Újbuda
Káosz van, de nekik és a haveroknak megéri – interjú Molnár Lászlóval, Újbuda volt alpolgármesterével
A Hitler érdemeinek elismerésével országosan is ismertté vált DK-s botránypolitikus, László Imre által vezetett Újbuda önkormányzati képviselőjével, Molnár Lászlóval készítettünk interjút, aki a Fidesz-KDNP színeiben a tavaly őszi önkormányzati választások előtt kilenc éven keresztül töltötte be az alpolgármesteri pozíciót. A kerületet jól ismerve, hiteles forrásként beszélt nekünk arról, milyen folyamatok zajlanak a háttérben, és hogyan is működik valójában egy szivárványkoalíció által vezetett budapesti kerület. A volt alpolgármester szerint az utóbbi egy évben kialakult állapotok abszurditását tökéletesen mutatja, hogy nemrégiben még a városrész egyik baloldali emblematikus figurájának számító Molnár Gyula is úgy fogalmazott: újra ki kell találni Újbudát!DK-s korrupció gyanúja miatt feljelentést tett a Mi Hazánk
A DK-s vezetésű Újbuda önkormányzatában elburjánzott korrupció miatt feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnöke szombaton, sajtótájékoztatón.Nem hagyja annyiban Budai Gyula Czeglédy önkormányzati szerződéseit
DK-s vezetésű önkormányzatokhoz fordult Budai Gyula, Czeglédy Csaba ügyvédi kamarai tagságának felfüggesztése miatt. A Fidesz országgyűlési képviselője arra volt kíváncsi a már ismerteken túl, mely önkormányzatok szerződtek még különböző jogi feladatokra a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikus és párja ügyvédi irodájával. Továbbá Budai Gyula megkereste az erzsébetvárosi polgármestert, Niedermüller Pétert és az újbudai polgármestert, László Imrét is. Azt kérdezte, Czeglédy kamarai tagságának felfüggesztése után mi lesz a korábban hosszútávra kötött milliós szerződésekkel, és ha az iroda Czeglédy nélkül nem fogja tudni teljesíteni a megbízásokat, ki fogja visszafizetni a kerület kasszájába a már kifizetett milliókat.A Klubrádiótól igazolt vezetőt a kerületi DK-s média élére László Imre
Dési János, a Klubrádió munkatársa lett az új újbudai médiacég szakmai igazgatója – derül ki az önkormányzat oldalán közzétett adatokból. Helyi sajtóértesülések szerint a baloldali újságíró havi 740 ezer forintot vihet haza a kerületi média irányításáért. Czeglédy Csabáék után újabb megbízható káder kapott megbízást a DK-s László Imre vezette Újbudán – írja az Origo.László Imre ahhoz is pancser, hogy Karácsonytól kérjen pénzt, ezért inkább a kormányt szidja, az egyszerűbb
László Imre a hétfőn megjelenő, Újbuda nevű önkormányzati lapban készül arra, hogy megmagyarázza saját szerencsétlenkedését. A XI. kerület polgármestere arra készül, hogy a jó DK-s módszerek alapján bármiféle tények nélkül szidja a kormányt, holott most éppenséggel Karácsony Gergelyéket kéne kritizálnia. A kerület vezetésének újabb összeget kellene most megpályáznia ahhoz, hogy folytatni tudjon egy beruházást, a kormány az erre szánt összeget továbbította is már a fővárosnak, azonban Karácsonyék azt másra költenék. László szerint pedig ezért a kormány a hibás. Logikus.Kijárási és látogatási tilalmat vezettek be egy újbudai idősotthonban
Látogatási és kijárási tilalmat vezettek be egy XI. kerületi idősotthonban – minderről az újbudai önkormányzat tájékoztatta a közvéleményt.Novák Előd: Újbuda immár a homoszexualizmus fellegvára is lett
A DK fővárosának minősülő Újbuda immár a homoszexualizmus fellegvára is lett: idén itt rendezik meg az LMBTQP propagandasorozatának legtöbb rendezvényét, ráadásul egy olyan önkormányzati művelődési házban, mely egész augusztusban semmilyen más rendezvénynek nem biztosít helyet, csak ennek a szexuális aberrációk közfeladatnak nem minősülő népszerűsítésének – írja a Mi Hazánk Mozgalom közleménye.Nyomozást rendelhetnek el Újbuda polgármestere ellen – Tényi István cikkünk alapján hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt tett bejelentést
Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt, ismeretlen elkövető ellen tett bejelentést Tényi István, a PestiSrácok.hu oldalán megjelent írásában foglaltak miatt. Mint ismert, portálunk július hó 3-én közölt beszámolót "Botrány Újbudán: a DK-s polgármester miatt több ezer gyerek étkeztetése kerül veszélybe" címmel. Ebben arról írtunk, hogy jogszerűtlenül, önkényesen készül szerződést bontani Újbuda polgármestere a kerületi közétkeztetésre szerződött céggel; a döntés komoly anyagi károkat okozhat az önkormányzatnak. A polgármestert láthatóan az sem érdekli, hogy ötezer kisiskolás étkeztetése is veszélybe kerül, mint ahogyan azt is figyelmen kívül hagyta, hogy új közbeszerzési eljárással, pályáztatás útján válasszák ki az új önkormányzati partnert. Bár a Demokratikus Koalíció politikusaként folyamatosan az átláthatóságról és az antikorrupcióról beszélt kampányában, az új céggel folytatott egyeztetésekről, tárgyalásokról még jegyzőkönyv sem készült.Botrány Újbudán: a DK-s polgármester miatt több ezer gyerek étkeztetése kerül veszélybe
Jogszerűtlenül, önkényesen készül szerződést bontani Újbuda polgármestere a kerületi közétkeztetésre szerződött céggel; a döntés komoly anyagi károkat okozhat az önkormányzatnak. A polgármestert láthatóan az sem érdekli, hogy ötezer kisiskolás étkeztetése is veszélybe kerül, mint ahogyan azt is figyelmen kívül hagyta, hogy új közbeszerzési eljárással, pályáztatás útján válasszák ki az új önkormányzati partnert. Bár a Demokratikus Koalíció politikusaként folyamatosan az átláthatóságról és az antikorrupcióról beszélt kampányában, az új céggel folytatott egyeztetésekről, tárgyalásokról még jegyzőkönyv sem készült. És ez még nem minden.Ajánljuk még
















