tűzijáték
Augusztus 20-án koronázták meg Szent Istvánt a Duna jegén – Az utca embere válaszol
Ismét megkérdeztük az utca emberét, hogy mit ünneplünk augusztus 20-án. A megkérdezettek közül majdnem mindenki tudta, hogy augusztus 20-a Szent Istvánhoz köthető – még a külföldiek is –, az ünnepség miértje azonban néhányuknak feladta a leckét. Arra a kérdésre, hogy meg kellene-e ünnepelnünk az államalapítás napját, eltérő válaszokat kaptunk. Ismét előkerült a "túl drága" érvrendszer, ami gyakorlatilag bármire ráhúzható, amit az "ellenoldal" nem szível. Illetve az sem segít az önálló vélemény organikus kialakulásában, hogy a baloldali cselédsajtó folyamatosan ezzel a mantrával tömi az olvasói fejét. "Túl drága, fölösleg, pénzkidobás stb." A kommunisták már egyszer megpróbálták elvenni az ünnepeinket... most azzal is beérik, ha nem ünnepeljük. Nekik üzenjük, hogy ez itt Magyarország, ahol tiszteljük mások kultúráját, de legalább ennyire büszkék vagyunk a sajátunkra is!Kovács Zoltán: három napon át több mint kétszáz program a Szent István-napi rendezvényeken
Augusztus 18-tól három napon keresztül, 14 rendezvényhelyszínen több mint kétszáz programmal várják az érdeklődőket a Szent István-napi rendezvényeken, amelyek előkészületei menetrend szerint zajlanak - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.Minden idők leglátványosabb tűzijátéka, több mint száz program, és PS – ilyen lesz Magyarország 2023-as születésnapja!
Miközben a távolban ismét felsírnak a konstans kétharmad terhe alatt nyögő ellenzékiek, akik szerint legfeljebb migránskvótára, vagy Ukrajnának szánt rakétarendszerekre volna szabad költeni az államkassza tartalmát, az ország normális fel (bocsánat, kétharmada- háromnegyede) a Szent István- napra, Magyarország születésnapjára készülődik. Nem csoda, hiszen már önmagában az ilyenkor szokásos dunai fényshow is látványos lesz: 34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. Emellett idén is izgalmas helyszínek és több mint száz program várja azokat, akik a nemzet fővárosában ünneplik augusztus 20-át. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválján többek között csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget várja az érdeklődőket.A felhőtlen ünneplésben pedig az sem utolsó szempont, hogy a Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken. Az budapesti helyszínek elmaradhatatlan "kelléke" természetesen a PestiSrácok.hu csapata is, hiszen minket is megtalálhat az Ízek Utcájában, ahonnan folyamatosan friss, exkluzív anyagokkal jelentkezünk.Minden eddiginél látványosabb tűzijáték lesz augusztus 20-án
34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben nemzeti történelmünk jelentős eseményeit élhetik újra a látogatók a nemzetközileg is elismert magyar alkotóknak köszönhetően.Szabálytalanul használt tűzijáték okozott súlyos sérülést egy hatéves kislánynak
Egy 39 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy szilveszterkor súlyos sérüléseket okozott tűzijátékkal egy hatéves kislánynak - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.Tűzijátékkal találták el a budapesti Ritz–Carlton szállodát
Rengeteg felelőtlen ember járta az utcákat országszerte szilveszter éjszakáján. Míg Miskolcon egy lakás gyulladt ki egy eltévedt tűzijátékot követően, addig Budapesten a Ritz–Carlton szállodát találták telibe - olvasható a tenyek.hu-n.Ajánljuk még
















