usa
Politikai értékeinek változatlanságát hangoztatta Kamala Harris első elnökjelölti interjújában
Politikusi értékválasztása változatlanságát hangoztatta Kamala Harris, alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön a CNN hírtelevízióban sugárzott előre felvett interjúban.Incidens zavarta meg Donald Trump részvételét az Arlingtoni Nemzeti Sírkertben tartott koszorúzáson
Kisebb dulakodásra került sor egy tisztségviselő és Donald Trump kíséretének tagjai között az Arlingtoni Nemzeti Sírkertben, amikor a temető egy dolgozója megpróbálta megakadályozni, hogy fotó készüljön a volt elnök látogatásáról - közölték a védelmi minisztérium illetékesei csütörtökön.Donald Trump: a demokraták „más játékot játszanak”
Phil McGraw exkluzív interjút készített Donald Trumppal – számolt be a The Hill. A beszélgetés során Donald Trump volt elnök egy majdnem végzetes merényletkísérletről, csodálatos túléléséről és a Kamala Harrisről alkotott gondolatairól elmélkedik, miközben a közelgő választásokra készül.Hisztérikus rohamot kapott Verhofstadt, mert Trump jobban áll, mint a baloldali barátai az USA-ban
Hisztizik és toporzékol Guy Verhofstadt, mert nem a barátai állnak nyerésre az USA-ban. A belga liberális politikusnál konkrétan az verte ki a biztosítékot, Robert F. Kennedy Jr. eddigi független jelölt – korábbi demokrata politikus – bejelentette, hogy felfüggeszti kampányát és több csatatérállamban is Donald Trumpot támogatja.Egy “sötétebb” Amerikát jelentett be egy rikácsoló demokrata, miközben Luke Skywalker is Kamala Harrisnek kampányol – The Right Brothers
Kamala Harris ötször többet kér egy aláírt fotóért, mint Joe Biden a novemberi választások előtti adománygyűjtés részeként. Az alelnök 50 000 dollárért pózol egy aláírt fotóért. Mindeközben a “hidakat építsünk, ne pedig falakat” mondás hívei egy brutális méretű fallal kerítették körbe Chichagoban a Demokrata Nemzeti Kongresszus (DNC),helyszínét, mert állítólag félnek a Palesztina-párti aktivistáktól, akiknek viszont nagy része demokrata szavazó, szóval kerülhetett némi homokszem a gépezetbe. Ez abból is látszik, hogy a demokraták a Luke Skywalkert alakító ZS-kategóriás színészt, Mark Hamillt kérték fel, hogy szólítsa meg az amerikaiakat, és kérje meg őket, hogy “ne csatlakozzanak a narancssárga oldalhoz”. Ugye, milyen szellemes?Iráni hackerek próbálták feltörni amerikai tisztviselők fiókjait
Az amerikai Meta cég bejelentése szerint egy iráni hackercsoport megpróbálta feltörni a Joe Biden amerikai elnökhöz és a Donald Trump volt elnökhöz közel álló egyes tisztviselők és személyek WhatsApp-fiókját.Biden szerint is Kamala Harris az amerikai demokrácia megmentője
Az amerikai demokrácia megóvásának legnagyobb reménységeként méltatta Joe Biden amerikai elnök Kamala Harris jelenlegi alelnököt, a Demokrata Párt elnökjelöltjét a helyi idő szerint hétfő este Chicagóban megnyitott elnökjelölő konvención.Hillary Clinton harcos üzenetet küldött Kamala Harrisnek
A chicagói Demokraták Nemzeti Konvenciójának nyitóestjén Hillary Clinton volt külügyminiszter is színpadra lépett, és arról az időszakról beszélt a több ezres tömegnek, amikor az első nő lett, aki megnyerte a párt elnökjelölését – írja a BBC. Aztán üzent Kamala Harrisnek.Az Északi Áramlat felrobbantásának sztorija több sebből is vérzik
Az uniós politikai elitünk lassan két éve fél megnevezni a felelősöket, pedig a kritikus infrastruktúra elleni támadás történelmi léptékű volt – mondta Hortay Olivér az Északi Áramlat felrobbantásának legújabb fejleményi kapcsán. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője szerint több sebből is vérzik az a történet, amely a minap került nyilvánosságra.Ajánljuk még

















