usa
Amerikai állampolgárságú irániakat tartóztattak fel az amerikai-kanadai határon
Az amerikai határvédelmi szervek több tucatnyi amerikai állampolgárságú iránit tartóztattak fel az északnyugati Washington államban a kanadai határon – jelentette hétfőn a The New York Times című amerikai lap.Az idegenszívű Momentum belerántaná hazánkat az amerikai-iráni konfliktusba (is)
Berg Dániel, a Momentum Amerikából ejtőernyőztetett vezéralakja minap terjengős blogbejegyzésbenmagyarázta el a nemzeti érdekeikre figyelő magyaroknak a haladó logika érveit, hogy mégis miért kellene hazánknak egy háromezer kilométerre határainktól kirobbant világpolitikai konfliktus kellős közepébe beleállni. A probléma csupán annyi, hogy tájékozatlanság, a demagógia és a progresszió összecsapásának első áldozata a logika, a második az értelem, a harmadik pedig a minőség volt. A szerzőben fel sem merül, hogy a magyar érdekekre kellene koncentrálnia; láthatóan csak az amerikai érdekek állnak az érdeklődése középpontjában, pontosabban a hatalomba visszatérni szándékozó demokrata párti barátaihoz fűződő megfelelési kényszer.Ursula von der Leyen diplomáciai megoldást sürget az iráni-amerikai viszály kapcsán
Diplomáciai megoldást sürgetett az iráni-amerikai viszály rendezésére az Európai Bizottság elnöke hétfőn. Ursula von der Leyen a németországi Seeonban hangsúlyozta: véget kell vetni az erőszak körforgásának, és ebben Európának különleges felelőssége van.Irak korlátozza a külföldi csapatok mozgását
Irak korlátozza a koalíciós szárazföldi és légi erők mozgását, előkészítve a külföldi csapatok kivonását – jelentette be hétfőn Abdel-Karim Halaf iraki katonai szóvivő, akit az al-Mavazzín hírportál idézett.Apu odapörkölt egy pötit…
Na de ki az az apu? Jogos… Apu – vagyis eredetileg Daddy – Donald Trump elnök egyik beceneve, amit Milo Yiannopoulos adott neki, tiszteletteljes rajongása jeléül. Ha nem is vált az elnevezés általánossá, de egyes szubkultúrákban – így a hazai nem hivatalos Trump Fan Club-ban is – megragadt. Szóval „Daddy” most azt csinálta, amit az állampolgárok joggal várnak el tőle: megvédte őket.Trump Irán elleni, katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslatot nyújtanak be a demokraták
Donald Trump amerikai elnök Iránnal kapcsolatos katonai műveleteit korlátozó törvényjavaslat benyújtását jelentette be magyar idő szerint hétfő hajnalban Nancy Pelosi, a washingtoni képviselőház demokrata párti házelnöke.Az USA felfüggesztette terrorellenes műveleteinek túlnyomó részét Irakban és Szíriában
Az amerikai vezetésű koalíció felfüggesztette vasárnap terrorellenes műveleteinek túlnyomó részét Irakban és Szíriában, hogy támaszpontjai védelmére összpontosítson az Iránnal kibontakozó feszültségek közepette.Ajánljuk még

















