török gábor
Török Gábor a poltikai jövővel való porszívóügynökösködés Nostradamusa
Török Gábor munkásságát egyértelműen a politikai jövővel való porszívóügynökösködés jellemzi. Adva van az egyszeri ellenzéki, a tüntető, az igényes médiafogyasztó, aki tudatosan nem a közmédiából tájékozódik, mert be van szállva az internetbe, és öntudatos, de valójában, legbelül nagyon szeretné azt hallani, amit a szürke ólomesős és szomorkásan betonkátyús orbáni hétköznapok kétharmados reménytelenségéből kiérez, azaz a pislákoló reményt, a felcsúti médiaszauron hirtelen bukását, kínok között végrehajtott pusztulását, az agóniát, ésatöbbi. Török Gábor (mesterien) megtalálta a helyét a médiapiacon, mert a messziföldön hírhedt "politológus-elemző" a vágypolitizálás kisnagy mesemondója, plázamikulása, a politológia bazári bűvésze, a Balaton-part magányos, a moló végén felállított tenyérjós-gépe, amely kétszáz forintért, azt adja, amire-akire vágyunk, legbelül, vegytisztán. Sőt válogatás nélkül mondja, amit csak hallani akarunk, akár Farkasházy Tivadarnak hívnak minket, akár Vona Krisztinának, vagy Karácsony Gergelynek. Mind megkapjuk tőle, amire vágyunk.Vona jól tette, hogy lemondott – mondja az eddig őt tömjénező Török Gábor
Török Gábor politikai elemző a választások után a Heteknek adott interjújában beszél a választási meglepetésről, Fidesz titkáról és legyőzésének lehetőségéről, az ellenzéki kudarc kérdéséről, valamint arról, hogyan értékeli a Jobbik szereplését és Vona Gábor lemondását.GFG: Fenn kell tartanunk a harci tüzet, a bizonytalankodásnak most nincs helye!
Baráti tűzzel sorozta meg a 888.hu ma délelőtt a PestiSrácok.hu-t, amiért kilógunk a sorból. Piciny lelkünk nem törött össze és a felajánlott mentesítő hadtestből sem kérünk, ám felhívtuk G. Fodor Gábort, a 888.hu hírigazgató-főszerkesztőjét, hogy megkérdezzük: miért kapták fel a vizet az ellenzéki Republikon közvélemény-kutatásának leközlésén, illetve a vásárhelyi kudarc után lehozott pro és kontra véleményeken; mi a feladata a vállaltan kormánypárti médiának a kampányban, továbbá - és ezt már a politológustól kérdeztük - mekkora esélye van a győzelemre a Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig terjedő választási roncskoalíciónak?Mráz Ágoston Sámuel: az ellenzék teljesen elengedte a 2018-as választást
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont csoport vezetője, valamint Török Gábor politológus elemezték a kormánypárt, illetve az ellenzék jelenlegi helyzetét a Heti Válasz legújabb számában. Az elemzők szerint a Jobbik mára liberálisabb a liberálisoknál, a szocialista párt pedig jobbára már elveszítette minden tekintélyét szavazói körükben.Vannak „indulati elemek” Simicska őrjöngésében – esett le a tantusz Török Gábor politológusnak
Korszakos megállapításra jutott Török Gábor politológus Simicska Lajos minapi káromkodós ámokfutása kapcsán. Az elemző szerint a Jobbik közeli oligarcha viselkedésében „vannak indulati elemek, ez szinte biztos”. A korábban „egyrészt-másrésztozó”, ide-oda sasszézó elemzéseivel ismertté vált politológus 24.hu-nak adott interjúja kevéssé emlékeztet egy politikai elemzésre, mint inkább a Jobbik és köreinek hálószobatitkaiba beavató pletykák és a miniszterelnököt mosolygósan riogatni próbáló sejtetések ötvözetére.Ajánljuk még

















