tüntetés
Rács mögé kerülhet a klímaaktivista
Greta Thunberget kedden Londonban őrizetbe vette a rendőrség – írja a Reuters. A klímaaktivistát azután kapták el, miután a város központjában az olaj- és gázipari vállalatok elleni tüntetésen szólalt fel.Mélyrepülésben az RTL – Már a saját dolgozói is a csatorna ellen tüntetnek
Megint veszélyben a sajtószabadság, mert ez a csúnya kormány kisemmizi a függetlenobjektív médiát. Vagyis nem, ugyanis a német tulajdonban lévő RTL gondolta úgy, hogy nem kell kifizetni minden munkatársat, meglesznek ők így is. Azonban a csatorna vágói ezt másként gondolták, és hétfőn délelőtt már nem vették fel a munkát, és tüntetésbe kezdtek. A kényszervállalkozóként foglalkoztatott szakemberek egy része bejelentetett alkalmazotti jogviszonyt szeretne kapni, a bérezéssel azonban mindenki elégedetlen. Mint azt a vágók a Médiapiacnak elmondták: ha kiesnek egy hétre a munkából és épp nincs mellékállásuk, akkor a létfenntartásra is alig elegendő a pénz, amit az RTL-től kapnak.Tényi István a rendőrséghez fordult a holnapi "palesztinbarát" megmozdulás ügyében
Tényi István egy, az Indexen megjelent cikk információi alapján fordult a Belügyminisztériumhoz és a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz.A rendőrség közleményben szögezi le: Magyarországon nem lehet terrorszervezet mellett tüntetni
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megtiltotta a főváros területére 2023. október 13-ára bejelentett gyűlés megtartását – olvasható a police.hu oldalán.Ez nem terrorizmus, ez barbarizmus – Izrael melletti demonstrációt tartottak Budapesten (galériával)
Mintegy kétezer demonstráló gyűlt össze kedden késő délután a belvárosi Cipők a Duna-parton emlékműnél, hogy a palesztin szélsőségesek által elkövetett izraeli mészárlás áldozataira emlékezzenek, és szolidaritást vállaljanak az izraeli népnél. A tömegrendezvényektől manapság szokatlan módon pártzászlók nélkül, de számos közéleti személyiség részvételével tartott demonstráción a felszólalók egyöntetűen civilizációs háborút emlegettek, amely az arab szélsőségesek és a zsidó-keresztény kultúrkör között zajlik. Az esemény zárásaként gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.Az ausztrál rendőrség antiszemitizmus vádjával indított vizsgálatot egy palesztinokat támogató tüntetést követően
Vizsgálatot indítottak kedden az ausztrál hatóságok, mert a sydney-i operaház előtt egy kis csoport palesztinbarát tüntetést tartott és egy videofelvétel szerint nagyon úgy fest, hogy antiszemita szlogeneket skandáltak - közölte a helyi rendőrség.Több tízezren tüntettek Barcelonában a katalán függetlenségi vezetők amnesztiája ellen (Videó)
Több tízezren vonultak utcára Barcelonában vasárnap, tiltakozva az ellen, hogy a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás szervezésében érintett vezetők amnesztiát kapjanak az államtól. A Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet felhívására a városi rendőrség szerint 50 ezren, a szervezők szerint 300 ezren vettek részt a belvároson áthaladó menetben, amely a "Nem az én nevemben: sem amnesztia, sem önrendelkezés" feliratú molinó mögött vonult fel.Ha nem vagy ukrán, megtámadhatnak – Az örmények is kiakadtak a brüsszeli kettős mércén
A nyugati hatalmak rendkívül fel tudnak háborodni azon, ha egy nagyobb lakosságú, erősebb hadsereggel rendelkező ország megtámadja kisebb szomszédját. Igaz, csak akkor, ha a szóban forgó kisebb országban vannak gazdasági érdekeltségei az amerikai elnöknek, és ha éppen Oroszországot is lehet gyengíteni a felfegyverzésével. Ha az örményekről van szó, nos, ők legfeljebb akkor jutnak eszükbe, ha a törököknek kell felemlegetni, hogy kiirtották őket saját országukból, amikor viszont éppen az azeriek tapossák porba a hadseregüket, akkor illik elfordulni. Azért ne lepődjünk meg, hogy ezen az örmények enyhén szólva is felháborodtak és több ezren kezdtek tüntetni Brüsszelben a kettős mérce ellen.A diáktüntetők ismét megbuktatták "a Zorbánt" – The Fair Right (videó)
Orbán Viktor ismét megbukott. Ezúttal a várban, és egy kicsit a Margit hídon is. Pankotai Szent Johanna hadba hívta a gumimacikat, majd a sikertelen hídfoglalás után elindultak a vár felé. Annak, hogy ezer emberrel sem tudtak elfoglalni egy aprócska hidat, már nincs is hírértéke, a tüntetésen használt szimbólumok viszont már annál fontosabbak. A marxista zászló és "munkás–diák" molinó mellett számos kommunista elem tarkította a pénteki tüntetést. A mai videóban többek között ezeket fogjuk elemezni. Nézzétek meg a teljes videót!Ajánljuk még

















