tisza párt
Vége a színjátéknak: Magyar Péter lett a Tisza Párt elnöke
A mai napon a Tisza Párt tisztújító közgyűlése a párt elnökévé választotta Magyar Pétert– jelentette be közösségi oldalán a párt EP-képviselője. Mint írta, az alelnök társai Radnai Márk, a párt operatív vezetője és Tarr Zoltán, az európai parlamenti delegációnk vezetője lesznek.A Tisza Párt ujjtörő alelnöke nő kezét is eltörné
Kéztöréssel fenyegetett meg egy újságírónőt a Tisza Párt alelnöke, aki korábban „kártékony csótánynak” nevezett egy újságírót – minderről a Magyar Narancs számol be.Ujjak eltörésével fenyegetőzött a pszichopata párt új alelnöke
Egyik kritikusa ujjainak eltörésével fenyegetőzött korábban a Tisza Párt új alelnöke, Radnai Márk – írja a Mandiner, kiemelve, a színházi világból a pártba ejtőernyőző férfi az emlékezetes ötkerti bulin is ott volt.Így vert át mindenkit Magyar Péter, korábban fogadkozott, hogy esze ágában sincs beülni az EP-be
Magyar Péter széles mosollyal az arcán utazott Strasbourgba az Európai Parlament alakuló ülésére, amiről fényképes posztot is közzétett a Facebookon. Bekövetkezik tehát az, amiről korábban azt állította, hogy kizárt dolog: a Tisza Párt alelnöke beül az unió egyik legfontosabb döntéshozó testületébe - írja a Magyar Nemzet.Eltérő stratégiákról és "egypárti ellenzéket akaró" Magyar Péterről elmélkedett Gyurcsány Ferenc
"Két ellenzéki stratégia verseng most egymással. A Tisza stratégiája, hogy VAGY ő, VAGY semmi nem változik" - írta közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc. Szerinte "az egyik legszorítóbb kérdés, hogy miként álljon fel az ellenzék a 2026-os választásokra".Újabb részletek derültek ki Magyar Péter diszkóbotrányáról – Megkerülhettek a vízbe dobott felvételek
Több tanúvallomás is született már a rendőrségi nyomozás során, amely Magyar Péter diszkóbotránya ügyében indult – értesült a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság mások mellett kihallgatta azt a személyt is, akivel a Tisza Párt alelnöke konfliktusba keveredett az egyik belvárosi szórakozóhelyen június 21-én.Csúnya lebukás: így hazudik magának "újmúltat" Magyar Péter (VIDEÓ)
Újabb videó került nyilvánosságra Magyar Péterről, melyen az ellenzék új messiása önfeledten táncolgat a Fidesz eredményváró buliján 2022-ben.Magyar Péter egyik kulcsembere Demszky főtanácsadójának, Mesterházy Ernőnek az üzlettársa
Magyar Péter kampányának és pártépítésének egyik kulcsembere Farkas Dezső, aki több cégben üzlettársa Mesterházy Ernőnek. A dúsgazdag producer Demszky Gábor korábbi SZDSZ-es főpolgármester főtanácsadója volt, feladatai közé tartozott a Gyurcsány-kormánnyal való kapcsolattartás, majd 2010-ben korrupciós ügyek miatt kattant a bilincs a kezén, de végül felmentették a vádak alól. A közelmúltban Mesterházy azzal került a hírekbe, hogy újra vizsgálódik a Központi Nyomozó Főügyészség a vállalkozóval összefüggésbe hozott, Balin található luxusvillapark ügyében - írja a Magyar Nemzet.A Fidesz–KDNP stabilan vezet, a Tisza Párt pedig a második legerősebb politikai erővé vált
Múlt hónapban a kormánypártok és a Tisza Párt mellett csak a DK és a Mi Hazánk támogatottsága érte volna el a parlamentbe jutáshoz minimálisan szükséges, 5 százalékos küszöböt – derül ki az IDEA Intézet június második felében elvégzett, országosan reprezentatív felméréséből.Ajánljuk még















