tóth csaba
Borul az összeborulás? – Fekete-Győr menetrendszerűen nekiment Karácsonynak
Újabb cicaharc alakult ki az ellenzéki összefogás soraiban. Most Fekete-Győr András ment neki Karácsony Gergelynek, mert a főpolgármester nem a Momentum jelöltjét támogatja.Jól megy az összefogás Zuglóban, most Horváth Csaba szállt bele Hadházyba
Szépen halad az összefogás Zuglóban, ahol az egymással koalícióban induló pártok jelöltjei láthatóan egymást is sokkal jobban utálják, mint a közös ellenfelet. A választókörzetben jelöltségért versengő Hadházy és Tóth Csaba ugyanis élet-halál harcot folytat az indulásért, amelynek során mutatós bűnlajstromot vágtak már egymás fejéhez. Legutóbb ingatlanmutyival vádolta Hadházy a zuglói szocialistákat – erre szállt be a vitába Horváth Csaba. Az ATV beszámolója szerint Zugló szocialista polgármestere hazugságnak nevezte azokat a kritikákat, amiket Hadházy Ákos hozott fel a közelmúltban a kerületi önkormányzat működésével kapcsolatban.Tóth Csaba "nem olyan gáz", de Hadházyt támogatja Zuglóban a kutyapárt
Miközben Zugló minden szempontból egyre biztosabban az ellenzéki összefogás állatorvosi lova kezd lenni, nem várt helyről kapott támogatást Hadházy Ákos, aki mögül a Momentumon kívül az összes párt kihátrált a Tóth Csabával folytatott küzdelmében. Most ugyanis egy másik hasonlóan komolyan vehető, és támogatottságban is összemérhető, mondhatni "erőduplázó" párt is beállt mögé: a Kutyapárt biztosította támogatásáról a Momentum jelöltjét. Szerintük ugyanis Tóth Csaba "nem olyan gáz", de a választóik torkán nem tudnák lenyomni. Ezért inkább Hadházyt támogatják. Kétes értékű siker ez a momósok üvegzsebű korrupcióvadászának.Ennyit az elvekről: a csatabárdot is elásták Tóth Csabáék? – Hadházy felfüggeszti az „antikorrupciós” nyomozást Zuglóban
A Momentum hatalmas csinnadrattával jelentette be Hadházy „Tisztakéz-üvegzseb” Ákost Tóth Csaba zuglói ellenfeleként, akinek nem titkolt célja volt felkutatni a mélyre ásott piszkos ügyeket Zuglóban, és kiirtani a korrupciót bármi áron. Legalábbis eddig, a 168.hu-nak ugyanis Hadházy azt nyilatkozta: nem akarja szétverni az ellenzéki előválasztást. Megismétlődik a borsodi időközi választás koreográfiája, és ismét utólag „jut eszébe” felderíteni az esetleg felmerült korrupciós ügyeket, vagy a győzelem érdekében ezúttal a csatabárdot sikerült elásni Zuglóban? Nyilatkozata alapján leginkább mindkettő.A "feddhetetlen" MSZP-s Tóth Csaba és a "korrupcióvadász" Hadházy találkozása Zuglóban garantálja az előválasztásig a szórakozást
Zuglót akár a pesti Secondiglianónak is lehetne hívni, ugyanis az elmúlt évtizedekben a baloldal nápolyi stílusú bázissá alakította a XIV. kerületet. Tóth Csaba a kerület MSZP-s országgyűlési képviselője rendre keresztülvitte akaratát az aktuális polgármesteren, legyen az Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba. Tóth az MSZP színeiben elindul az ellenzéki előválasztáson, azonban homokszem kerület a gépezetbe, ugyanis Tóthra a Momentum ráindította Hadházy Ákost, aki neki is látott a munkának.Ásó, kapa, Tóth Csaba – Zugló rejtelmei és Karigeri nagyképűsége – Borbély Ádám a Karanténvlogban
Az ellenzék országszerte haknizik, erősít, mindent egy lapra tesz fel, hiszen a konc reménye egyre közelebb van. Nincs az a hazugság, csúsztatás, ferdítés, amit ne mondanának el őszinte arccal a kamerába és az emberek arcába. Zugló is egy ilyen hely, a jobb sorsra érdemes kerület ugyanis a baloldal egyik bástyájává vált, azonban az utóbbi években talán egyre többen veszik észre, hogy rossz lóra tettek. Szabó Gergő és társai ma Zuglóval kezdtek, hiszen Dezse Balázs és Szalai Szilárd mellé Borbély Ádám érkezett vendégként: a Fidelitas budapesti elnöke, a Fidesz–KDNP zuglói önkormányzati képviselője részletesen beszámolt a XIV. kerületi állapotokról, Tóth Csaba áldatlan tevékenységéről, a baloldal óvodabezárásairól, elvonásairól és az állítólagos átláthatatlanságáról. Ezen kívül szóba került Karácsony Gergely nagyképű beszélgetése a baráti Indexszel, ahol a főpolgármester kifejtette, hogy neki van a legszélesebb nemzetközi kapcsolatrendszere és Orbán Viktor tizenegy év alatt természetesen SEMMIT sem csinált. A Karanténvlog górcső alá vette a "legnagyobb szívű" szocialistát, Harangozó Tamást is, aki leginkább parlamenti fröcsögéseiről ismert, most azonban felbuzdulva Kunhalmi Ágnes bálványozó szavain, kissé indiszponáltan habogott az egyenlőségről és a melósokról. Fegyőr sport- és fociszeretete is a srácok kereszttüzébe került, hiszen a Momentum olimpialékelő hőse most hirtelen a magyar foci szerelmesévé vált. Végül Orbán Viktor bejelentése is szóba került a műsorban, hiszen a járványt követően nem a baloldal által megszokott hitelfelvétel és megszorítás a magyar kormány eszköze, hanem a gazdaságélénkítés és a családok segítése. Nézzétek most is a Karanténvlogot, megéri!A belháborúnak nincs vége – Jakab: Hadházy már megmutatta, mennyire lehet rá számítani
Kisebb belharc alakult ki az ellenzéki összeborulásban a Jobbik és Hadházy Ákos között, miután kiderült: a párt Hadházy ellenfelét, az MSZP-s Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson. A bejelentésre mind Fekete-Győr, mind Hadházy reagált: előbbi szerint a Jobbik egy olyan embert támogat, aki egy kiszivárgott hangfelvétel alapján még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó. Hadházy pedig többek között szóvá tette, hogy Jakab Péter nem vállalta arccal Tóth Csaba támogatását.Ellenzéki cicaharc: Hadházy Ákos kiakadt Jakab Péterre, amiért a Jobbik beállt a szocialista Tóth Csaba mögé
Nemrégiben megszületett a jobbikos bejelentés, miszerint az egykor radikális jobboldali párt a zuglói előválasztáson a szocialista Tóth Csabát támogatja, akiről több kellemetlen botrány szól, például a zuglói parkolási maffiával, Sápi Attila eltűnésével, illetve Karácsony Gergely elásásával kapcsolatban. Az utóbbi történet azért is érdekes, mert annak ellenére, hogy a főpolgármestert Tóth Csaba "többször megfenyegette", még így is őt támogatja a zuglói előválasztáson. Hadházy Ákos nem tudott elmenni a Jobbik elnökének döntése mellett: Facebook-posztban reagált az eseményre.Fekete-Győr szerint nem ő az ellenzéki előválasztás legerősebb láncszeme
A Momentum elnöke érthetetlennek tartja, hogy az MSZP mellett Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja Zuglóban. Hadházy Ákos után Fekete-Győr András is nemtetszésének adott hangot Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy Zuglóban az MSZP, Karácsony Gergely és a Demokratikus Koalíció is Tóth Csabát támogatja a baloldali előválasztáson – számolt be a Mandiner.Ajánljuk még

















