tusványos
Gyurcsány, Vona és Szigetvári hidegrázást kap Erdélytől - Elkaptuk az egyetlen ellenzékit Tusványoson
Mikrofonvégre kaptuk Tusványoson az egyetlen ellenzéki politikust, az LMP-s Szél Bernadettet, aki hajlandó volt részt venni a Nyári Szabadegyetemen és értelmes vitát folytatni a kormánypárti politikusokkal. Elgondolkoztató, hogy miközben az MSZP új elnökének, Molnár Gyulának első, saját szavaival "külföldinek" titulált útja Erdélybe és az RMDSZ politikusaihoz vezetett és a Jobbik is továbbra is nemzetinek vallja magát a gőzerővel zajló néppártosodás közben, egyelőre sem Vona Gábor párttársai, sem pedig a szocialisták nem érezték fontosnak, hogy megjelenjenek a nyár egyik legfontosabb magyar politikai rendezvényén, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. No komment. Gyurcsány Ferencről és DK-s barátairól, valamint a Szigetvári Viktorral és Juhász Péterrel fémjelzett Együttről már direkt nem beszélünk, mert esetükben jobb is, ha a határon túli magyarságot elkerülik. Ahogy a pesti flaszteren is mondják, nem tennék zsebre, amit kapnának. Tudjuk, a víz mellett a félelem is úr, de ez nem ad felmentést. Nekik lassan már semmi sem ad... Az LMP korábbi vezetője, Schiffer András egyedüli ellenzékiként rendszeres látogatója volt a szabadegyetemnek, és ugyan még hivatalban van, úgy gondolta, lemondott képviselőnek ez már nem való. A PestiSrácok.hu kisebbségpolitikáról, elvándorlásról, gyermekvállalásról és az autonómiáról kérdezte Szél Bernadettet, az LMP társelnökét. Elszakíthatatlanok vagyunk – Elkezdődött a 27. tusnádfürdői szabadegyetem
A magyar nemzet közjogi szempontból egységes - jelentette ki Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár köszöntőjében, a 27. alkalommal megrendezett tusnádfürdői szabadegyetemen. Hozzátette, a nemzetpolitikai keretrendszer kialakítása után most a magyarság legégetőbb problémája az elvándorlás és a népességfogyás, melyeket orvosolni kell. Németh Zsolt fideszes politikus, a bálványosi szabadegyetem egyik alapítóatyja ugyanakkor arról beszélt, Európa válságban van, de a magyaroknak nem kell elmagyarázni, mit jelent az európaiság. Miközben az általános félelemérzetre az Európai Bizottság zsarnokoskodással és önkénnyel felel, a magyarságnak van megoldási javaslata, amelyet a határon túli magyarok is megerősíthetnek, ha részt vesznek a népszavazáson. Kiemelte, a megoldást a keresztény Európa újraélesztése jelentheti.