ufo
A természet nem tárgyal, a gravitáció pedig nem egy vélemény
Nemrég bekerült az alkotmányba: az ember férfi vagy nő lehet. Vagyis a rendelkezés alapján két biológiai nem létezik, a férfi és a nő. Ez pedig azért problémás, mert eleve problémás az, hogy ennek bele kellett kerülni egy alkotmányba… szóval van egy evidencia, amit törvénybe kell foglalni, mert ez a túlélésünk záloga, de bizonyos körök nem biztos, hogy maguktól tudják. És ez gáz. Olyan ez, mintha azt kellene leírni, hogy van kezünk. Szóval ilyenkor húsvétkor, amikor jó esetben a feltámadásról, örök életről elmélkedünk, akkor az embernek eszébe jutnak olyan elhanyagolható apróságok is, mint például a megmaradás. És persze “ha már homár”, akkor elgondolkodunk azon is, hogy manapság akkora a jólét, és olyan korlátlan a szabadság és az ezzel járó unalom, hogy már nem az élelemért, a biztonságért folyik a harc, hanem konkrétan azért, hogy szabadon választhassuk meg a saját öngyilkosságunk formáját. Pedig ha egy ember, vagy egy nemzet nem vállalja fel azt, aki – vagy ami –, megszűnik létezni. És ez igaz az egész emberiségre is.UFO-k röpködnek az Egyesült Államok felett
Nem, nem kicsi zöld lényekről van szó, akik eljöttek, hogy Joe Bident hazavigyék a saját bolygójára, hanem a szó klasszikus értelmében vett azonosítatlan repülő tárgyakról (angolul unidentified flying object, azaz UFO), amelyek most már minden éjjel feltűnnek New Jersey állam egén.Börtönbe záratná Elon Muskot Kamala Harris? – The Right Brothers
Eredetileg a földön kívüliekről szerettünk volna beszélgetni, de aztán végülis Soros György és Elon Musk vitték el a show-t. Az utóbbi azért került szóba, mert egy érdekes interjút adott Tucker Carlsonnak, ahol a milliárdos üzletember arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy az amerikai kormány a legnagyobb megrendelője, simán benne van a pakliban, hogy ha Kamala Harris került az elnöki székbe novemberben, akkor börtönbe fogja őt záratni, pusztán azért mert Musk már nyíltan vállalja, hogy Trump kampányának egyif fő arca lett. Soros György pedig jól láthatóan visszavonult, olyannyira, hogy már a birtokainak az üzemeltetését is másokra bízta rá, és állítólag tolószékbe került.Okok, amik miatt egy földönkívüli soha nem szállna le a Földre – The Right Brothers
A világok harca című regény mitológiája szerint a földönkívüliek évtizedek óta figyelték az emberiséget, mielőtt megtámadták volna a Földet. Szerencsére manapság ettől nem kell tartanunk, hiszen az a valamirevaló földönkívüli, aki a bóbitáival idetekint, az egy életre lemond arról a szándékáról, hogy valaha is megvesse csápjait ezen az égitesten. És nemcsak a transzneműek miatt. Képzeljük el, hogy Joe Bidennel kellene tárgyalniuk. De rengeteg oka van még annak, hogy miért neveznének minket "hulladék típusú" találkozásnak.Kiderült, hogy UFO-k léteznek, de minket valamiért nem érdekel – Dezse Vű
Komoly emberek beszéltek az USA-ban egy bizottság előtt arról, hogy földönkívüliek márpedig léteznek, de valahogy mégsem olyan derűs ez a remény, ami most sokunkba belecsapott; egyrészt úgy tűnik, hogy amikor valaki, aki szavahihető és megbízható, végre kimondja azt, amire mindig is vártunk, akkor hirtelen sokkal szkeptikusabbak leszünk, mint akkor, amikor egy fóliasapkás alkoholista egy lepukkant lakókocsiban mondta el egy texasi egyetemi lapnak ugyanezt. De miért van ez vajon? Valószínűleg azért, mert furcsa az időzítés. Éppen akkor robban egy ekkora sztori, amikor Joe Bidennek nagyon gusztustalan ügyei látnak napvilágot, amikor kiderül, hogy a kisfia olyan befolyást szerzett Ukrajnában és olyan kenőpénzeket fogadtak el Kínából, hogy az ember a Fehér Ház közelébe se mehetne. Na, meg itt van az Egyesült Államok botrányos mennyiségű támogatása az ukránoknak, ami az egész országot csődbe is ránthatja akár lassan. És hát furcsa, hogy épp most beszélnek arról, ami az emberiség egyik legmeghatározóbb eseménye, eseményei, találkozása lehetne. Illetve kellene, hogy legyen. De valamiért nem ütött miket szíven, legyintettünk.Nem UFO-kat, hanem lufihobbisták léggömbjét lőtte le az amerikai légierő – Hardcore Hobbista
A teljes őrület hetén vagyunk túl. Az amerikai légierő UFO-kra és kínai kémgömbökre vadászik több százezer dolláros rakétákkal, miközben csak néhány lufihobbista néhány dolláros játékát tették tönkre. Igaz, ha az elnök nincs is a helyzet magaslatán, legalább a nyomokat ügyesen takarítják utána: a Northern Illinois Bottlecap Balloon Brigade teljesen eltűnt az internetről, miután szóltak, hogy övék volt a léggömb, amit az amerikai légierő leszedett az égről.Ne sértsük meg a földönkívülieket azzal, hogy UFO-nak nevezzük őket! – Dezse Vű
Abban a tudatban, hogy egy ellenséges intergalaktikus cirkáló lebeg a fejünk felett az már nem lesz érdekes, hogy az USA szándékosan robbantotta fel az Északi-Áramlatot, ezzel a világtörténelem legnagyobb gazdasági terrorcselekményét elkövetve. De még az sem érdekes már, hogy mit művel az USA Ukrajnában és hogyan teszi tönkre szándékosan Európát. Arról nem is beszélve, hogy egy űrből érkező fenyegetésnek megvannak az előnyei, mármint politikailag. Hiszen azonnal meg lehet alakítani egy világkormányt az USA vezetésével, be lehet vezetni egy kijárási tilalmat, de tulajdonképpen bármit be lehet vezetni erre hivatkozva, amitől az emberek “biztonságban érzik majd magukat”. De mi van akkor ha tényleg földönkívüli űrhajókat lőttek le az amerikai vadászgépek? Hát akkor, ahogy említettem már, mindenképpen hatalmas nagy szarban vagyunk, mert nem gondolom hogy egy űrutazásra képes szuperfejlett faj tolerálni fogja ezt. Nekünk vajon milyen érzés lenne, ha a Veszprémi Állatkertben lenne egy csimpánz, aki parittyával megöl néhány látogatót? Mit tennénk? Arról meg már ne is beszéljünk, hogy mennyire megbánthattuk az érzéseiket azzal, hogy “azonosítatlan repülő tárgynak” neveztük őket, miközben biztos van rendes nevük. Képzeljük el mi lenne, ha egy transznemű nőt valaki nyilvánosan “azonosítatlan nemű férfinak”, vagy “nem meghatározható mentális állapotban szenvedőnek” nevezne? Enrico Fermi olasz Nobel-díjas fizikus egyébként 1950-ben kifejtette a gondolatait arról, hogy miért nem jönnek ide földönkívüliek. Az egyik elmélet szerint simán lehet, hogy az intelligens idegenek hallgatnak, mert attól tartanak, hogy a kozmikus szomszédokkal való kapcsolatfelvétel a saját leigázásukat vagy megsemmisülésüket vonhatja maga után.Az UFO-k és amiről nem beszélnek
Az Egyesült Államok nemzeti hírszerzési igazgatója közzétett egy előzetes jelentést az azonosítatlan légi jelenségekről (angol rövidítése: UAP). Már az feltűnő, hogy még a terminológiát is megváltoztatták: ezeket korábban azonosítatlan repülő objektumnak (UFO) nevezték. Maga a jelentés is kitér arra, hogy a hírszerzési és katonai szakértők, illetve a pilóták nem szívesen beszélnek ilyen irányú megfigyeléseikről vagy tesznek róluk jelentést, mert tartanak a következményektől.Ajánljuk még