tűzfalcsoport
Magyar Péter jachttal nyomul a Tinderen, élvezi a luxuséletet Varga Judit volt férje
A kiskorúakra is veszélyes az a szexpartner-kereső, amelyre Magyar Péter regisztrált – írja a Tűzfalcsoport. A blog ezen a ponton felidézi a HVG egy korábbi cikkét, amely szerint kiskorúak miatt szállt rá a Tinderre a brit kormány.Plágium és brókerügy – Nem makulátlan a múltja Magyar Péter „sztárügyvédjének”
Bárándy Péter ügyvéd, korábbi igazságügyi miniszter ott volt Magyar Péter mellett szerdán a Központi Nyomozó Főügyészségen, és aki a meghallgatáson képviselői (és nem védői minőségben) a jelenlétével elvileg azt volt hivatott biztosítani, hogy Magyar meghallgatása „hangulatában és technikájában is olyan módon” történjen, ami „az objektív előadást nem gátolja”. A balliberális jogász közéleti tevékenysége – ahogyan ez egyébként a Bárándy-klánra jellemző – korábban különös összefüggésekben is borzolta a kedélyeket a hazai nyilvánosságban – számolt be a Tűzfalcsoport.Tűzfalcsoport: baloldali üzletemberek és celebek állnak Magyar Péter mögött
Magyar Péter újdonsült ellenzéki pártalapítót elsősorban az édesanyja – az Országos Bírósági Hivatal helyettes vezetője –, az öccse, a korábban Kálmán Olgával dolgozó, baloldali médiamunkás, és sportoló barátnője segítik saját bevallása alapján. A nagypapa olyan jól feküdt a kommunistáknál, hogy még saját műsort is vezethetett és előbb a legfelsőbb bíróság bírója, majd vezető lett az Igazságügyi Minisztériumban. Ez lenne a „konzervatív családi közeg”? Magyar üzletemberek támogatásáról is beszélt, csak a legfontosabbat nem árulta el: kik fizették a számlát? – írja a Tűzfalcsoport.Tűzfalcsoport: A TASZ az amerikai baloldal pénzén épp a választások előtt szervezi vidéki turnéját
A hazai civil szervezetek kikérik maguknak, hogy ők beavatkoznának közvetlenül a magyar politikai életbe; állításuk szerint ők csak bizonyos értékek, a saját céljaik mentén foglalkoznak a közélettel. A magyar szuverenitás megsértéséről, szándékos külföldi beavatkozásról szó sincs. Az mégis érdekes, hogy a Társaság a Szabadságjogokért vidéki turnéját az Amerikai Külügyminisztérium által fenntartott Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) fizeti, amely szervezet eddig is az amerikai baloldal kedvelt külföldi beavatkozási csatornája volt világszerte – vetette fel a Tűzfalcsoport.Tűzfalcsoport: Alex Soros politikai elképzeléseit szolgálja az Európai Unió?
Látványosan veszi át Alex Soros apjától, Soros Györgytől a birodalmat, aminek jó példája, hogy egyre többször fordul meg a Fehér Házban és tárgyal a nyugat-balkáni országok vezetőivel. Így befolyásolta a történéseket például Albániában, de próbálkozott Bugáriában és Szerbiában is destabilizálni a kormányt különböző tüntetésekkel. Nem is tagadja egyébként, hogy az új célpontja Kelet-Európa és úgy tűnik terveit az EU is támogatja.Egy titokzatos adománygyűjtő felület segítségével gyűjt pénzt az ellenzék
Gyurcsányékegy titokzatos, zavaros hátterű külföldi adománygyűjtő felület segítségével gyűjtenek pénzt. Azonban, ha megkapargatjuk a felszínt, akkor a szálak megint csak Amerikába, és az amerikai baloldalhoz köthető szervezetekhez vezetnek – írja a Tűzfalcsoport.Karácsony saját „köztársaságának” brüsszeli képviselete nem csinál semmit, de sokba kerül a budapestieknek
Nem szerepel az Európai Unió átláthatósági nyilvántartásában Budapest brüsszeli képviselete, ami azt jelenti, hogy a Karácsony Gergely párttársa és tanácsadója, Jávor Benedek által vezetett és közpénzből fenntartott iroda nem folytat hivatalos, az említett katalógusban regisztrált lobbitevékenységet. Pedig elvileg ez lenne az egyik – ha nem a fő – feladata – írja a Tűzfalcsoport.Tűzfalcsoport: Magyar Péter családtagja bíróként küldte padlóra a devizahiteleseket
A Tűzfalcsoport egyik devizahiteles ügyvéd olvasója hívta fel arra a figyelmet, hogy a “Ne féljetek” szlogennel kampányoló Magyar Péter “nagyon közeli hozzátartozója” bíróként részt vett a devizahiteleseket gyakorlatilag a jogalkotás tekintetében is teljesen ellehetetlenítő bírósági jogegységi határozat meghozatalában.Hol a gyermekvédelmi törvény ellen, hol a gyermekek védelméért tüntetnek a hazai „liberálisok”
Azt se tudja, fiú-e vagy lány – ennél a magyar szólásnál jobban semmi sem fejezi ki a XXI. századi baloldalt. A magyarországi alakulataik alig vonultak le az utcáról, ahol az általuk „LMBTQ-ellenesnek” titulált gyermekvédelmi törvény ellen tüntettek, már újra skandálnak, ezúttal a gyermekvédelemért. Igen, ugyanazok, akiknek nem is olyan régen még az volt a legnagyobb bajuk, hogy a szexuális ragadozók adatbázisa sérti az elkövetők személyiségi jogait. Ideje lenne eldönteni, hogy mit is akarnak, vagy legalább kérdezzék meg a pontos utasításokat az óceánon túlról...Ajánljuk még
















