törökország
Feleségül veszik kiskorú áldozataikat a török erőszaktevők
Több ezer török erőszaktevő csúszik ki az igazságszolgáltatás kezei közül, mivel a zaklatók a szexuális bűntett után gyorsan feleségül veszik áldozataikat – írja a The Independent információira hivatkozva a Hirado.hu. Az egyik bűnténynél hárman raboltak el egy kislányt, de a közösen elkövetett bűntett után az egyikük feleségül vette, így mind a három erőszaktevő büntetését eltörölték.Erdoğan új módon zsarolhatja az EU-t a migránsokkal
Bő egy hete jelentette be Recep Tayyip Erdoğan, hogy megadná a török állampolgárságot a Törökországban élő szír menekülteknek. Tegnap, a varsói NATO-csúcsról hazafelé tartva, a részletekről is beszélt az elnök, aki egymás után sorjázza a külpolitikai játszmáit az elmúlt hónapokban, és mindenkivel összerúgta a port – inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az Európai Unióval ugyan megakadtak a vízummentességről szóló tárgyalások, ám a törökök mindvégig éreztették a zsarolási potenciáljukat, míg ezzel párhuzamosan, az összes többi fajsúlyos hatalommal szemben teljesen elszigetelődtek. A máskor igencsak harcias Erdoğan végül több fronton feltűnően meghátrált a közelmúltban, és könnyen lehet, hogy megint a leggyengébb ellenállásnak ígérkező Európai Uniót akarja csőbe húzni – természetesen újra a migránsokkal.Ajánljuk még