vagyonnyilatkozat
Csekély egymilliót ferdített a vagyonnyilatkozatában Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc hibát vétett a vagyonnyilatkozatában. Minden bizonnyal véletlen volt, amire soha többé nem kerül sor, és természetesen javításra kerül majd, hiszen fel sem merülne bennünk, hogy a baloldal vezetője szándékosan kerekítette volna lefelé közel egymillió forinttal a vagyonnyilatkozatát.Kálmán Olga vagyona egyre csak gyarapszik
Kimagasló vagyongyarapodást ért el Kálmán Olga az elmúlt évben, és tette mindezt meglehetősen rejtélyes úton – írja az adatradar. A DK-s politikus előválasztáskor és az országgyűlési képviselői kinevezése kapcsán közzétett vagyonnyilatkozatát összevetve azt vette észre a portál, hogy átlagosan nagyjából 5 millió forintot tudott félretenni havonta.Kocsis Máté: bevezetjük az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét
Kocsis Máté Facebook-oldalán számolt be arról, hogy bevezetik Magyarországon az Európai Parlament vagyonnyilatkozati rendszerét, amely lényegében megegyezik a német szabályokkal is. Úgy véli, sok bírálat éri hosszú évek-évtizedek óta a magyar vagyonnyilatkozati rendszert, ezért függetlenül attól, hogy ezek megalapozottak-e vagy sem, érdemes változtatni.Egyiknek semmije, a másiknak mindene is van, míg a legvéresszájúbb ellenzéki az összes családtámogatást felvette
Júniusig volt határideje benyújtani a megválasztott országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatukat; mivel sok új név van, megérte csemegézni belőlük. Van olyan LMP-s, akinek vagyonnyilatkozata szerint konkrétan SEMMIJE sincs, hiszen a papírokra csak a dátumot és az aláírását biggyesztette rá, ellenben a Mi Hazánk egyik képviselőjének viszont nagyon jól fut, ugyanis 31 (!) ingatlannal rendelkezik.Leadták vagyonnyilatkozataikat a képviselők
Valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló, valamint volt képviselő és volt szószóló leadta a határidőre a saját és a vele közös háztartásban élő családtagja vagyonnyilatkozatát – közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke az MTI-vel szerda este.Szabálytalan vagyonnyilatkozatot adott le a baloldal székesfehérvári jelöltje
Márton Roland, a székesfehérvári választókerület baloldali jelöltje vagyonnyilatkozatában megpróbálta elsumákolni azt a tényt, hogy egy agrárcégben 25 százalékos részesedése van. A helyi Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-videóban reagált az ellenzéki politikus tettére.Szentgyörgyvölgyi Péter a szabályoknak megfelelően nyújtotta be a vagyonnyilatkozatát
Szentgyörgyvölgyi Péter a vagyonnyilatkozatát a mindenkori szabályoknak megfelelően nyújtotta be – állapította meg a Belváros önkormányzatának vagyonnyilatkozatokat vizsgáló jogi, ügyrendi és közbeszerzési bizottsága, miután a Fővárosi Közgyűlés négy frakcióvezetője vagyonnyilatkozati eljárást indított az V. kerületi polgármester ellen – írta a Magyar Nemzet.Újabb százmillióval gyarapodott Gyurcsány értékpapírvagyona
Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján. Így tett Gyurcsány Ferenc is, akinek nyilatkozatából kiderül, hogy értékpapír–megtakarítása is jelentősen, egy év alatt 823 millió forintról 928 millió forintra nőtt. Ez több mint 100 milliós növekmény egy év alatt –szúrta ki a Mandiner.Az Ügy – Előválasztási stiklik, roma akciók Ózdon és a csornai baloldali jelölt kifilézett vagyonnyilatkozata (Videó!)
A baloldali előválasztás nem más, mint egy nagy vicc: egymást kiszorító, fenyegető és átverő pártok és politikusok játéka. Szóra sem lenne érdemes, de valamiért mégis beszélnünk kell róla. Nem szabad elfelejteni, hogy az előválasztás nekik egyben a jövő tavaszi választás főpróbája is. Kétségünk se legyen: ugyanezeket a mocskos eszközöket, trükköket jövőre is be fogják vetni. A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró műsorában ezúttal két történet látható, amelyek megmutatják, hogy verik át egymást is és hogyan veszik hülyére a választókat a baloldalon. Ózdon lebuktattuk a felbérelt, szavazókat megfélemlítő, illetve kiszolgáltatott romákat csoportosan előválasztásra szállító cigányokat. Csornán pedig az MSZP megyei alelnökének néztünk a körme alá, aki mielőtt jelöltséget vállalt, minden ingatlant eltüntetett a nevéről, de még így is hiányos maradt a vagyonnyilatkozata.Ajánljuk még

















