usa
Amerika ismét megmutatta nehézbombázóit Észak-Koreának
Az amerikai légierő B-1B típusú stratégiai nehézbombázói harci gépek kíséretében szombaton az Észak-Koreától keletre fekvő vizek fölötti nemzetközi légtérbe repültek, az erődemonstrációval megmutatták a Donald Trump elnök számára rendelkezésre álló katonai opciók kiterjedését - közölte a Pentagon.Már férfiként is járhatnak női kollégiumba az amerikaiak
Ha az ember minőségi szórakoztatásra vágyik, akkor feltétlenül érdemes néha pillantást vetni az amerikai liberális egyetemekre. Az atlantai, nőknek alapított Spelman Kollégiumban most éppen eldöntötték, hogy a transzgender nőket, vagyis azokat, akik magukat nőnek tartják attól függetlenül, hogy mondjuk férfinak, vagy csillámfaszlámának születtek, felvételt nyerhetnek az intézménybe. Viszont azok a nők, akik ne adj isten férfinak, vagy éppen bakkecskének tartják magukat sajnos máshol kell továbbtanulniuk. Tegye fel a kezét, aki szerint ez a fejlődés csúcsa! Na ugye!Az amerikai kormány hatályon kívül helyezi az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA-programot
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter kedden Washingtonban bejelentette, hogy a kormány hatályon kívül helyezi az illegális bevándorló fiatalokat védő DACA-programot. A miniszter bejelentése után Donald Trump elnök is közleményt adott ki, a többi között azt hangoztatva, hogy fokozatos folyamatról van szó. Sessions alkotmányellenesnek minősítette az előző amerikai elnök, Barack Obama által öt évvel ezelőtt elnöki rendelettel bevezetett, Elhalasztott Intézkedés a Gyermekkorban Érkezetteknek (DACA) nevű programot.Tovább pusztít Harvey - Houstontól délre átszakadt egy védőgát
Otthonaik elhagyására, menekülésre szólította fel a lakosságot kedden a texasi Brazoria megye vezetője, miután a Harvey hurrikán okozta áradások következtében Houstontól délre átszakadt egy folyami védőgát. A Texasban - és immár Louisianában is - pusztító trópusi vihar eddig kilenc halálos áldozatot követelt péntek óta.Caracas elleni új szankciókról írt alá rendeletet Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök Venezuela elleni új szankciókról írt alá rendeletet pénteken.Reszkessenek a terroristák, Trump megígérte, hogy elpusztítja őket
Donald Trump amerikai elnök nem jelentett be konkrét csapatnövelést Afganisztánban. Az elnök az arlingtoni Fort Myer támaszponton hangsúlyozta: az új afganisztáni stratégia lényege, hogy nem időpontot jelöl meg, hanem a feltételek teljesülését tartja fontosnak a sikerhez.Az őrjöngő baloldal és a liberális sajtó koalíciója döntené meg a törvényesen választott vezetést – Az USA-ban is
Erősödnek a szélsőbaloldali csoportok az Egyesült Államokban – írta pénteki helyzetértékelésében a The Daily Signal című konzervatív hírportál. Az elemzés szerint a gyűlölet ellen szónokló baloldali mozgalmak minden ellenvéleményt önkényesen el akarnak hallgattatni, és a felbukkanásuk rendre erőszakba torkollik. A megjelenésüket ráadásul a liberális túlsúlyú sajtó felnagyítva mutatja be, ezzel azt az érzetet keltve az emberekben, mintha országos jelentőségű tiltakozások történnének. Magyarországról nézve is egészen ismerős módszerek még durvább megnyilvánulásairól tanúskodnak az elemzések.Gázolás történt egy nácitüntetésen a Virginiai Egyetemnél
Legalább négy ember megsérült, amikor egy jármű szándékosan a gyalogosoknak hajtott a virginiai Charlottesville-ben, ahol szombaton több száz náci tüntetett egy szobor miatt - írja az Index. A lap szerint Virginia kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett.Vajon betéptek az amerikai liberálisok, vagy komoly terv a Kaliforniai Köztársaság megalapítása?
A liberális hisztéria eljutott a legmélyebb mélypontra Amerikában, amelynek az egyik legerősebb tünete, hogy Kalifornia már hivatalosan is halálosan komolyan gondolja, hogy kilép az Egyesült Államokból és független államként folytatja életet. Jelenleg az aláírásgyűjtés fázisában tartanak, amely sikere esetén népszavazást kezdeményeznek, ami tényleges különválást eredményezhet. Akad azonban néhány tisztázatlan kérdés.Ajánljuk még

















