usa
Terrorveszély-figyelmeztetést adott ki az amerikai külügy egész Európára
Az amerikai külügyminisztérium terrorveszély miatt utazási figyelmeztetést adott ki Európára helyi idő szerint hétfőn. A franciaországi, oroszországi, svédországi és nagy-britanniai terrortámadások azt mutatják, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez hasonló csoportok továbbra is képesek merényletek tervezésére és kivitelezésére - áll a washingtoni közleményben.Trump mégis az EU-t teszi Nagy-Britannia elé a szabadkereskedelmi megállapodások megkötésekor
Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást, jóllehet Donald Trump amerikai elnök még nemrégiben is azt ígérte, hogy London lesz "a sor elején", amikor az Egyesült Államok kétoldalú nemzetközi kereskedelmi egyezményekről kezd tárgyalásokat.Küszöbön az atomháború? - Oroszország is csapatokat küld a koreai határhoz
Kína után Oroszország is csapatokat küld Észak-Koreával közös határára – írta a DailyMail. A portál szerint amennyiben Donald Trump megtámadja a kommunista államot, ugrásszerűen megnőhet a menekültek száma.Amerikai szenátorok aggódnak a CEU miatt
Amerikai szenátorok egy kétpárti, tízfős csoportja arra kérte a magyar kormányt egy Orbán Viktor miniszterelnöknek csütörtökön írt levélben, hogy Közép-európai Egyetemmel (CEU) együttműködve találjon olyan megoldást, amely lehetővé teszi az egyetem Budapesten maradását.Az Egyesült Államok Japán melletti elkötelezettségét hangsúlyozta Tokióban Pence alelnök
Az Egyesült Államoknak Japán védelme melletti elkötelezettségét hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök kedden Tokióban Észak-Korea fenyegetéseivel szemben, egy nappal azután, hogy Dél-Koreát is hasonlóan támogatásáról biztosította Washington.Lavrov kivizsgáltatná a szíriai gáztámadás körülményeit
Meg kell büntetni az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban végrehajtott feltételezett gáztámadás felelőseit - jelentette ki szombaton Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus azután nyilatkozott, hogy Moszkvában megbeszélést folytatott katari kollégájával, Muhammad bin Abdul Rahman ász-Száni sejkkel.Az Egyesült Államok első ízben vetette be legerősebb nem nukleáris bombáját
Első alkalommal vetette be legerősebb nem nukleáris bombáját az Egyesült Államok hadserege - jelentette csütörtökön a CNN amerikai hírtelevízió. A bombát az afganisztáni Nangarhar tartományban az Iszlám Állam terrorszervezet célpontjai ellen dobták le a reggeli órákban.Ajánljuk még

















