trump
A demokraták elengedték a kampányt? | Keménymag Hobbista
Hiába ordítanak mások arcába artikulátlanul a balosok Amerikában, egyre nagyobb az esély Trump visszatérésére a Fehér Házba. Annyira magabiztos, hogy New Yorkban is tartott kampánygyűlést, pedig azt a demokrata fellegvárt évtizedek óta kerülik a republikánus jelöltek. Ezen annyira megdöbbent az MSNBC nevű propagandacsatorna, hogy rögtön náci gyűlésnek minősítette, mivel a Madison Square Gardenben került rá sor. Persze a kényszeres nácizásban nincs semmi meglepő, inkább Trumppal foglalkoznak, mint a saját jelöltjükkel, Kamalával, akiről pár hónap alatt mindössze annyit voltak képesek összehozni, hogy vidám személyiség. Nem is kampányolnak tulajdonképpen, csak gyalázkodnak, aminek meglehet az a következménye is, hogy egy-egy demokrata állam billegővé lesz. Trump „három az egy ellen” vitázott és Orbán Viktort idézte
A konzervatív körök élesen kritizálták az ABC moderátorait a keddi elnöki vita után, amely Donald Trump és Kamala Harris között zajlott. Donald Trump Jr. és más prominens republikánusok úgy látták, hogy a moderátorok elfogultan kezelték a vitát, értelemszerűen Kamala Harris javára. Tulsi Gabbard és Marco Rubio szintén felháborodásukat fejezték ki, míg Trump maga is úgy fogalmazott, hogy hárman voltak ellene. Az ABC moderátorai folyamatosan "tényellenőrizték" Trump kijelentéseit, míg Kamala Harris esetében ez nem volt megfigyelhető. Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt, az Egyesült Államok mostani rossz gazdasági helyzetéért a jelenlegi vezetést hibáztatja. Mint fogalmazott kedd este az első televíziós vitában Kamal Harris-szel, milliók özönlenek az országba, akik elveszik az emberek munkáját. A vitában hazánknak is jutott szerep, Donald Trump Orbán Viktortól idézett.