usa
Ezúttal odafigyeltek az előjelekre: megakadályoztak egy újabb iskolai ámokfutást az USA-ban
A hatóságok sikeresen elejét vették egy lőfegyveres tömeggyilkosságnak egy dél-kaliforniai középiskolában – közölte kedd este a Los Angeles megyei seriff hivatala.Trump miatt már a sarki boltba sem mer lemenni az LMBTQ-közösség
Idegesek, nem érzik magukat újabban biztonságban az LMBTQ közösség tagjai. A davosi Világgazdasági Fórumra időzítette jelentése bemutatását egy amerikai LMBTQ-szervezet, amelyben azt bizonygatják, az USA-ban sokkoló módon megnőtt az intolerancia közösségükkel szemben, és ez természetesen és elsősorban Donald Trumpnak köszönhető. A tanulmány olyan hajmeresztő állításokat tesz, hogy Trump engedélyezte az egészségügyi dolgozóknak az LMBTQ-közösség tagjai ellátásának megtagadását, vagy, hogy megfosztotta jogaiktól a LMBTQ-hallgatókat. Miközben a jelentés azért ostorozza az amerikai társadalmat, mert a korábbiakhoz képest többen utasítják el, hogy gyermeküket egy nyíltan LMBTQ-tanár tanítsa, azt elismeri, hogy a melegek jogaiért az amerikai társadalom a korábbi évekhez hasonlóan kiáll. A diszkrimináció növekedéséről, vagy az LMBTQ-szervezet manipulációs kísérletéről van szó?Nők százezrei tüntettek amerikai nagyvárosokban Trump ellen és a jogaikért
Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton - az egyéves évfordulóra is emlékezve - vonultak ismét utcára a nők.Republikánus képviselők követelik az amerikai–magyar viszony javítását
A magyar-amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzését és az amerikai külügyminisztérium által a magyarországi vidéki sajtóorgánumok támogatására meghirdetett program azonnali felfüggesztését szorgalmazta Rex Tillerson amerikai külügyminiszternek címzett levelében Andy Harris republikánus párti kongresszusi képviselő és tíz társa.Lassan a külügyben is berendezkedik a Trump-adminisztráció, javul a magyar-amerikai viszony
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délután Washingtonba érkezett, s másfél napos tárgyalásai megkezdésével hangsúlyozta: a magyar-amerikai kapcsolatok új szakasza kezdődhet. A miniszter közlése szerint nagyon fontos változások zajlanak az Egyesült Államok külügyminisztériumában, például a térségünkért felelős államtitkári pozícióba kinevezték Wess Mitchellt, s ezzel új fejezet nyílhat a magyar-amerikai politikai kapcsolatrendszerben.A török külügyminisztérium a letartóztatás veszélyére figyelmeztette az Egyesült Államokba utazókat
A török külügyminisztérium pénteki közleményében "önkényes őrizetbe vétel" veszélyére figyelmeztette az Egyesült Államokba utazó török állampolgárokat.Gyengülhet a kvótatábor a svédek kiválásával, Merkel még megkerülhetetlen, Putyin újrázhat – Ez várható 2018-ban!
2017 sok meglepetést hozott a külpolitikában, de az idei év sem lesz kevésbé izgalmas: a dolgok jelenlegi állása szerint a 2018 a nagyhatalmi versenyről fog szólni, illetve arról, ki tudja majd a politikáját és gazdasági érdekeit ráerőltetni a többiekre. Ehhez a cseh és az olasz választások is hozzáteszik majd a magukét, miközben az oroszok is leszavaznak újra Putyinra. De a migránsválságtól sem búcsúzhatunk el, ahogy Brüsszel támadásaira is számítanunk kell. 2018-ról Kiszelly Zoltán politológussal beszélgettünk.Ajánljuk még

















