tűzfalcsoport
Soros folyamatos támadás alatt tartja a kereszténységet, mert az a szabados világnézet útjában áll
Soros György és az általa pénzelt és irányított hálózat számos olyan kezdeményezést támogat, ami ellenkezik a keresztény vallás alapértékeivel. A milliárdos spekuláns nemegyszer világossá tette, hogy nem hisz Istenben, sőt, inkább magára tekint – ateista létére – egyfajta messiásként vagy istenként – olvasható a Tűzfalcsoport blogján.Migránsvédő jogászokat toboroz a Helsinki Bizottság Magyarországon
A Soros György által is támogatott Helsinki Bizottság ismét migránsokat védő jogászok toborzásába kezdett – írja a Tűzfalcsoport. Az akkori akció 2018 elején az országgyűlési választások előtti időszakra, a mostani pedig egészen véletlenül az önkormányzati választásokra esik. A tavalyi kritériumok között – amellett, hogy a jelentkező azonosulni tudjon a szervezet célkitűzéseivel – az is szerepelt, hogy a jelentkező ügyvéd legyen elkötelezett az emberi jogok mellett.Tűzfalcsoport: Az Országos Bírói Tanács mindig a választásokra időzíti botrányait
Elszabadult hajóágyúként rombolja tovább hazánk tekintélyét az Országos Bírói Tanács szóvivője – írja a Tűzfalcsoport. Mint hozzáteszik, Vadász Viktor és kollégája, Matusik Tamás rendszeresen ócsárolják angol nyelvű Twitter-bejegyzéseikben a magyar igazságszolgáltatási rendszert. Legfőbb problémájuk a blogbejegyzés szerint az, hogy nem az OBT dönti el, kiből lehet bírósági vezető. Megjegyzik: az OBT hajlamos botrányait a választások idejére időzíteni, ezzel is különleges súlyt adva a problémáiknak.Hogyan szövi be Soros hálója a magyar igazságszolgáltatást?
Újabb részletes írásban boncolgatja Soros Györgynek a magyar igazságszolgáltatás rendszerébe való beavatkozási kísérleteit a Tűzfalcsoport. A sorozat tizenegyedik részében a sorosista álcivilek és a spekuláns zsebében lévő ügyvédek szerepére tér ki a blog.Konzervatív áttörés az EP-választáson – A Tűzfalcsoport nemzetközi sajtószemléje
Az Il Giorno lombardiai olasz konzervatív lap európai választásokról szóló beszámolójaSalvini fogadkozása Milánóban: „A Liga az első Olaszországban, köszönet érte” címmel jelent meg – írja a Tűzfalcsoport. Az oknyomozó portál emlékeztet: az olasz kormányfőhelyettes a milánói pártközpontban a felelősség pillanatáról beszélt, amikor az EP-választás eredményeit kommentálta, s megcsókolta a rózsafüzért. Matteo Salvini kitért arra is, hogy a hihetetlen sikert nemcsak Olaszországban érték el a Liga révén, hanem utalt például Le Pen pártjának franciaországi, és Farage-ék nagy-britanniai sikerére. „Ez a változó Európa jele” – szögezte le Salvini.Nem mondott igazat Sargentini a diplomájával kapcsolatban?
Judith Sargentiniről egy interjúból megtudhattuk, hogy szereti Magyarországot, sokszor járt hazánkban nyaralni és bort inni. Állítása szerint magyar témájú könyveket is olvasott már, még történészként. Ezzel kapcsolatban már korábban vita bontakozott ki, hiszen nem teljesen tisztázott, hogy valójában milyen végzettséggel is rendelkezik a holland zöldpárti politikus. Ennek járt utána a Tűzfalcsoport blog.Volt gyurcsányista miniszter felesége a "független" Kúria sajtószóvivője?
Egyre több kritika éri a legfőbb bírói fórumot és annak vezetőjét Darák Pétert amiatt, hogy erőteljes baloldali befolyás tapasztalható a Kúrián. A Magyar Nemzet keddi számában arról írt, hogy az ún. kémperben az egyértelműen MSZP-s kötődésű Mészár Róza vezette tanács mentette fel a vádlottakat, Galambos Lajost, Laborcz Sándort, Szilvásy Györgyöt és P. Lászlót. A lap szerint Mészár Róza egyértelműen baloldali támogatottságú bíró, és nem azért, mert 2007-ben, a Gyurcsány-kormány idején került át a Baranya Megyei Bíróságról a Kúria elődjére, a Legfelsőbb Bíróságra. Az ítész 2010-ben az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt, s ezt a párt akkori elnökhelyettese, a jelenleg is vád alatt álló Simon Gábor jelentette be. A Tűzfalcsoport írását olvashatják.Tűzfalcsoport: A korábbi ENSZ-főbiztos is Soros hálózatának tagja
A spekuláns univerzumában a migránspárti aktivista hirdeti a független újságírást - írja a Tűzfalcsoport, hozzátéve: az ENSZ és Soros összefonódása azonban nemcsak ezen a területen érhető tetten.Tűzfalcsoport: Így szövi be Soros György az igazságszolgáltatást
A Tűzfalcsoport jubileumi írásában tárgyalta az Országos Bírói Tanács (OBT) nevű, honlapján Andy Vajna emlékét megbecstelenítő, illetve 1956 szellemét bemocskoló írásokat megjelentető, bírókból álló aktivista intézményt. Ezen kívül megvizsgálták, vajon a Kúria elnöke miért nyújthat támogatást a rebellis bíráknak, illetve hogy a Magyar Bírói Egyesület miért süllyedt sokak szemében ellenzéki szócsővé.Ajánljuk még

















