tisza istván
Végre! Már nem a vörösterrorista Szabó Ervin nevét viseli egy közterület! – Jöhet a könyvtár átnevezése?
Nagyszerű hír érkezett Pápáról: az önkormányzat tegnap (azaz csütörtökön) átnevezte az eddigi Szabó Ervin utcát Tisza Kálmán utcára. Szabó Ervin szélsőbaloldali anarchista, terrorista volt, aki Tisza István miniszterelnök meggyilkolását tervezte. Szabóról a kommunisták nevezték el a budapesti könyvtárhálózatot. Hogy a könyvtárak szégyenszemre miként viselhetik még ma is, ráadásul tíz évnyi nemzeti kormányzás után ennek az alaknak a nevét, rejtély. Mindenesetre ami Pápán történt, biztató: úgy tűnik, megtört a jég, és elindulhat végre az a tisztulási folyamat, amelynek végén Magyarország összes közterületéről, intézményéről lekerülhet Szabó Ervin neve. Úgy legyen!Tisza István, akit a történelmi Magyarországgal együtt öltek meg
Magyarország első világháború utáni sorsában ha nem is a legrosszabb, de az egyik legrosszabb forgatókönyv valósult meg. A cseh, a román és a szerb területi étvágy jóval többet akart, mint amennyit koncként dobtak nekik, de az országunkat így is katasztrófa érte. A nagy háborúban emberéletekben, gazdaságilag és közérzetileg is kivérzett országról leszaggatták a területe kétharmadát és lakossága többségét. Utóbbiak közt több, mint hárommillió magyart kényszerítettek idegen, kifejezetten magyargyűlölő elnyomás alá. Egyetlen háborús vesztest sem ért ilyen fokú megtorlás, ezért a magyarokat érthető módon azóta is foglalkoztatja a kérdés: elkerülhető lett volna-e a teljes összeomlás. Erről is szó volt az Országházban a Tisza István halálának századik évfordulóján rendezett konferencián.Orbán: Ma van szuverenitásunk, erős gazdaságunk, határok feletti összetartásunk (FRISSÍTVE)
Az erős, magáért kiállni képes ország, amelyet Tisza István politikai pályafutása legfontosabb céljának tartott, ma valóság - mondta Orbán Viktor kormányfő szerdán Budapesten, gróf Tisza István Kossuth Lajos téri emlékművénél, a néhai miniszterelnök halálának századik évfordulója alkalmából tartott koszorúzási ünnepségen.Kövér László: "Meg kell becsülnünk múltunk nagy alakjait" – Tisza Istvánra emlékeztek
Meg kell becsülnünk múltunk nagy alakjait és helyesen kell értelmeznünk sorsfordulóinkat az Országgyűlés elnöke szerint. Kövér László a Tisza István miniszterelnök halálának 100. évfordulója alkalmából tartott szerdai budapesti koszorúzáson azt mondta, hogy a tragikus sorsú egykori miniszterelnök megérdemelné, hogy történelmi nagyságaink közé emeljék.Kásler a száz éve elhunyt Tisza Istvánról: Nem értették meg, de nagyságát mindenki elismerte
Gróf Tisza István egykori miniszterelnök halálának századik évfordulója alkalmából rendezett emlékülést a Trianon Kutatóintézet Közhasznú Alapítvány hétfőn Budapesten. Az esemény fővédnöke, Boross Péter korábbi kormányfő azt mondta, a konferencia feladata, hogy helyreállítsa a tisztességes és tárgyilagos felfogást az oktatásban. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, az emlékülés védnöke úgy fogalmazott, hogy Tisza István "talpig férfi" volt: szellemileg és fizikailag egyaránt alkalmas személy, aki egész élete során fejlesztette adottságait. A gróf miniszterelnöknek sok ellensége akadt a baloldalon, köztük a magyar könyvtáraknak mai napig nevet adó kommunista, Szabó Ervin, aki egyenesen merényletet is próbált szervezni ellene. Az ördögi tervről a PestiSrácok.hu írt tényfeltáró cikket, amely ITT olvasható.Ajánljuk még