usa
Amerikai hírszerzők szerint iráni hackerek Trump nem nyilvános kampányiratait juttaták el Biden választási csapatához
Iráni hackerek Donald Trump kampányszervezetétől megszerzett dokumentumokat osztottak meg Joe Biden kampánycsapatával a nyári hónapokban - közölték az amerikai hatóságok.Pressman finoman megfenyegette Magyarországot
Nyilván senki nem ismeri fejből a német, a francia, az ausztrál, az orosz, vagy a kínai nagykövet nevét. Pedig ezek ám nem törpe országok, s lám, mégsem tudja szinte senki egyik nagykövet nevét sem. Pressman úr mellé azonban nem szükséges odabiggyesztenem, hogy mi a titulusa, tudja azt mindenki. Ennek pedig egyszerű oka van. A nagykövet úr nem a nagykövetek szürke hétköznapjait éli. Ha nem tudnám, hogy ő egy távoli ország diplomatája, még azt is hihetném, hogy a kormányellenes erők hazai vezéregyénisége, megszervezője, és felügyelője, aki a nagy birodalmat képviseli, mely cinikus mód szövetségeseinek gúnyolja gyarmatait. Természetesen nem így van, hiszen nem lehet így.Rituálisan megcsonkított állatáldozatokkal kedveskednek Kali istennőnek a New York-i migránsok (18+)
Képzeljünk el egy családot, akik kézen fogva sétálnak a parton. Sirályok halásznak, kellemesen fúj a kora őszi még langyos szellő. A nap lassan lenyugszik, eljön a hazaindulás ideje, de még mielőtt ez megtörténik az anyukának meg kell nyugtatni a kislányát, hogy ez a sok lefejezett és megcsonkított állattetem csak egy csodálatos kulturális gazdagság tünete, és mindez csak azt jelenti, hogy a társadalom türelmes, befogadó és természetesen toleráns. Aki azt hinné, hogy ez az élethelyzet soha nem történhet meg, akkor téved. A New York-i Queens-hez tartozó Jamaica-öbölben ugyanis egyre nagyobb probléma a rituális állatáldozás, amit a helyi “törzsek” különböző isteneknek és szellemeknek ajánlanak fel, a maradékot pedig az öböl környékére viszik. De a Springfieldben ólálkodó macskaevő migránsok után ez már csak hab a tortán.Orbán Viktor Trumpnak: Imádkozunk önért, Elnök úr!
Orbán Viktor az X közösségi oldalon üzent, miután ismét merényletkísérlet történt Donald Trump ellen. Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, a republikánus elnökjelölt védelmét ellátó titkosszolgálat emberei nyitottak tüzet a golfpálya közelében, ahol a volt elnök tartózkodott, miután egy bozótos területen fegyveres férfit észleltek. A Szövetségi Nyomozó Iroda közlése szerint az esetet merényletkísérletként kezelik.Szijjártó Péter: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat
Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.A Partizán már be lenne tiltva, Gulyás Márton pedig börtönben ülne egy "igazi demokráciában" | The Fair Right (videó)
A diktatúrák egyik ismérve, hogy a hatalom ellenőrzi a sajtó munkatársait. Ugyanakkor sajtó munkatársainak vegzálása, bíróság elé citálása és ellehetetlenítése a demokrácia ismérve is egyben, attól függően, hogy hol történik az eset. Ha a fényességes nyugaton börtönöznek be újságírókat, youtubereket a különböző gumiszabályokra hivatkozva, az a demokrácia legfőbb ismérve. Mi más is lenne? Hiszen éltek a sajtó- és véleményszabadság jogával, tehát vétettek a demokrácia ellen. Ez ennyire egyszerű. A magyarországi sajtó ennek hallatán örömódákat írt a dicsőséges nyugatról és annak minden értelmezhetetlen törvényéről. Ha azonban nálunk csak hasonló történik, magzatpózban földre vetik magukat, és addig sikítoznak, míg a Szabadság téren meg nem hallja valaki. Lehetőleg olyan, akinek köze nincs Magyarország belügyeihez.Újabb merényletkísérlet Donald Trump ellen? – lövéseket adtak le a volt elnököt védő titkosszolgálat emberei
A Donald Trumpot védő titkosszolgálat emberei adtak le lövéseket a golfpálya közelében, ahol a volt elnök, jelenlegi republikánus elnökjelölt tartózkodott, miután a közelben, egy bozótos területen egy fegyveres férfit észleltek; a nyomozásban merényletkísérletként kezelik az ügyet a Szövetségi Nyomozó Iroda közlése szerint.Macskákat esznek a migránsok Springfieldben, ami nem csak a rajzfilmben létezik – The Right Brothers
Hogy volt-e bármi értelme a Trump-Harris elnökjelölti vitának, nem fog kiderülni ebből a beszélgetésből, és semmikor máskor sem. Azt viszont megpróbáltuk megbeszélni, hogy miért lehetett Trump a szokásosnál kimértebb és halkabb a teljes neokommunusita túlerővel szemben, hiszen egyértelmű, hogy itt nem csak Harris-szel vitázott Trump, hanem a két műsorvezetővel is. A republikánus jelölt állta a sarat, de továbbra sem értjük, kinek vált ez az egész a hasznára – talán azoknak, akik nem tudták eddig, hogy Kamala Harris nagyon buta. Közben Springfield városában áll a bál, mivel állítólag a haitiről érkezett bevándorlók a szokásos bűncselekmények mellett már a háziállatokat is megeszik. Teszik ezt annak ellenére, hogy a békesség érdekében mindenki megpróbálja támogatni őket. De végül a legtöbben az elköltözés mellett döntenek.Ajánljuk még

















