ukrán gabona
Elrendelték az ukrán mezőgazdasági miniszter letartóztatását
Egy ukrán bíróság pénteken elrendelte Mikola Szolszkij mezőgazdasági miniszter letartóztatását, miután azzal gyanúsították meg, hogy részt vett 291 millió hrivnya (2,7 milliárd forint) értékű állami földterület illegális megszerzésében, valamint további 190 millió hrivnya (1,8 milliárd forint) értékű földterület megszerzésére tett kísérletben.Távozik a korrupcióval meggyanúsított ukrán agrárminiszter
Benyújtotta lemondását Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, akit illegális földügylettel gyanúsítottak meg – hozta nyilvánosságra csütörtökön Ruszlan Stefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Facebookon.Az EP jóváhagyta, hogy továbbra is korlátozások nélkül jöhessenek az ukrán termékek Európába
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta azt a megállapodást, amely szerint Ukrajna túlnyomórészt vám- és mennyiségi korlátozás nélkül hozhatja be az Európai Unióba a termékeit, köztük a mezőgazdasági termékeket további egy éven át – tájékoztatott az uniós parlament kedden.Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség Afrikába
Célba ért a magyar segítség Afrikába, már pakolják ki a mintegy tízezer tonna gabonát Szudán partjainál – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán.Az ukrán gabonával kapcsolatos enyhítésekre törekszik Brüsszel
Az uniós törvényhozók szerdán a kora reggeli órákban kompromisszumos megállapodást kötöttek az Ukrajnára vonatkozó kereskedelmi liberalizációs intézkedések további egy évvel történő meghosszabbításáról, és ezzel elvetették azon országok törekvéseit, amelyek a gabonára és más mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó szigorúbb korlátozásokért küzdenek – derül ki a Politico cikkéből.Ukrajna meghátrál az uniós gazdák előtt - Kijev kész korlátozni az EU-ba irányuló ukrán élelmiszerexportot
Ukrajna kész elfogadni a kereskedelmi korlátozásokat az Európai Unióval, hogy eloszlassa a közte és Lengyelország között kialakult politikai vitát, de egyúttal arra sürgeti az uniót, hogy tiltsa be az orosz gabona behozatalát - jelentette ki Tarasz Kacska ukrán gazdasági miniszterhelyettes, Ukrajna kereskedelmi képviselője a Financial Times című brit lapnak adott, szerdán megjelent nyilatkozatában.A litván határon is tüntetnek a lengyel gazdák
A litván határon is tiltakozó akciót indítottak az immár három hete országszerte tüntető lengyel gazdák, akik azt szeretnék elérni, hogy Litvánia tiltsa meg az ukrán gabonaimportot, és vezessen be szigorúbb szabályozást a gabona tranzitjára – közölte pénteken a lengyel média.Nem tudott megállapodni a lengyel gazdákkal Donald Tusk, további demonstrációk jönnek
Megállapodás nélkül zárult csütörtökön az a találkozó, amelyen Donald Tusk lengyel kormányfő kezdeményezésére részt vettek a gazdatiltakozásokat szervező agrárszervezetek - közölték a megbeszélésről távozó gazdák.Szijjártó Péter: a V4-nek történelmi érdemei vannak
A Visegrádi Négyeknek (V4) történelmi érdemei vannak, és az aktuális európai folyamatok miatt nagy szükség is lesz a szoros közép-európai együttműködésre egy sor veszélyes brüsszeli döntés megakadályozása érdekében – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta: végre, "hosszú, túl hosszú idő után" újra összeülnek a visegrádi miniszterelnökök, ezúttal Prágában.Ajánljuk még