tisza párt
A nyugati sajtó nagyon szeretné elhitetni az olvasókkal, hogy “a Fidesz egyre idegesebb Magyar Péter társadalmi előretörésével kapcsolatban”
Orbán Viktor miniszterelnök kifejezetten harcos március 15-i beszédében kemény fellépést ígért a külföldről finanszírozott médiával és civil szervezetekkel szemben, miközben a magyar szuverenitás védelmére hivatkozva éles támadásokat intézett politikai ellenfeleihez. A beszédet követően számos nemzetközi újság foglalkozott a miniszterelnök politikai üzeneteivel és azok lehetséges következményeivel - foglalta össze cikkében az Index.Dadaizmus az Andrássy úton: I. Országegyesítő Magyar Péter a tavasz, aki elvezeti az országot Európába
Magyar Péter és a Tisza Pártnak nevezett szekta a nemzeti ünnepen az Andrássy úton tüntet. A szeánszot Péter Petra műsorvezető nyitotta meg, aki eligazította a közönséget a posztolás és a kis videók forgatásának fontosságáról, mert attól árad a Tisza, ha ellepik a tartalmaik az Instát és a Facebookot. Emellett külön felhívta a figyelmet arra, hogy Magyar Péter posztjait is osszák meg, mert az még fontosabb. Percről-percre közvetítésünk következik a kringyaparádénak ígérkező eseményről.Hogy szólhat a magyar emberekhez egy külföldről lopott himnusz? | Karantén kibeszélő
Nagyot húzott a Tisza Párt, akik úgy akarták a magyar életérzést elkapni, hogy egy svéd rockegyüttes dalát másolták le és rajzolták át. Hiteles és szívhez szóló, erre nem nagyon lehet mást mondani. Kicsit furcsa ugyan, hogy azt is külföldről kell lemásolni, hogy mit jelent magyarnak lenni. A Karantén kibeszélőben szóba került a Tisza Párt elképesztő menetelése a szakadékba, pedig a felvétel idején Magyar Péter aláírós botránya még ki sem robbant. Látható, hogy a zsebmessiás és csapata korán indította meg a légióit, így most a kiégés ellen harcolnak, minden eszközt bevetve. Egyszerre akarják megszólítani a keresztény és konzervatív értékrenddel bíró embereket, miközben a gyerekeknek írt homoszexuális propagandakönyvet jegyző Bódis Krisztinát védik foggal-körömmel. Kíváncsian várjuk az újabb nagy ötletet és egész pályás letámadást. Nézzétek a Karantén kibeszélőt!Dömötör Csaba: Magyar Péter megint a Fidesszel vitetné el a háborúpárti balhéját
Szavazások is bizonyítják már, hogy az Európai Parlament (EP) nagykoalíciója úgy is folytatná a háborús politikát, hogy közben már béketárgyalások zajlanak - jelentette ki Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus emellett kitért Magyar Péterre, a Tisza Párt elnökére és európai parlamenti képviselőjére is, akivel kapcsolatban pár napja robbant a botrány, miután kiderült, hogy a neve előterjesztőként szerepel egy Ukrajnát támogató határozat-tervezeten, amit ő ugyan tagadott, de valószínűtlen, hogy a tudta nélkül került oda.Plusz 1,3 millió Tisza-szavazót delirál a Medián, de a Nézőpont éppen az ellenkezőjét mérte
Helytelen kutatási eredményeket publikálnak egyes kutatócégek - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, utalva ezzel a Medián kutatására, amely szerint majdnem tízpontos előnyre tett szert Magyar Péter pártja a Fidesszel szemben. Ha ez igaz volna, bő félév alatt megkétszereződött volna a Tisza tábora, de ezt egyáltalán nem támasztják alá a mért adatok - fejtette ki Mráz a Hír TV-ben. A Nézőpont Intézet ma közzétett felmérése szerint a "legvalószínűbb listás eredmény" tekintetében éppen hogy a Fidesz vezet 10 százalékponttal a Tisza előtt.Hogyan élj túl egy rázós hetet a Tisza Párttal?
Ez nem Magyar Péter hete volt. Csak úgy sorjáztak a balhék és balfogások, kapkodás és pánik jellemezte a közben egyre erősebben fenyegetőző szektavezért. Itt volt Ruszin-Szendi Romulusz ügye és itt már nem is az egymilliárd forintos szolgálati villáról beszélünk, hanem a TB-kártyára rendelt zsírleszívásról, aztán robbant a Tisza Párt "himnusza", ami valójában egy svéd rockegyüttestől lopott induló lemásolása és gyenge átrajzolása, semmi más. De nem állt meg a mélyrepülés, érkezett a zsebmessiás aláírós botránya is, ahol egy Ukrajnát támogató uniós állásfoglalás beterjesztőjeként és aláírójaként láthattuk, amelyet hosszas sikoltozás követett, Magyar szerint ugyanis a fideszesek aláhamisították a nevét. Ne is folytassuk, pedig lenne itt még Bódis Kriszta és miegymás, de álljunk meg inkább és nézzük meg tégláról téglára, hogy mire képes az a párt, ahol a meg nem értett takaréklángelmék gyűltek össze a délutáni svédtornára.Nem a forradalmi ifjak, hanem a bécsi udvar ivadékai ők! - írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben
"Előre sajnáljuk magunkat, hogy végig kell hallgatnunk azt a sok bicskanyitogatóan farizeus maszlagot, ami március 15-én az Andrássy úton el fog hangzani. Totálisan egyértelmű, hogy mindaz, amit Magyar Péter majd jugoszlávcowboy-hangon előad, teljesen hamis lesz" - írja Huth Gergely a Magyar Nemzetben a Péter és a sajtószabadság című publicisztikájában.Ruszin-Szendinek az jutott eszébe a saját zsírleszívásáról, hogy Fidesz
Ruszin-Szendi Romulusz, a magyar honvédség volt vezérkari főnöke a közösségi oldalára feltöltött videóban reagált a arra állításra, mely szerint az ex-vezérkari főnökön hivatali ideje alatt a TB-kártyája elszámoltatására hajtottak végre zsírleszívást. Még pedig azért, mert "a nagymértékű zsír akadályozta a tábornokot hivatalos katonai teendőinek ellátásában." Bár a beavatkozást az orvosok nem akarták végre hajtani, mert az szépészeti beavatkozásnak minősül, a tábornoki kérést az információk szerint nem lehetett visszautasítani.Magyar Péter főtanácsadójáról egyre durvább dolgok derülnek ki
Magyar Péter és a Tisza prominens tagjai körül sorra derülnek ki bizarrabbnál bizarrabb dolgok. Nincs ez másképp Magyar Péter kis kedvencével, Barati Ágnessel sem, aki oly „lelkesen” harcol egy szerinte jobb Magyarországért, hogy nem rég még egy elítélt bűnözővel tartott fent szoros kapcsolatot. Persze ezt sem kellett a pártban és azon kívül sem nagy dobra verni, hiszen a Tisza pártelnökétől tudjuk, hogy az ő múltjukban nincs mit keresgélni, mert ott nincs semmi látnivaló. Legalábbis olyan dolgok, amelyek erkölcsi magaslatokba löknék a Tiszát biztosan nincsenek – mondhatnánk. A Mandiner utánajárt, hogy az, aki most az „igazságosabb” Magyarországért harcol, milyen mélyre tudott menni nemrég egy „kis” pénzért az erkölcsi fertőben?Ajánljuk még

















