tusványos
Nem hoz szerencsét, ha kürtőskaláccsal a kezedben sétálsz az erdélyi rengetegben (Videókkal!)
A medve nem játék - tartja a mondás, ezt azonban testközelből tapasztalják Hargita megye lakói is, akik már tavaly tüntetést tartottak Bukarestben a medvetámadások miatt. Nemrégiben számolt be arról a sajtó, hogy eddig példátlan módon már Tusnádfürdőn, az évenként megrendezett nagyszabású szabadegyetemnek otthont adó település belterületén támadt egy helyi lakosra egy anyaállat. Nem sokkal korábban pedig a közei Szent Anna-tó mellett harapott meg bosszúból egy zarándokot a "játékos" Sanyi mackó, mert nem akarta odaadni neki a kajás szatyrot. Bár feltehetően egyetlen szórakozni vágyót és turistát sem tántorít el az eset, hogy idén is ellátogasson akár a fürdőbe, akár a koncertekkel, táncházzal és nem utolsó sorban meghatározó kérdésekkel foglalkozó előadásokkal tarkított Tusványosra, elgondolkodtató a román hatóság látható közönye a medveprobléma iránt. A rendezvényre készülőknek azonban már jó előre megüzente a medvepásztor: lehetőleg ne üldözzék egy szelfi kedvéért a macikat, mert emberkedés ide vagy oda, csúful megjárhatják. Kis Hargita megyei medvekörképünk következik. "Európa jövőjét meghatározó beszéd volt" - reakciók Orbán Viktor tusványosi beszédére (PS-VIDEÓ)
Orbán Viktor szombati, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott beszédében többek között azt hangsúlyozta, hogy a következő évek kérdése az, hogy az európaiaké marad Európa, európaiak fognak–e Európában élni. A PS stábja a nagy port kavaró beszéd után megkérdezte az előadást hallgatókat, mit gondolnak az elhangzottakról. Mikrofonvégre kaptuk többek között Aáry-Tamás Lajos egyetemi oktatót, az oktatási jogok biztosát, Georg Spöttle biztonsági szakértőt, Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes politikust, ifjabb Lomnici Zoltánt, a CÖF szóvivőjét, illetve több látogatót is. "Szembe akarja állítani a magyarokat Európával" - Így ment neki az ellenzék Orbán tusnádfürdői beszédének
Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a 2018-as választások tétje az, hogy Orbán Viktorra vagy Európára szavaznak-e a magyarok. A Demokratikus Koalíció (DK) úgy látja, Orbán Viktor miniszterelnök teljesen elvesztette kapcsolatát a magyar valósággal, és rabja lett a saját propagandájának. Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt írta, a Fidesz nem Európa jövője, hanem Magyarország múltja. Juhász Péter, az Együtt elnöke pedig kijelentette, hogy Orbán Viktor mai tusnádfürdői beszédében nem volt egy olyan bekezdés, amelyben ne hazudott volna. Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök ismét bebizonyította, hogy tisztességes bérek és nyugdíjak, modern egészségügy és oktatás helyett csak ellenségképet tud adni a népnek.