tusványos
Tusványos - Orbán szerint a brüsszeli elit szövetségre lépett Sorossal
Varsó, Prága, Pozsony és Budapest egy hangon beszél - mondta Orbán Viktor szombaton Tusványoson. A miniszterelnök szerint, míg Barack Obama Kairóban mondta el első jelentősebb beszédét, addig kiemelkedő jelentőségű, hogy Donald Trump Varsóból üzent Európának és a világnak: Istenért, családért, szabadságért, és az országért kell harcolnunk. Orbán hangsúlyozta, az emberek véleményével szemben Brüsszelben kialakult egy összefogás az elitek és a bürokraták között, és ehhez a szövetséghez tartozik Soros György is. Szili Katalin a PS-nek: A baloldal széttörte a nemzet gerincét
Magyarországon egy egészen speciális helyzet alakult ki, mivel egy nyugat-európai szociáldemokrata politikus a saját nemzetében gondolkodik, nem ront a nemzete ellen, nem támadja külföldről, és nem megy csodaszámba az sem, ha esetleg templomba jár – jelentette ki portálunknak Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott, az országgyűlés egykori elnöke, volt szocialista politikus. Elmondta, az MSZP viszonya a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz jól mutatja a párt meghasonlottságát, holott ideje lenne eldönteni, hogy kozmopolita liberálisok akarnak–e lenni, vagy olyan szociáldemokraták, akik megbarátkoznak a kereszténység és a nemzet fogalmával. Kisebbségi magyar migránsok és nemzeti kannibalizmus - Tusványos 28.
Vastagon hasznot húz a Kárpát-medence demográfiai összetételéből az anyaország, amely népességfogyását eddig is önző módon pótolta ki a kisebbségi magyarsággal. Bár a migráció a jelenlegi összeurópai folyamatokat tekintve erősen negatív ízt kapott, a kisebbségi magyarságnak köszönhető, hogy Magyarország népessége már tíz évvel ezelőtt nem csökkent le 10 millió alá. A Magyarországra történő áttelepülés az úgynevezett "pozitív migráció", hiszen Nyugat-Európával szemben a „mi migránsaink” nem csak hasonló, hanem teljesen azonos nyelvi és kulturális közegből, és utolsósorban valóban használható tudással érkeznek. A kisebbségi területekről nézve ugyanakkor ez a folyamat kizsákmányolás. A problémát tárgyaló panelbeszélgetésen elhangzott, a kisebbségi magyarság, de az egész magyarság tekintetében szükséges lenne a szemléletváltozásra, azaz felvállalni a lemondást az életünk folyamatos bővítéséről, gazdagításáról, magáról a növekedésről (aminek feltétele a fenntartható demográfiai háttér), és az élet javára dönteni.