tusványos
Tusványos: Független médium és független újságíró nem létezik! (PS-videó)
A rendszerváltó média a mocsárban fogant, és nagyon helyes, hogy új lapot nyitottak a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvánnyal (KESMA) – mondta el Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője Tusnádfürdőn, csütörtökön, a Megtört-e a balliberális médiatúlsúly Magyarországon című kerekasztal-beszélgetésen. Az eseményen kiderült: a szakmaiság álköntösében jelentek meg annak idején a kommunisták a médiában, a jobboldal pedig ekkor veszítette el a “médiaháborút”. A dolgok 2002-ben kezdtek megváltozni, amikor a jobboldal felismerte a média fontosságát. Elhangzott az is, hogy a média nem más, mint a politika figyelemvonzó eszköze ahhoz, hogy az üzenetét át tudja adni. Dukász Magor szerint ma már azonban minden máshogy van, mint régen, hiszen a '90-es években történt változások, a közösségi média térnyerése nemcsak a médiapiacot, hanem a hirdetési szokásokat is meghatározta, így ma tulajdonképpen az emberek figyelméért zajlik a harc. Brenzovics Tusnádfürdőn: Az ukrán rendőrség, az állam és a maffia egymással versengve akadályozta a magyarokat a választásban
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy Petro Porosenko korábbi ukrán elnök állami szintre emelt magyarellenes politikája szándékosan lehetetlenítette el a magyar parlamenti képviselet lehetőségét Ukrajnában - jelentette ki Brenzovics László csütörtökön, Tusnádfürdőn. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: ugyan a parlamenti választások során a 73-as körzetben minimális esély mutatkozott a magyar képviselő győzelmének, az ukránok mégis a '90-es évek elejét idéző durva kampányt folytattak, egy klón-jelölt állításától a szavazatvásárláson, a maffia és a rendőrség megfélemlítésein keresztül egészen addig az esetig bezárólag, melynek során a magyar aktivistákra otthonaikban támadtak rá az ukrán kommandósok éjjel. A beszélgetésen elhangzott: az Európai Parlamentben főleg a németek azok, akik foglalkoznak Ukrajnával, de leginkább a fakivitellel, a gázzal és az ukrán földek moratóriumának feloldásával összefüggésben, tehát tisztán gazdasági érdekektől vezérelve. A harcnak még nincs vége, van esély a tömeges migráció visszaszorítására
Győztek-e a migránspártiak az EU-ban? Erre a kérdésre próbált választ adni Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Kiszely Zoltán, a XXI. Század Intézet regionális igazgatója, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő és Georg Spöttle, a Nézőpont intézet elemzője csütörtökön, Tusnádfürdőn. Biztató válasz sajnos nem született, de megtudtuk, hogy rengeteget kell még küzdeni azért, hogy eldőlhessen a kontinens sorsa; ez viszont az jelenti, hogy igenis van remény arra, hogy egy hosszú küzdelem végén a migrációt ellenző politikai erők győzzenek. Varga Mihály: Az adóelkerülés még mindig egyfajta nemzeti sport (PS-VIDEÓ)
Az a célunk, hogy ha Magyarország erősödik, akkor a határon túli magyarság is erősödjön - hangsúlyozta portálunknak adott interjújában Varga Mihály csütörtökön, Tusnádfürdőn. A pénzügyminiszter hozzátette: a kormánynak fontos, hogy a határon túli magyarság is érezze, hogy az anyaország gondol rájuk, és részesei lehetnek egy, az egész Kárpát-medencére kiterjedő fejlődésnek. Portálunk kérdésére arról is beszélt: vannak országok, amelyek előszeretettel igyekeznek megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket; Magyarország nem ilyen ország, de a finn uniós elnökségtől azt várjuk el, hogy tartsák tiszteletben a magyar emberek akaratát. A szabadegyetem harmadik napján tartott előadásában többek között arról beszélt, hogy az olcsó munkaerőre alapozott gazdaság zsákutca, és sok olyan ország akad, amelyek emiatt a közepes fejlettség csapdájába ragadtak le; Magyarország nem követheti a példájukat. Tusványos '30 – Úzvölgyi pogrom: gyorsan elvérzett a román hősökről szóló mítosz (PS-videó!)
Alaposan leredukálódott az úzvölgyi katonatemető einstandját megindokolni hivatott román hősök száma: a magyar hadtörténészekkel folytatott egyeztetések hatására a román illetékesek már elfogadták, hogy a kezdetben hangoztatott száznegyvenkilenc halottjuk helyett jó, ha három nyugszik a kegyhelyen, további három kiléte pedig még kétséges. Erről Kovács Vilmos, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka beszélt szerdán Tusványoson, az Úzvölgye és egyéb határvitáink elnevezésű előadáson. Az eseményen az ezredes mellett részt vett Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt politikusa, Rákossy József-Botond, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Tilki Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője; a beszélgetést Kozán István, a Székelyhon főszerkesztője moderálta. Tusványos '30 – Egy a tábor! (PS-videó!)
Egy a tábor! – ez az idei, harmincadik alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor jelmondata, amelynek szerdai első előadásán Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, Potápi Árpád János, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára és Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettek az ünnepélyes köszöntő után. Németh Zsolt a PestiSrácok.hu stábjának elmondta, hogy az idei tusványosi rendezvény nemcsak a kerek évforduló miatt különleges, hanem azért is, mert olyan, a közbeszédet jelentősen befolyásoló kérdésekre is igyekeznek válaszokat adni az előadók, mint például az úzvölgyi katonatemető román feldúlása miatt kialakult botrány, a határon túli magyarság helyzete, vagy a májusi EP-választások után kialakult helyzet. Albert Tibor portálunknak adott interjújában arról beszélt, hogy a Tusványoson a korábbi látogatottsági rekordokat is megdöntő számú résztvevőre számítanak; erre reményt ad, hogy a napokig tartó özönvíz után végre Tusnádfürdőn is kisütött a nap, igaz, a sár még a legtöbb helyen bokáig ér. A polgármester felhívta a figyelmet a felelős viselkedésre is, a rendezvény környékén ugyanis az idén is számos medve ólálkodik; az állatok ilyenkor előszeretettel kukáznak a vendégek által hátrahagyott élelmiszer-maradékokból.