tűzijáték
Este kilenckor kezdődik az elhalasztott tűzijáték
Minden készen áll az elhalasztott tűzijáték ma esti megtartására. A tervek szerint a kilenckor kezdődő rendezvény még a tavalyinál is látványosabb lesz.Az OMSZ azt jósolja, szombaton, a tűzijáték esőnapján eső várható – hol itt, hol ott
Szombaton több órára mindenütt kisüt a nap, de délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve elsősorban a Dunántúlon egyre nagyobb területen válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. Hajnalban a nyugati határvidéken sem zárható ki egy-egy zápor – írta honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.Elnézést kért az Országos Meteorológiai Szolgálat az augusztus 20-ai tévedéséért
Mint portálunk is beszámolt róla, a nemzeti ünnepen több rendezvény is elmaradt a viharveszélyre való figyelmeztetés miatt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap közleményben kért elnézést a téves előrejelzésért.Nemcsak a tűzijáték, a vihar is elmaradt
Az OMSZ pénteken tette közzé nyilatkozatát, miszerint veszélyben vannak az augusztus 20-i programok. A rendezvények lebonyolításáért felelős operatív törzs később ennek alapján úgy döntött, hogy egy héttel elhalasztja a szombatra tervezett ünnepi tűzijátékot. Azonban nem csupán a tűzijáték, de a vihar is elmaradt, a jelenlegi körülmények között ugyanis még egy pár órás távlatban is képtelenség pontosan megjósolni az időjárást.Traktorok és gazdák nélkül zajlott a "traktoros gazdatüntetés" (videó)
Szabó Bálint összehozta a lehetetlent és megszervezte a traktorok és gazdák nélküli traktoros gazdatüntetést. Ezalatt időjárási viszontagságokra hivatkozva a légiparádé mellett a tűzijátékot is lefújták, bár a gazdatüntetés szervezője más indokra gyanakszik. Szavaiból arra következtethetünk, hogy a kormány megrémült az általa összecsődített 172 embertől, akik céltalanul – és főleg traktorok nélkül – tébláboltak a Hősök tere környékén.Mit ünneplünk augusztus 20-án – UTCA EMBERE (PS-videó)
A baloldali sajtónak köszönhetően, olvasóikban két lehetséges jövőkép él: augusztus 20-án lesz tűzijáték és csődbe megy az ország, vagy nem lesz, és talán egy kicsit még éldegélünk. Megkérdeztük hát az utca emberét, hogy mit gondolnak a tűzijátékról – amely, mint szombaton kora délután kiderült, elmarad – és tudják-e, hogy mit ünneplünk augusztus 20-án. A helyzet persze közel sem olyan súlyos, mint gondolnánk. A legtöbben jó választ adtak, de született néhány igazán különleges megszólalás is.Elhalasztják a tűzijátékot – Frissítés: a Szent Jobb-körmenet is elmarad
A jelenlegi időjárási körülmények között veszélyesnek ítélték meg az ünnepi tűzijáték megtartását, ezért elhalasztották az eseményt. A tervek szerint egy hét múlva kerül sor a rendezvényre. A tűzijáték elhalasztása mellett arról is döntés született, hogy idén elmarad a Szent István-napi hagyományos Szent Jobb-körmenet is.Összeült az ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs – Dél után megmondják, lesz-e tűzijáték
Ma reggel hét órakor megkezdte munkáját az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amely figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását, és amennyiben szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépések megtételéről – közölte Facebook-oldalán Kovács Zoltán államtitkár. Közölte: a szombaton 21 órakor kezdődő tűzijátékról az operatív törzs ma 12 órai ülését követően fog döntést hozni.Kovács Zoltán: a helyszíni szervezők mérlegelésére bízzák a fővárosi rendezvények megtartását
A nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs úgy döntött, hogy az egyes helyszínek szervezőinek mérlegelése alapján engedi folytatódni, illetve elkezdeni a fővárosi rendezvényeket augusztus 20-án – közölte Kovács Zoltán, a testület vezetője péntek délután.Ajánljuk még