Döntött az NVB – Újraszámolják az érvénytelen szavazatokat BudapestenSMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2024 június 12. 12:4 arányban döntött úgy a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a bemutatott bizonyítékok figyelembevétele után újraszámoltatja a szavazatokat Budapesten. Mint ismert, Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy több kerületben látványosan sok érvénytelen szavazat született a főpolgármester-választás során, ezért kérte a szavazatok újraszámlálását. Az NVI ülésének ellenzéki delegáltjai mindent elkövettek, hogy minél kevesebb érvénytelennek elkönyvelt szavazatot ellenőrizzenek, hiszen ez Karácsony Gergely érdeke. Attól sem riadtak vissza, hogy a korábbi döntésüket korrigálni akaró szavazóköri bejelentők büntetőjogi felelősségét firtassák...
Még a baloldali szavazók is újraszámolnák a főpolgármester-választásra érkezett szavazatokat (Videó) PS Riport 2024 június 12. Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit gondolnak a vasárnapi önkormányzati választás eredményeiről. Nem mondhatnánk, hogy a válaszokon meglepődtünk, hiszen a szoros eredmény és az enyhén szólva is kétes körülmények mindenkiben kételyeket keltettek. Így az sem volt feltűnő, hogy még azok is újraszámolást szeretnének, akik egyébként elégedettek voltak az eredményekkel. Hiába, vannak ügyek, amik még a balos szavazók számára is kétesek.
Vitézy Dávidék fellebbezést nyújtanak be – Érvényes szavazatokat nyilváníthattak érvénytelennek a választáson (Videó)PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 12. Vitézy Dávid „Újra kell számolni a szavazatokat!” címmel tartott sajtótájékoztatót. A főpolgármester-választáson második helyen végzett jelölt szerint nincs jogerős végeredmény, fellebbeznek – írja az Index.
Vitézy bejelentette: a csütörtöki határidőig kezdeményezik a szavazatok újraszámlálását – Választási visszaélés történhetett?PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 11. A csütörtöki határidőig kezdeményezni fogják a vasárnapi főpolgármester-választáson leadott szavazatok újraszámlálását – közölte Vitézy Dávid, a voksoláson a második legtöbb szavazatot szerzett főpolgármester-jelölt kedden, a Facebook-oldalán.
Vitézy Dávidnak nem veszi fel a telefont Karácsony Gergely, az újraszámlálás viszont úgy tűnik, elkerülhetetlenPPestiSrácok.hu Forró drót 2024 június 10. Tegnap este hétkor befejeződött a szavazás a főpolgármester-választáson, de a hivatalos végeredményt még mindig nem tudjuk - írja Vitézy Dávid a Facebook-oldalán. Az LMP főpolgármester-jelöltje kiemelte, hogy Karácsony 324 szavazattal vezet, az érvénytelen szavazatok száma pedig 24 592, tehát 76-szor annyi az érvénytelennek nyilvánított szavazat, mint a kettőjük közötti különbség. Ezért is kell újraszámolni a szavazatokat és ezt szerette volna elmondani Vitézy Karácsonynak is, de úgy tűnik a főpolgármester nem akar vele beszélni.
Karácsony eddig bujkált, most már flegmázik: a főpolgármester választáson a legvégén megfordult az állás, Karácsony nyert 324 szavazattal – Újraszámlálás leszPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2024 június 10. Karácsony Gergely nyerte meg végül a főpolgármester-választást, pedig szinte végig Vitézy Dávid állt az élen az egész szavazatszámlálási folyamat során. 100 százalékos feldolgozottság után Karácsonyé az érvényes szavazatok 47,53 százaléka, míg vetélytársa, Vitézy Dávid a szavazatok 47,49 százalékát szerezte meg. Iszonyúan szoros volt. A különbség csupán 324 darab szavazat.
A Facebook letiltotta a Trump-hívők szavazat-újraszámlálásért küzdő csoportjátPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 6. A Facebook közösségi hálózat csütörtökön letiltotta a Stop the Steal – Állítsd meg a lopást – nevű népes amerikai csoportot, mert állítása szerint annak több tagja erőszakra buzdított, sokan pedig hamisan állították, hogy a Demokrata Párt elcsalja az elnökválasztást.
Donald Trump a szavazatszámlálás leállítását követeliPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 5. Több amerikai tagállamban még tart a szavazatok számlálása, a republikánusok még több pert indítottak csütörtökön. Donald Trump elnök egy mikroblog-bejegyzésben ismét a szavazatszámlálás leállítását követelte.
Hoppon maradt a győri ellenzéki összefogás: az újraszámolással jelöltjük több szavazatot veszített, mint BorkaiPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 október 22. Hétfő este befejeződött a győri polgármester-választás szavazatainak újraszámolása. A Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Választási Iroda által közölt végeredmény szerint Borkai Zsolt 19 305, míg az ellenzéki jelölt, Glázer Tímea 18 661 szavazatot kapott, tehát az eredmény végleges. Győr polgármestere tehát továbbra is a Fideszből való távozása után már független Borkai Zsolt.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.