ügynök
Hegedüs Géza író-ügynök bomlasztott és jelentett, ma a NAT legújabb nyelvtankönyvében reklámozzák
Egy kifejezetten rosszindulatú, a kommunistákhoz csak karriervágyból csatlakozó ügynök képével illusztrálni a diákoknak szóló tankönyvet? Úgy fest, még 2020-ben is belefér. Egy olvasónk hívta fel a figyelmet arra, hogy a NAT idén megjelent könyvének (Magyar Nyelv 9.) kommunikáció című fejezetét egy Hegedüs Gézáról készült joviális fotó és egy tőle származó versidézet nyitja meg. Hegedüs valaha nagyon népszerű ifjúsági író volt, de ahogy a diktatúra legtöbb ismert alkotója, ő is a rezsim hálózatához tartozott. Kemény jelentéseket adott mások mellett Ignotus Pálról, és külön tervvel is jelentkezett a magyar antikommunista emigráció bomlasztására. Jutalma megvolt: zsákszámra jelentek meg a könyvei. S ami a legszebb: évtizedekig azon a Színművészetin tanított, ami még most is kultúrharc egy legfontosabb színtere.Zsidó volt és magyar hazafi, Rákosiék felakasztották – A Csornoky-ügy története
A Csornoky-ügy a Rákosi-diktatúra történetének egyik legsötétebb fejezete. A történet azonban nem zárul le az akasztással, tovább kísértett a Kádár-rendszerben, sőt, túlnyúlt a rendszerváltáson is. Ahogy az ilyen kommunista történetekben lenni szokott, a tettesek nem nyerték el méltó büntetésüket, az áldozatoknak, illetve azok leszármazottainak viszont a hazájukat is el kellett hagyniuk. Most valahol Magyarországtól több ezer kilométerre élnek egy családi tragédia emlékével, amit talán a mai napig sem sikerült feldolgozniuk. Minden azzal kezdődött, hogy egy tehetséges zsidó fiú beleszeretett egy református lelkész lányába, feleségül vette, aztán az apósával együtt harcoltak a nácik ellen egy szabad, független, demokratikus Magyarországért. Majd tovább folytatták küzdelmüket a kommunisták ellen is... A történet másik kulcsszereplője egy gátlástalan irodalmár-ügynök, a sokak által még ma is ünnepelt Nagy Péter.Sajtóhír szerint a CIA informátora volt Kim Dzsong Un meggyilkolt féltestvére
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátora volt Kim Dzsong Un féltestvére, Kim Dzsong Nam, akit két évvel ezelőtt gyilkoltak meg Malajziában - értesült a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.A Jobbik két lehetőséget hagyott: szélsőjobboldali antiszemiták vagy ügynökök
Újabb fejezetéhez érkezett az ellenzéki sajtóban állandó rovattá vált Jobbikmosdatás. Ezúttal a Válasz Online tett fel kemény hangvételű kérdéseket Gyöngyösi Márton frakcióvezetőnek, éppen csak a politikus legkínosabb mellébeszéléseit hagyta szó nélkül a függetlenobjektív riporter. „Kiderült” ugyanis, hogy a Jobbik sosem volt antiszemita, csak a remélt választói kedvéért hazudta magát annak. Ha most is hazudik a párt, akkor ugyanolyan szélsőjobboldali antiszemiták, amilyennek korábban mutatkoztak, ha viszont ezúttal igazat beszélnek, akkor komolyan felmerülhet, hogy ügynökként dobták be őket a hazai szélsőjobboldal politikai megszervezésére.Szkripal-ügy: megerősítették, Novicsokot használtak
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) csütörtökön Hágában kiadott állásfoglalásában megerősítette London korábbi megállapítását, amely szerint a Novicsok néven emlegetett méreganyagot használták Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija súlyos mérgezéséhez. A szervezet ugyanakkor a mérgező anyag forrását és felelősöket nem nevezett meg.Tizennyolc – Magyarország összeomlása
A kommunikációs csatornák uralása, a tömeg célzott felheccelése a köztük mozgó ügynökök által a törvényes kormány ellen, béke, szabadság, egyenlőség és jólét ígérgetése, áldozatpózba helyezkedés, majd az emberek további manipulálása a mártírkodással – ezek voltak a felfordulás előidézésének és a rend megdöntésének kulcsai. Miután mindezekkel sikerült a hatalomátvétel, a megdöntött törvényes rend emberei ugyanoda kerültek, mint a nép, amely hatalomba segítette a felforgatókat: a proletárdiktatúra elszenvedői közé. És kiderült, hogy az aktivisták, akik az egész mögött álltak, és hirtelen az ország irányítóivá váltak, kicsinyes, gonosz kóklerek, akik mindent tönkretesznek maguk körül, mert csak addig tart a tudományuk, amíg rombolni kell.May: London nem tűri, hogy az orosz kormány britek életét veszélyeztesse
Theresa May szerint London soha nem fogja eltűrni, hogy az orosz kormány brit állampolgárok és mások életét veszélyeztesse brit földön. Megerősítette, a londoni orosz nagykövetségen dolgozó, a brit hatóságok által hírszerzőként azonosított 23 orosz diplomata kiutasításának célja Oroszország nagy-britanniai kémhálózatának leépítése.Horn „Harcos” Gyula „pufajkás volt... vágott, lőtt, mint a bolond”
Pufajkás volt, ott volt egy megtorló sortűznél, de több irat hiányzik. Ügynök volt, a kémelhárításnak dolgozott "Harcos" fedőnéven, de erről is hiányoznak fontos dokumentumok. Volt kommunista elvtársa kegyetlennek tartotta, aki "lőtt, vágott, mint a bolond". Most számos vezető portálon olyan cikkekben említik, ahol - kommentár nélkül - erkölcsileg kikezdhetetlennek nevezik. Egy igazi hős - Horn "Harcos" Gyula.Egy egykori MDF-es képviselő beismerte, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal
Mészáros Péter, az MDF egykori országgyűlési képviselője, Budafok díszpolgára az Indexnek mondta el, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző években kapcsolatban állt a korabeli állambiztonsággal. Azt mondja, hibázott, amikor ezzel nem állt elő utólag, de erkölcstelenséget nem követett el - írja az atv.hu.Ajánljuk még