tűzfalcsoport
A V4-ek polgárai elégedettebbek, mint a nyugat-európaiak többsége
A visegrádi országok „Európa kétkedői és optimistái” – áll a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) részletes cikkében nemzetközi kutatások alapján. Bár a térség egyes államai, így Lengyelország, Csehország, Magyarország és Szlovákia több szempontból is nehéz helyzetből indult harminc évvel ezelőtt, a rendszerváltozás idején, a hivatkozott kutatások alapján a közép- és kelet-európaiak mégis úgy érzik, hogy messzire jutottak el az elmúlt évtizedekben – részben az Európai Uniótól érkező támogatások, részben a személyek szabad mozgása és az új gazdasági lehetőségek, a közös és egységes piac miatt. Bár a nehezebb történelmi múlt alapot ad a borúlátásra, az előbbi okokból is kifolyólag a polgárok most sokkal pozitívabban ítélik meg gazdasági helyzetüket a V4-országokban, mint sok nyugat-európai államban. Utóbbiak között ott vannak az olaszok, sőt, még a franciák vagy a britek is. A lengyelek háromnegyede azonban elégedett a helyzetével, és a csehek kétharmada is így érez az olaszok alig egynegyedes arányával összehasonlítva – írjanemzetközi sajtószemléjében a Tűzfalcsoport.Magyar család- és külpolitikai sikerekről írnak a francia lapok
A magyar kormány családpolitikáját és a brüsszeli térnyerést méltatták francia konzervatív lapok a héten. A Valeurs Actuelles francia konzervatív heti hírmagazin szerint Orbán a családpolitikán keresztül dobja föl a házasságok számát, míg a Le Point francia konzervatív heti hírmagazin Magyarország brüsszeli befolyásának emelkedéséről ír.„Nem jól szavaztak a britek” – Sorosék már fenyegetik is őket
A brit parlamenti választás egyértelműen Brexit-párti eredményének fényében hallatott magáról a Soros-klán is. A Brexit-kampányokba különböző szervezeteken keresztül súlyos összegekkel beavatkozó spekuláns fia Twitteren fenyegette meg a briteket a választásukkal. Soros Alex kijelentette, hogy ez a döntés az Egyesült Királyság végét jelenti – számol be a Tűzfalcsoport.Józsefvárosban épül a magyarországi sorosisták fellegvára
Udvarhelyi Tessza neve ismerős lehet: ő az önkormányzati választásokon a Józsefvárosban induló és a polgármesterséget el is nyerő "független" – valójában az ellenzéki pártok támogatását élvező – volt rádiós műsorvezető, Pikó András kampányfőnöke volt. Udvarhelyihez köthető a személyes adatokkal való visszaélés nagy vihart keltett gyanúja és az emiatt indított nyomozás, amelyet azóta megszüntettek; nem volt elegendő bizonyíték.Nyomozás indulhat Soros György Brexit-ellenes kampányfinanszírozása miatt
A brit konzervatív párt sürgős vizsgálatot rendelt el a milliárdos Soros György ellen, mivel azt feltételezik, hogy több millióval támogatta a Brexit-megállapodás létrejöttét, valamint azt, hogy váltsák le Boris Johnson miniszterelnököt – írja a Tűzfalcsoport a mai bejegyzésében.Magyar gazdasági csodáról ír az olasz sajtó
Az olasz nyelvű Tribuna Economica tekintélyes gazdasági napilap november 11-én magyar gazdasági csodáról írt beszámolójában, amelyben leírták, hogy Rómában „Focus Ungheria” címmel szemináriumot tartottak, amit az Olasz Kereskedelmi Kamara szervezett az olaszországi magyar nagykövetséggel és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával közösen az olasz fővárosban – olvasható a Tűzfalcsoport legfrissebb nemzetközi lapszemléjében.Tűzfalcsoport: Soros már évek óta csendesen befolyásolja az igazságszolgáltatást is
A milliárdos Soros György az USA számos államában is több ezer dollárt juttatott a Demokrata Párt által jelölt ügyészek támogatására – olvasható a Tűzfalcsoport oldalán. Mivel a seriffet vagy a kerületi ügyészt a szavazók közvetlenül választják meg az USA megyei elöljáró testületeiben, ezért ez azt is jelenti, hogy alakítani tudnak az állam igazságszolgáltatásának rendszerén.Orbánt méltatja a konzervatív amerikai sajtó
A Breitbart amerikai konzervatív hír- és véleményportál beszámolója szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök megfogadta, hogy Magyarország erőt fog alkalmazni déli határának megóvására a bevándorlók hullámaitól, amennyiben Törökország veszélyezteti azt 3,6 millió ember Európába irányításával. Orbántól idézi a cikk a figyelmeztetést, hogy erőt fognak alkalmazni szükség esetén és a szerb–magyar határon. Senkinek nem kívánom, hogy ezt kelljen igénybe vennünk – jelentette ki Orbán Viktor a sajtó képviselői előtt. Orbán Viktornak a közszolgálati médiában elhangzott kijelentéséről beszámolt Amerika vezető konzervatív hírcsatornája, a Fox News is, amely emlékeztet: a 2015-ös migrációs válság tetőzésekor migránsok és menekültek százezrei érkeztek Európába a balkáni útvonalon. A migrációs hullámok élvonalába kerülő Magyarország szigorú határellenőrzést vetetett be, és egy kerítést is épített a határán.Olasz portál: Nem esett vissza a szuverenizmus Közép-Európában
Az olasz közszolgálati rádió- és tévétársasághoz tartozó San Marino RTV október 13-án írott, V4-tematikájú beszámolójában azt emelte ki, hogy Magyarországon ugyan a szuverenizmust most „befékezték”, Lengyelországban mégis győzni tudtak a nemzeti-konzervatívok. A magyar kormányfő, Orbán Viktor pártja a legjelentősebb vereséget Budapesten volt kénytelen elszenvedni. A cikk egyik mértékadó megállapítása szerint a „mindenki Orbán ellen” képlet jól működött, ugyanakkor a beszámoló szerint azt is figyelembe kell venni ennek elemzésénél, hogy az „Orbán-ellenes front” ezúttal a szélsőjobboldali Jobbikot is magában foglalta. A szuverenizmus állítólagos visszaesését csak óvatosan lehet értékelni, hiszen a visegrádi négyek másik államában, Lengyelországban is szavaztak október 13-án vasárnap, és ott a Jog és Igazságosság párt – az euroszkeptikus identitás képviselőjeként, Jaroslaw Kaczynski vezetésével – megerősítette abszolút többségét a lengyel parlamentben, nyolc százalékpontos javulást is elérve az előző választásokhoz képest. Az írás emlékeztet a jogállamiság-vita összetettségére is, hiszen a reformok bevezetése – amely az EU szerint veszélyeztetné a jogállamiságot – otthon nyilvánvaló módon jelentős konszenzust kapott – írja a Tűzfalcsoport.Ajánljuk még
















