uj péter
„Se..enbüntet fityma rabbi” – úgy zsidóztak a 444-es Uj Péterék, mintha nem lenne holnap (videóval)
A judapestező Bíró László mind a tíz ujját megnyalná a 444.hu főszerkesztőjének vállalhatatlan e-mailjét olvasva. „Judeopata”, „kok zsidó” és „se..enburgerrul magyarosittott” – ilyen tartalmú levelekkel bombázta egykori munkatársait Uj Péter, akit telefonon szembesítettünk nézeteivel. Azt mondta: nem emlékszik pontosan a levélre, de azt olyanoknak írta, akik őt ismerik és tudják, hogy „nagyon sok mindenből hajlamos viccet csinálni”.A 444 főszerkesztője évekkel ezelőtt már megpróbálta bedönteni az Indexet
Bár az ellenzéki média szereplői egymást túllicitálva igyekeztek elsiratni az Indexet, többen – köztük maguk a balos újságírók is – úgy gondolják, hogy nem volt teljesen őszinte az ellenzéki sajtó gyásza. Különösen igaz ez a nagy rivális 444.hu látványos szolidaritására a lap „megszűnésével” kapcsolatban. Uj Péter főszerkesztő egy 2018-as műsorban ugyanis még azt nyilatkozta, hogy ő a távozását követően már azt is hátbatámadásnak érezte, hogy az Index egyáltalán életben maradt. Arról is beszélt, milyen tervvel döntötte volna be a lapot – ami végül nem sikerült neki – írja cikkében a hetek.hu.Index-ügy: a volt főszerkesztő szerint a Fidesz a hibás
A portál alapítója, volt főszerkesztője szerint elképzelhető, hogy az Indexre rácsukják az ajtót, de ő maga nem erre számít - írja a hvg.hu.Kiderült: Orbán gyűlöletpolitikája a hibás, amiért Uj Péter lekínaizta a bajnokunkat...
Nagy nehezen bocsánatot kért Uj Péter, amiért lekínaivendégmunkásozta egyik nemzeti hősünket. Nem kellett hozzá sok idő, csupán öt-hat nap. Meg néhány tiltakozó jegyzék, pár tucat ökölrázó 444-olvasó. Ám mielőtt teljesen elalélnánk főszerkesztő úr jellemszerkezetétől, olvassuk végig az opust. Mert abban a bocsánatkérés után ott van egy „de”. A mea culpa borvirágai mellett bizony ott nyiladoznak a magyar kormány s társadalom bűneinek tövises kórói is, amelyek Péterünket – szerinte – a „hülye vicc” csalitosába csalták. Végső soron tehát ő is egy áldozat: Orbán gyűlöletpolitikájáé. Így lyukad ki végül a bocsánatkérés majdnem ugyanott, ahol az összes irományuk: a kormány a hibás!Félrenyelt provokáció – Uj Péter bocsánatkérését várják a Fradi olimpiai bajnokai
Provokatív viccnek szánta, de lukra futott: a Fradi olimpiai bajnokai és klasszisai bocsánatkérésre szólították fel Uj Pétert azután, hogy portálja „kínai vendégmunkásnak” nevezte Liu Shaolin Sándort, aki (a magyar váltóval) hazánk első téli olimpiai aranyát szerezte. A közleményt számos ismert legenda, többek között Magyar Zoltán, Gerendás György és Fodor Rajmund aláírta. Kedden a Fradi egyesületként már kifejezte nemtetszését, most ehhez csatlakoztak a legnagyobb klasszisok.Közleményben tiltakozik az FTC a 444-es Uj Péter gusztustalan és kirekesztő támadása miatt
Az FTC közleményben tiltakozott a Liu Shaolin Sándor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázót ért kirekesztő támadás miatt, melyet a 444.hu örökbunkó főszerkesztője, Uj Péter követett el. Mint ismert, a balliberális újságíró "kínai vendégmunkásnak" nevezte az olimpiai bajnok sportolót, mely után bocsánatot sem kért, csupán abszurdnak nevezte az esetet. Uj Péternél - úgy látszik - az ilyen apróságok nem érnek bocsánatkérést, a Magyarországnak olimpiai-, világbajnoki- és Európa-bajnoki aranyat szerző Liu Shaolin Sándor becsmérlése nem éri el az amúgy igen érzékeny liberális ingerküszöböt. Úgy látszik, hogy a magyar édesanyától Budapesten született, magát magyarnak valló Liu Shaolint minden utólagos erkölcsi megbánás nélkül, egy jó poén kedvéért kínai vendégmunkásnak nevezheti Uj Péter, aki a nemtelen trollkodáson kívül mást nem tett le az asztalra.A 444 szerzője elhatárolódik az olimpiai bajnokunkat vendégmunkásozó Uj Pétertől
Elhatárolódott saját szerkesztőségétől, a 444.hu-tól Tamás Bence Gáspár, akinek a cikkét azzal a szöveggel ajánlotta ki a Facebookon a 444.hu, hogy "Lökött a kínai vendégmunkás." A vendégmunkás a 444.hu olvasatában nem más, mint Liu Shaolin Sándor magyar olimpiai- és világbajnok gyorskorcsolyázó. Utóbb Uj Péter, a 444.hu főszerkesztője magára vállalta a posztot, aki szerint "abszurd, de nem sértő" a megfogalmazás, és esze ágában sincs bocsánatot kérni érte.Kiosztotta egymást az Index két volt főszerkesztője
Az Index volt főszerkesztője, a 444.hu jelenlegi főszerkesztője egy csepeli rendezvényen keményen bírálta az Index későbbi volt főszerkesztőjét, a Politis alapítóját, Dudás Gergelyt, aki szerint viszont Uj Péter igaztalan dolgokat mondott. Néhány tévedés is becsúszott Uj Péter szavaiba - írja a 24.hu.Ajánljuk még