tranzit
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a PS-nek: sok az elszánt fiatal, aki katonának jelentkezik
Folyamatos fejlesztés szükséges a haderőben: nemcsak fizikai szinten, hanem szellemi szinten is – emelte ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: nagyon sok kiváló, magyar, elszánt fiatal jelentkezik katonának, aminek a jelentősége a szomszédunkban dúló háború miatt sokszorosára nőtt. A tihanyi Tranziton a Honvédség munkájával is megismerkedhetnek az érdeklődők.Gulyás Gergely a PS-nek: a magyar baloldal Brüsszel utasításait követi
Gulyás Gergely szerint nem lesz könnyű az idei ősz, éles politikai csatározásokra számít a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tihanyi Tranzit fesztiválon, a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Gulyás Gergely stábunknak többek között elmondta: még idén számítanak arra, hogy a gazdasági növekedés meg fog indulni. A miniszter továbbá bizakodóan nyilatkozott a pénzromlásról, amely a közeljövőben ismét egy számjegyűre csökkenhet.Szijjártó Péter a PS-nek: Jó pályán vagyunk, ezért nem szabad elbizonytalanodnunk
Akik sikeresek, azokat nem lehet lenyomni, ezért el kell érni, hogy a keleti és nyugati gazdasági találkozási pont továbbra is Magyarország legyen − hangsúlyozta a tihanyi Tranzit fesztiválon, a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint elsősorban gazdasági erővel tudjuk megvédeni a szuverenitásunkat. Kiemelte a miniszter azt is, hogy nagyon sokan gáncsolnak minket, éppen ezért nagyon meg kell becsülni azokat, akik viszont támogatnak bennünket.Kövér László a PS-nek: Nem tudni, hogy az újbalos bűnbanda mit ígér az embereknek (Tranzit Tihany '23)
A kommunisták a mi időnkben nem mondták azt, hogy a férfiből lehet nő – emelte ki a tihanyi Tranzit fesztiválon, a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint nem lehet tudni, hogy amit ma az újbalos bűnbanda woke-ideológia címén hirdet, az mit jelent, és így azt sem lehet tudni, hogy mit ígérnek az embereknek, mi az a jövőkép, amit ők ideálisnak képzelnek el. Az Országgyűlés elnöke a magyar fiataloknak is üzent. Nézze meg a videónkat!"A Tranziton mindig a legjobb a hangulat"
"Fantasztikus a Tranzit fesztivál!" – lelkesen nyilatkoztak az őszi politikai szezonnyitón a résztvevők Tihanyban. A legtöbben kiemelték, hogy a Tranzit komplex élmény, laza és fiatalos fesztivál. Orbán Viktor beszédével kapcsolatban a fesztiválozók hangsúlyozták, hogy a miniszterelnök politikai üzenete világos, ugyanakkor laza is volt egyben. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója kérdésünkre kifejtette: a jobboldal a nemzeti összefüggés rendszeréből indul ki, míg a liberális oldal az "én"-ből. A miniszterelnök beszédére reagálva az igazgató elmondta azt is, hogy a magyar flow-ban lenni kötelezettséget jelent.Több mint 650 ezren követték online a Tranzit előadásait
Már több mint 650 ezren látták online a tihanyi Tranzit fesztivál interneten is közzétett előadásait és vitáit, amelyek továbbra is elérhetőek lesznek a Tranzit Facebook- és YouTube-oldalán – közölte a fesztivált szervező Kommentár Alapítvány vasárnap.Kína vagy Amerika nyeri a versenyfutást?
Kína nagyhatalmi szerepéről is szó volt szombaton, a tihanyi Tranzit fesztiválon. Mit szól a távol-keleti ország felemelkedéséhez a másik nagy világhatalom, Amerika? − többek között erről vitáztak szakértők.Szakértők szerint az orosz−ukrán háború még évekig eltarthat
A Nyugat el akarja kerülni a háború eszkalációját − fogalmazott Bendarzsevszkij Anton külpolitikai szakértő a tihanyi Tranzit fesztiválon. Az orosz−ukrán háborúról tartott vitában Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő kiemelte, hogy Európán kívül senkit nem érdekel ez a konfliktus.Nyugaton újraéled a marxizmus
Hogyan lehet, hogy 33 évvel a rendszerváltás után Magyarországnak újra a kommunista ideológiával kell megküzdenie, amely nem keletről, hanem nyugatról érkezik? A tihanyi Tranzit fesztiválon többek között erre kereste a választ Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.Ajánljuk még

















