tisza párt
A tiszás EP-képviselő szerint a magyarok csak most értik meg, milyen az EU-ban élni
A Tisza párt parlamenti képviselője ismét a gázpedálra lépett. Persze nem az erkölcsi magaslatokat célozta meg, a Tiszánál abban már ne is reménykedjünk, de egy újabb közönségszórakoztató kvízig mégiscsak eljutott. De vajon mi késztethette erre a képviselő asszonyt?Kétségbeesetten védekezik Magyar Péter a bennfentes kereskedelem vádja ellen
Tény, hogy Magyar Péter nem épp a legszebb napjait éli meg. A baráti alákérdezős Partizán-interjú sem hozta meg a szerencséjét, ahova a Tisza párt elnöke óriási reményekkel érkezett. Pechjére a Gulyás Márton műsorvezető - miközben a Vogel-hagfelvételek legbrutálisabb állításait, például a kampánypénzek lenyúlásáról szólókat mind elhallgatta, s a telefonlopásos-mentelmi-botrányra sem mert rákérdezni, azért csak rátapintott Magyar egy érzékeny pontjára, amely szerint a pártelnök bennfentes információk alapján jutott hozzá kilencven millió forintnyi részvényhez.Na ezt nem láttuk jönni: Úgy tűnik Hadházy buktatja le Magyarék "150 százalékos" méréseit és a manipulált közvélemény-kutatásokat
Hadházy Ákos úgy tűnik megerősítette, hogy a baloldali közvélemény-kutatók manipulálják a nyilvános számaikat, a belső és nem nyilvános méréseikben teljesen más számokat mutatnak ki, mint amelyeket a nyilvánosság számára publikálnak - derül ki egy interjúrészletből.Mégiscsak lehet valami gyanús ebben a "bennfentes" kereskedelemben, a hírek szerint Magyar Pétert is érintő hatósági vizsgálat zajlik az ügyben
Magyar Pétert bennfentes kereskedelemmel vádolják egy 2023-as tőzsdei ügylet kapcsán. Az Index birtokába jutott információk szerint a Tisza Párt vezetője egy napon, a tőzsdezárás előtti órákban eladta minden meglévő részvényét, majd jelentős összeget fektetett az Opus Global Nyrt. papírjaiba, amelyek értéke a tőzsdezárás után bejelentett részvény-visszavásárlási akció következtében jelentősen megugrott. A források szerint Magyar ezzel többmilliós haszonra tett szert.Hiába követelték a DK-ban Gyurcsány lemondását, a pártelnök "kezébe vette a vezetést"
Gyurcsány Ferencet „fejbe kólintotta” a tavalyi önkormányzati választás, többen is a lemondását követelték, el is gondolkodott, de végül arra jutott, hogy marad - mondta a DK elnöke az Index videójában Rónai Egonnnak.Magyar Péter Gyurcsány Ferenc ördögi teremtménye, amelyet azért hozott létre, hogy az ellenzéki szavazók újra megszeressék őt, esetleg Klára asszonyt
Az abszurd, már már lehetetlen ostobaságok tömege, amelyekkel a Tisza Párt nevű képződmény megtestesülése naponta megajándékoz bennünket, olyan értelmezéseket kíván, amely kilép a hagyományos racionalitás világából. Egy rafinált összeesküvés-elmélet következik. Akár fekete mágia is lehet. Talán az ördögűzéshez is vissza kell térnünk.Mennyire kell mélyen lenni ahhoz, hogy a Kutyapárt oktasson ki a munkával járó felelősségből? - A tiszásoknak ez most sikerült
Ismeretes, a tegnapi maratoni fővárosi közgyűlés egyik emlékezetes pillanata volt, amikor Tisza Párt fővárosi frakciója szerdán kivonult az ülésről, miután kedden a Tulajdonosi Bizottság ülésén levették a napirendről a javaslatukat, hogy a fővárosi cégvezetőket nyílt pályázattal válasszák meg. A javaslatot Vitézyék támogatták, más nem. Az ellenzők azzal érveltek, a javaslat tele van hibákkal, jogszabályellenes felvetésekkel.Dúró Dóra a Polbeatben: A régi baloldal emberei építik fel a TISZA Pártot, amely ugyanakkor semmilyen értékrendet nem képvisel (videó)
Mára világossá vált, hogy a TISZA Pártot a régi baloldal emberei építik fel, ők adják a kampányfőnököt és a legfőbb tanácsadókat, de ez legutóbb a dombóvári választáson is világossá vált, ahol bár nem indult el a TISZA, de Bajnai Gordon és az MSZP helyi emberei beszálltak a kampányba, miközben ma ők a helyi TISZA Sziget vezetői - mondta a Polbeat című videóműsorunkban Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve. Kitért arra is: Nyugat-Európa a saját kultúráját számolja fel, azzal, hogy teret enged a gyermektelenség és az LMBTQ katasztrofális ideológiájának, de szerinte itthon is aggasztó a demográfiai helyzet. Dúró Dóra a COVID-járvány hazai berobbanásának ötödik évfordulóján kifejtette azt az álláspontját, hogy hiba volt erőltetni a védőoltásokat, amik szerinte beláthatatlan egészségügyi kockázatot jelentenek. A műsorvezetők ellenvetéseinek dacára azt is kifejtette: a valódi statisztikák kétségbe vonják az oltások hatékonyságát.Magyar Péter állítólag nagyon mérges "agyhalott" fővárosi képviselői mai teljesítménye miatt
Ismeretes, a mai napon tartják azt a Fővárosi Közgyűlést, amelyen többek között vitáznak a képviselők a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos elővásárlási jogról, valamint a területre szánt fejlesztésekről is.Ajánljuk még

















