ügyvéd
Hajókat, luxusautókat, százötven ingatlant halmozhatott fel egy befolyásos kapcsolatokkal rendelkező, törvények felett álló ügyvéd
Több, mint százötven ingatlannal, hajókkal, luxusautókkal rendelkezik a vallomások szerint az a szolnoki illetőségű, „Kövér” gúnynevű ügyvéd, akit még februárban tartóztatott le több társával együtt a bíróság. Az ellene vallók állítják: hatalmas vagyonát uzsorakölcsönökből, zsarolásból és különböző gazdasági bűncselekményekből szerezhette, csápjai pedig országosan is behálózhatták a magyar igazságszolgáltatást. Nem "Kövér" az egyetlen ügyvéd, aki a közelmúltban súlyos bűncselekménybe keveredett: az egyik jogásznő például a Gyurcsány-párt volt politikusával és bandájával akarhatta megöletni haragosát, míg egy másik ügyvéd a gyanú szerint saját ügyfelét fenyegette meg halálosan és zsarolt ki tőle százmilliókat.Saját ügyfelét rövidítette meg több százmillió forinttal egy ügyvéd
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség tájékoztatása szerint bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás és más bűncselekmények miatt nyomoznak. Egy budapesti ügyvéd és annak társai több százmillió forintot zsaroltak ki egy feltalálótól.Hatszázmilliós csalással vádolnak egy ügyvédet
Vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen, mert egy örökségből több mint 640 millió forintnak megfelelő összeget elcsaltak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn a PestiSrácok.hu-val.Korrupció: Ismert politikusra hivatkozva akarhatott milliós vesztegetési pénzhez jutni egy volt NAV-os pénzügyőr
„Pintér Sándor szintű”, nagyon magas beosztású adóhatósági vezetőre és egy országosan ismert politikusra hivatkozva akart több millió forintot zsebre vágni egy volt NAV-os pénzügyőr őrnagy - többek között erről beszélt a PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) az ügy sértettje. Ez a történet csak egy része annak a botránynak, amiben már az ügyészség is nyomoz, és amelynek szálai bírói és ügyvédi összefonódásig, korrupcióig vezethetnek.Közel 70 milliót sikkaszthatott a kilakoltatott hitelesek szerződéseit író szegedi ügyvéd
Közel 70 millió forintot tüntethetett el az a szegedi ügyvéd, akinek a letartóztatását kérte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség; a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el. Az ügyvéd szegedi körökben jól ismert: ő jegyezte ellen azokat a keretjelzálogjog-szerződéseket, amelyek alapján több tucat szegedi és makói család került utcára – írja az Átlátszó.hu.Sikkasztás miatt tartóztattak le egy szegedi ügyvédet
Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen, mert a gyanú szerint saját céljaira használta fel az ügyfelei által rábízott pénzt.Zsarolás és drogkereskedelem miatt őrizetben az MSZP óbudai képviselője, Simonka Csaba mindent tagad (Frissítve!!)
A Budapesti Nyomozó Ügyészség egy helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki és indítványozta az előzetes letartóztatását - írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor. Portálunk a 24.hu-hoz hasonlóan úgy tudja, Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vették őrizetbe. A képviselő ellen indult eljárás tényét Simonka ügyvédje, Kamarás Géza is megerősítette a PestiSrácok.hu-nak. A védő elmondta, hogy a szocialista politikus az ügyészeknek tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.Döntött a Kúria, nem lehet ügyvéd többé Ruttner György
A Kúria szerdai döntése nyomán már biztosnak tűnik, hogy véget ért Ruttner György ügyvédi pályafutása; a sztárügyvédet egy 2003-as eset miatt kizárták a köztestületből, és a döntést a legfelső bírói fórum is helyben hagyta - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.Jogerősen is négy évet kapott a bűnözőket milliókkal lehúzó ügyvéd
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt az ügyvédet, aki magas rangú rendőri vezetők nevével visszaélve kenőpénznek szánt milliókat csalt ki bűnözőktől. A korábban hasonló bűncselekmények miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt ügyvédnek így a korábbi büntetésével együtt legalább hat évet kell letöltenie.Ajánljuk még

















