ukrajna
Kárpátalja sötétbe borult: naponta órákra kapcsolhatják le az áramot és a fűtést
Újabb drasztikus politikai döntés sújtja az ukránok mellett a kárpátaljai magyarokat is. Éppen aznap, amikor a barbár módon ledöntött Turul helyén felavatták a háromágú szigonyt, Ukrajna állami címerét, jött az újabb feketeleves. Kedden több órán át szünetelt az áramszolgáltatás, nem sokkal azután, hogy Viktor Mikita, a Kárpátaljai Regionális Katonai Közigazgatás vezetője bejelentette: rendőri erővel fogják ellenőrizni Kárpátalján, hogy takarékoskodnak-e az árammal a lakosok. Helyi forrásunk szerint az áramkommandó kiváló lehetőséget teremt, hogy otthonaikat átvizsgálják és ott bujkáló hadköteles férfiakat is keressenek. "Míg eddig csak utcákon, kávézók teraszán vadásztak itt Kárpátalján, most már az otthonainkba is ránk törnek bármikor" – mondta informátorunk. Hozzátette: arra számítanak, hogy a keddi nap után rendszeres lesz a napi több órás áramkimaradás, és ez még csak a kezdet.Magyarország újabb uniós követelésekre, Ukrajna eurómilliárdokra számíthat Brüsszeltől
Navracsics Tibor kedden az InfoRádiónak beszélt arról, hogy a 17 vállalás teljesítése után sem szűnnek meg a brüsszeli igények, vélhetően újabb vállalásokra kötelezi majd hazánkat az EU. Az uniós források megszerzéséért felelős miniszter kiemelte, hogy az Integritási Hatóság és az antikorrupciós munkacsoport működése folyamatos kontroll alatt fog állni. Ehhez képest sokkal lazábbak az Ukrajnára vonatkozó szabályok: akár 18 milliárd euró támogatást is kaphat jövőre Ukrajna az Európai Unió tagállamaitól, annak függvényében, hogy mennyi ideig tart a háború. Ursula von der Leyen szerint ugyani „minden juttatás befektetést jelent a demokratikus értékekbe”. Például a kisebbségek jelképeinek önkényes eltávolítására gondolhat az elnök asszony?A munkácsi tanács tagjai többségének tiltakozása ellenére felavatták a turul helyére emelt ukrán címert
Kedden reggel minden tiltakozás ellenére Munkácson felavatták a levert turul helyére felállított ukrán állami címert. Andrij Baloga polgármester a pópák és katonák gyűrűjében tartott ünnepi avatáson azt mondta, "ma születik az új és erős Ukrajna történelme, azok keze által, aki a szabadságért, a jövőért és a saját földjükön való élet jogáért harcolnak". Munkács várának fokára 2008-ban állította vissza a Pákh család a történelmi milleniumi emlékművet, az egy tonna súlyú turulmadarat, illetve hozzá az obeliszket, az eredeti emlékmű darabjait is felhasználva, amelyet Pákh Imre édesapja évtizedeken át őrzött. A Turul-emlékmű lebontásáról október 13-án délelőtt a végrehajtó bizottság Zoom-konferencián megtartott ülésén határoztak, a 31 tagból alig 20 részvételével. Ahhoz, hogy mindenképp meglegyen a döntés, cselt is bevetettek és a napirend eredetileg csak az ukrán címer állítását tartalmazta. Később a munkácsi tanács 18 tagja írt alá tiltakozó nyilatkozatot. Mindez nem számított a jelek szerint semmit: tizenkét nap elteltével áll az ukrán szigony, a turul pedig darabokban hever a múzeum valamelyik termében.Váratlanul Ukrajnába érkezett a német államfő (Frissítve!)
Váratlanul Ukrajnába érkezett Frank-Walter Steinmeier német államfő kedden: a politikusnak ez az első hivatalos látogatása Kijevben, amióta Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát – jelentette be közleményben a német elnöki hivatal. Steinmeier Kijevbe érkezését követően azonnal megszólalt a légiriadót jelző sziréna hangja.Pelosi Zágrábban: az USA a választások eredményétől függetlenül támogatni fogja Ukrajnát
Az Egyesült Államok a november 8-ai választások eredményétől függetlenül támogatni fogja Ukrajnát – mondta Nancy Pelosi demokrata párti amerikai házelnök hétfőn, Zágrábban, miután találkozott Andrej Plenkovic horvát kormányfővel.Hárommilliárd euróval segíti Ukrajnát az európai fejlesztési bank
Hárommilliárd euróig terjedő pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának a következő egy évben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).A német kancellár már befektetésnek ajánlgatja Ukrajnát, amely szerinte remek hely, de a jogállamiság terén van azért még teendő
Egy egész nemzedékre szóló feladat lesz Ukrajna újjáépítése, amelyet úgy kell végrehajtani, hogy a jövendő EU-s tagország az egységes belső piac részévé válhasson - mondta Olaf Scholz német kancellár hétfőn Berlinben.Uniós támogatás nélkül már a nyugdíjakat és a fizetéseket sem képes kifizetni Ukrajna
Ukrajna gazdaságát már csak a külföldi segélyek tartják lélegeztetőgépen. Az állam tulajdonképpen fizetésképtelenné vált, az energiaellátás pedig az orosz támadások következtében összeomlóban van. Úgy tűnik, senki nem gondol arra, hogy mi történik majd a szomszédunkban a háború után.Ukrán miniszter: Ukrajnának is szüksége lesz gázimportra a télen
Az ukrajnai erőművek 30–40 százalékát, a hőerőműveknek pedig legalább a felét érte már orosz találat a háborúban, ami 4000 megawatt teljesítménykiesést jelent és több milliárd dollárnyi kárt, de nem minden eltalált erőműegység működése állt le teljesen – közölte pénteken Herman Haluscsenko ukrán energetikai miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Haluscsenko szerint Ukrajnának is szüksége lesz gázimportra a télen, de arról nem beszélt, hogy mekkora mennyiségre.Ajánljuk még

















