Pesti Srácok

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsíthatják meg a rendőrökre füstgránátot dobó Momentum-elnököt

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsíthatják meg a rendőrökre füstgránátot dobó Momentum-elnököt

Hivatalos személy elleni erőszak miatt felelhet Fekete-Győr András azután, hogy egy néhány héttel ezelőtt megtartott tüntetésen füstgránátot dobott a rendőrökre. Az ügyben már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálódik, amely hamarosan dönteni fog arról, megáll-e a gyanú a Momentum elnökével szemben.

Fekete-Győr azon a tüntetésen dobta a rendőrök közé a füstgránátot, amelyen egyébként is elszabadultak az indulatok. A túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren tavaly december 12-én és 13-án este az utcára mentek, hidakat szerettek volna foglalni, a Fidesz-székházat megtámadni; végül a Kossuth téren az Ország Karácsonyfáján álltak bosszút. A tüntetők „Pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”, “Rabszolgák”, “Rohadt geci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. Megrongálták az Országház műemlék épületének I-es kapuját, parkokban és környékbeli épületekben tettek kárt, kukákat gyújtottak fel. Kétmillió forintot tett ki a takarítás költsége, ugyanis egy köbméter darabos hulladékot szedtek össze utánuk. Bónuszként még a rászoruló gyerekeknek szánt szánkókból is elloptak ötöt a tüntetők.

A rendőrök megdobálása miatt felelhet a Momentum elnöke. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A BRFK későbbi tájékoztatása szerint 51 főt állítottak elő, 13-at közülük őrizetbe vettek. Az összecsapásokban 14 rendőr megsérült, 8 rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők. Úgy tudjuk, több külföldi állampolgár is volt az őrizetbe vettek között. Rendőri forrásaink szerint a felhergelt tömeget valakik felpiszkálták belülről, ezt az uszító magot pedig egy nagy akarategységben, koncentráltan, komoly fizikai erőkifejtéssel fellépő csoport alkotta. Miattuk kellett végül bevetni a könnygázszóró palackokat is, majd a megújuló támadás miatt később még egyszer. Noha ezzel kapcsolatban nincs közelebbi információ, feltételezhető, hogy az őrizetbe vett külföldieknek is van közük ehhez a csoporthoz.

PestiSracok facebook image

Hivatalos személy elleni erőszak lehet a gyanú

A tüntetésen előállították Donáth Annát, a Momentum alelnökét is, aki a gyanú szerint éppen egy füstgránátot készült elhajítani. Később a párt elnöke, Fekete-Győr András a hvg.hu-nak elismerte, ő maga meg is dobta füstgránáttal a rendőröket. A Momentum elnöke szerint senkit nem bánt a füstgránát, de düh van az emberekben, ezt valahol ki kell mutatni. Hozzátette: a rendőröket nem akarják bántani, de 2006 óta nem látott ennyi embert ilyen felfokozott állapotban. Tényi István ezután fordult a hatóságokhoz és garázdaság gyanúja miatt tett feljelentést. Tényit a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – portálunk által megismert – határozatában arról tájékoztatta, hogy már a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) van a feljelentése. A határozatból az is kiderül, hogy a KNYF hivatalos személy elleni erőszak gyanúját vizsgálja és hamarosan dönteni fog a nyomozás megindításáról, a feljelentés-kiegészítés elrendeléséről, vagy adott esetben a feljelentés elutasításáról.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.