titkosszolgálat
Volt, aki nemet mondott Lucifernek: Tordai Terit megpróbálták, de nem sikerült beszervezni
Tordai Teri színésznőt megpróbálta ügynökként foglalkoztatni az állambiztonság, azonban nem volt sikeres a beszervezési kísérlet. Írásunkban bemutatjuk, hogyan kereste meg őt a titkosszolgálat, miképpen emlékszik minderre vissza, vannak-e ellentmondások a történetben, és azt is, milyen filmekben játszott a színésznő Nyugaton. Az tény, hogy Tordai Teri nem volt hajlandó részt venni az állambiztonság játszmáiban, így az nem igazán tudott mit kezdeni a színésznővel.Volt maffiaellenes főrendőr: a Gyurcsány-korszakot átszőtte a szervezett alvilág, egy miniszterre rá is kellett volna rúgni az ajtót (PS-interjú!)
Ugyan a mostani kurzus sem mentes a bűncselekményektől, de a 2010 előtti kormányzat jóval komolyabb szinten össze volt fonódva a szervezett bűnözéssel, még egy miniszterre is rá lehetett volna rúgni az ajtót – erről is beszélt a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A kecskeméti maffiaügy 2008-ban visszavonult felgöngyölítője említést tett arról a jelentésről is, amelyben bal- és jobboldali politikusok, ügyvédek, bűnözők közötti összejátszásról írt, ám a dokumentumot felsőbb szinten egyszerűen eltüntették. Orosz hangsúlyozta, hogy Gyurcsányék idején a titkosszolgálat több munkatársa is a maffiózókat védte, az ellenük dolgozó rendőrök ellen pedig lejáratási akciót szerveztek. A volt NNI-s vezetővel kitértünk a Szájer-ügyre, illetve beszéltünk a cigarettacsempészettel megbukott szocialista politikus botrányáról, valamint arról is, hogy szerinte az olasz bűnüldözés az etalon, ahol a politika csak akkor tudja leállítani a nyomozásokat irányító hatósági szereplőket, ha megölik őket. Orosz István egyébként „nyugdíjasként” sem tétlenkedik, lakókörnyezetében a lakossággal együtt vette fel a harcot a drogkereskedőkkel.2021-től elérhetővé válnak a rendszerváltás előtti titkosszolgálati jelentések
Jövőre elérhetővé válnak a rendszerváltás előtti titkosszolgálati jelentések – jelentette be az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az RTL Klub híradójának. A főigazgató beszámolt róla, hogy 2021 során elindulhat az a szolgáltatás, mely az ügyfélkapun át elérhetővé teszi az ügynökaktákat, melynek eredményeképp azokhoz Debrecentől Kaliforniáig hozzá lehet majd férni.Titkosszolgálati szakértő: a magyar érdekek sérelmére fókuszáltak a razzia szervezői
Földi László titkosszolgálati szakértő a Szájer-ügy hátteréről úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi tények ismeretében azt lehet mondani, hogy ez egy szervezett akció volt. Leszögezte ugyanakkor, hogy vélelmezhetően Szájer József önszántából lett partner a saját bukását előidéző akcióban – számol be a hirtv.hu.Politikai Hobbista: klasszikus titkosszolgálati akcióval "lőtték ki" Szájer Józsefet (VIDEÓ)
Ő nem vállalta a beszervezett ügynök dicstelen szerepét a hazája ellen, hanem bevállalta ezt a mocskolódó szarvihart, amit most a nyakába öntenek, bevállalta, hogy fél Európa rajta röhögjön, rajta gúnyolódjon, miatta kacagja ki a sok büdös bunkó kommunista sorosista a magyar kereszténydemokráciát, őt vádolják meg a saját szövetségesei, a barátai is, hogy ennyi bajt okozott a magánéleti botlásaival – hangsúlyozta Jeszenszky Zsolt a PestiTV Politikai Hobbista című műsorában kedd este, amikor Szájer József ügyéről vendégeivel megállapították, hogy a politikus hibázott, viszont erkölcsi elismerés illeti azért, hogy nem engedett a titkosszolgálatok zsarolásának, hanem vállalva a következményeket lemondott.Vona szerint titkosszolgálat vadászhatta le Szájert
„Szinte biztos vagyok benne, hogy az uniós vétó körüli botrány miatt vadászta le valamelyik (német?) titkosszolgálat Orbán brüsszeli parancsnokát” – írta Facebook-oldalán Vona Gábor, Szájer József botránya kapcsán. A Jobbik volt elnöke felvetette: „Minden bizonnyal nem ez volt az első házibuli. Miért éppen most derült ki?" Az expolitikus bejegyzésében kitér egyebek mellett arra is, hogy nyilván nincs direkt árukapcsolás, de az ügy a brüsszeli magyar-lengyel ,,szabadságharcra” is negatív hatással lesz. Szerinte az elmúlt pár órában sokat zuhantak az Orbán-Morawiecki duó tárgyalási pozíciói.Az egykori elhárító szerint az SZFE-tüntetés próba volt, felmérték, mekkora a támogatói bázisuk (Videó+galéria!)
Komoly titkosszolgálati offenzíva zajlik évek óta Magyarországon, a kormány megbuktatására irányuló törekvések hátterében pedig külföldi érdekcsoportok állnak. Horváth József biztonságpolitikai szakértő a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: ezekre a destabilizációs törekvésekre 2022-ig egészen biztosan számítani kell majd, az Orbán-kormány migrációellenes politikája számos üzleti kör érdekét sérti. Ezért is tapasztalhattuk meg az utóbbi években, hogy nemcsak tüntetéseket generálnak, hanem a már jól ismert módszerekkel – így például a lejáratás, dezinformálás – nemzetközi megítélésünket is negatívan befolyásolják. Ehhez a médiamanipulációs eszközök teljes tárházát felhasználják, természetesen a hazai ellenzéki pártok lelkes támogatásával, amelyek a hatalom megszerzése érdekében még azzal sem törődnek, hogy tevékenységükkel nemcsak a magyar állampolgárok számára jelentenek biztonsági kockázatot, hanem az ország demokratikus rendjére is.Ajánljuk még

















