ügyészség
„Simonka rendkívül kártékony politikát folytatott” - nyilatkozta a PS-nek Gyula fideszes polgármestere
„Én azok közé tartoztam a megyében, akik már évek óta mondták, ha csak a fele igaz annak, amit lehet hallani, akkor ebből büntetőügy lesz” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a költségvetési csalással és vesztegetéssel összefüggésbe hozott Simonka Györggyel kapcsolatban Görgényi Ernő, Gyula fideszes polgármestere. A városvezető portálunknak elmondta, Simonka egyik korrupciógyanús üzletét sikerült ugyan megakadályozniuk, ám a mára mentelmi jogát vesztett országgyűlési képviselő rendkívül kártékony politikát folytatott Békésben. Erről beszélt egy másik, önmagát megnevezni nem kívánó, a Fideszhez közeli forrásunk is, aki szerint a volt szocialista polgármesterrel, Karsai Józseffel különalkut kötő Simonkának köszönhetően Battonya a települést 1989 óta uraló kommunista klientúra kezén maradt.