasszikus vallásoktól, és helyettük inkább "izmusokban" keresték a megváltást, teret engedve ezzel a hamis prófétáknak. Tudják, hogy a szavazók már rég kiábrándultak a politikusokból, ezért magukat messiásként aposztrofálva járnak az egyszerű halandók között, akikkel elhitetik, hogy ezúttal ők most tényleg elhozzák nekik a várva várt (politikai) megváltást. Az elmúlt évek alatt sok ilyen messiás-komplexusos vezetőt láttunk már a baloldalon, akik aztán csúfos kudarcot vallottak. Egyesek saját magukat gáncsolták el, míg másokat az elvtársaik. Tűkön ülve várjuk, hogy milyen sorsot szán Magyar Péternek az új baráti köre. Vajon befogadják és pajzsra emelik, vagy még azelőtt megbuktatják, hogy zavaró tényezővé válna? A választ sajnos mi sem tudjuk, de tény, hogy jelenleg ő a magyarországi baloldal legújabb messiása, aki szemmel láthatóan a saját maga hatása alá került. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.