usa
Most akkor ki szigetelt el kit?
Az ember ránéz a fenti térképre, és nem azt szűri le belőle, hogy bekerítettük, sarokba szorítottuk az oroszokat. Sőt, mintha magunk köré építenénk gazdasági vasfüggönyt, ami egyelőre, még és nehezen, de átjárható. Átmeneti állapot, mert a nyugati világot kézi vezérléssel irányító USA eldöntötte, hogy levágjuk magukat a világ többi részéről. A szankciós politika olyan, mint az éjjel: soha nem érhet véget.Tovább hergeli az USA Kínát, ismét amerikai kongresszusi delegáció tárgyal Tajvanon
Caj Jing-ven tajvani elnök hétfőn fogadta azt az amerikai kongresszusi delegációt, amely rövid időn belül immár a harmadik küldöttség Washingtonból, és amely miatt várhatóan tovább tart a feszült viszony az Egyesült Államok és Kína között.Donald Trump megtagadta a válaszadást ügyészségi meghallgatásán
Donald Trump volt amerikai elnök alkotmányos jogaira hivatkozva megtagadta a válaszadást szerdai ügyészségi meghallgatásán a család vállalkozásának üzleti gyakorlatára vonatkozó vizsgálat keretében - tudatta közlemény útján maga Trump.Úgy látszik nagyon útban van Donald Trump - Most az adóbevallásait vizsgálja a kongresszus
Tovább folytatódik a Donald Trump utáni vizsgálódás - úgy látszik minden lehetséges fórumon. A minap az FBI tartott házkutatást a volt amerikai elnök otthonában, titkos iratok után kutatva. Most pedig az amerikai fellebbviteli bíróság hozott olyan végzést, miszerint a képviselőház szakbizottsága megkaphatja Donald Trump adóbevallását. A képviselőház költségvetési bizottsága a bírósági ítélet nyomán közleményt adott ki, ami szerint elvárja, hogy a kért adóügyi papírokat azonnal megkapja. Az iratok betekintését a demokrata vezetésű bizottság még Trump elnöksége ideje alatt kezdeményezte.Igazi békeharc: a Világbank 4,5 milliárd dollárral, a Pentagon újabb 1 milliárd dollárral dobta meg Ukrajnát
A Világbank hétfőn bejelentette, hogy további 4,5 milliárd dollárnyi segélyt nyújt Ukrajnának az Egyesült Államok által biztosított pénzalapoknak köszönhetően a kijevi kormány támogatására "a háború okozta sürgős szükségletek kielégítésére".Mától, ha fekete gyermeket lát, szaladjon oda, látványosan köszöntse, és készüljön erről videó is!
Ha Ön is akar egy jót röhögni, majd néhány perc múlva a derűből felocsúdni és rájönni, hogy a nyugati világ az első osztályon utazik a pokolba, akkor mindenképpen olvasson tovább! Az Egyesült Államokban (ott, ahol az óvodákban már szinte kötelezően kell részt venni a gyerekeknek a drag queenek előadásán) épp be akarják tiltani ugyanis a kabalafigurákat, vagyis azokat a kedves, állatos jelmezekbe öltözött embereket, akik a kicsiket szórakoztatják. Miért? Szerintem tudják, de azért elmondom: mert ezek a kabalafigurák rendszerszinten rasszisták, egyesek szerint pedig létezik egy, a kabalabizniszt összekötő rasszista háttérerő, amely az egészet koordinálja. De ebből a történetből is lehet tanulni, ez esetben azt, hogy "hogyan ne"!A palagáz az új wunderwaffe
Mai világunk azoknak a növényeknek és állatoknak a függvénye, amelyek sok millió évvel ezelőtt éltek a Földön. A növények által akkor felhasznált napsugarak energiája a mai napig tárolódott a fosszilis maradványokban. Ezt az energiát, ma ezen maradványok elégetésével hasznosítjuk. Aminek létrejöttéhez több mint 300 millió évre volt szükség, azt az ember néhány évszázad alatt elégeti, kénben gazdag gázokkal és szén-dioxiddal szennyezve a környezetét.A Fehér Ház kiskorúak titkos abortuszát népszerűsítette
A Fehér Ház a hivatalos Instagram-fiókján egy olyan oldalt népszerűsített, amelyen a 15 évnél fiatalabbakat segítik, hogy a szüleik tudta nélkül végeztessenek abortuszt – írja a magyarnemzet.hu.Szexsztrájk az USA-ban: abortusz = fogamzásgátlás!
Szexsztrájkot hirdettek a progresszív nők az USA-ban, mert az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága megváltoztatta azt az 1973-as döntését, ami szerint az abortusz alkotmányos jog, és ennek következtében a tagállamok pedig maguk dönthetik el, hogy miként szabályozzák a terhességmegszakítást. A progresszív, neokommunista, szélsőliberális nők ezért hát úgy döntöttek, hogy elkerülendő a leendő abortuszaik esetleges tiltottságát, nem fekszenek le senkivel, a férjeikkel és vadidegenekkel sem. Mert állításuk szerint így “nem kockáztatnak meg egy nem kívánatos terhességet”. Elmagyarázzuk, mert elsőre normális aggyal nem érthető: a szexsztrájkoló aktivista nők szerint csak akkor lehet biztonságosan nemi életet élni, ha teljesen szabad bármikor a terhesség kilenc hónapja alatt az abortusz (esetleg egy ideig utána is). Vagyis szerintük az abortusz egyenlő a fogamzásgátlással.Ajánljuk még

















