vajda zoltán
A szélsőbalos provokátor listázná, kiket kell kirúgni – a társai egyetértően hallgatnak
Vajda Zoltán egy ismert provokátor, akinek az a legfőbb fájdalma, hogy nem közismert. Az egyszerű XVI. kerületi önkormányzati képviselőben bámulatos mértékű gyűlölet izzik az Orbán-kormánnyal és támogatóival szemben, ezért mindent megpróbált már, hogy a kormánybuktató harc élvonalába emelkedjen. Szónokolt tüntetéseken, megígért sosem megvalósult népszavazásokat, és haikuban rimánkodott Angela Merkelhez, hogy szállja meg végre Magyarországot. A kerületében is rendszeresen provokálja és fenyegeti jobboldali képviselőtársait, hogy aztán a válaszok miatt azonnal feljelentgesse őket és játssza az áldozatot. Ha ő maga nem is, ez a fajta viselkedészavar közismert, és nem érdemel bő elemzést, az viszont igen, hogy Vajda MSZP-s, DK-s és momentumos frakciótársainak sikerült lesüllyedniük az ő szintjére. Sőt, egy kicsit még mélyebbre.Bréking! Egy DK-s polgármester-jelölt igazat mondott!
Csodás összefogás bontakozott ki a XVI. kerületben is, ahol már tavaly is igen emlékezetesre sikerült az összellenzéki jelölt bemutatója. Akkor azzal kerültek a híradásokba, hogy érdeklődőket photoshoppoltak a tudósításuk fotóanyagára, lévén, hogy azon nem vettek részt szimpatizánsok. Most pedig újabb gyöngyszemmel gazdagították a magyar ellenzéki összeborulás látványos akcióiról szóló összefoglalókat, a Kertvárosban ugyanis a DK-s polgármester-jelölt még a a saját szlogenjüket sem tudta elmondani. Feltételezzük és reméljük ugyanis, hogy Nemes Gáborék célja mégsem az, ami végül elhangzott.Vajda Zoltán kapott egy pénzbírságot is az ellene folyó nyomozás mellé
Éppen csak, hogy beállt Vajda Zoltán, az Együtt botrányos előéletű képviselőjelöltje mögé az MSZP-Párbeszéd és a DK a budapesti 13. választókerületben (Cinkota–Rákosszentmihály), rögtön rossz híreket is kapott. A választási bizottság ugyanis törvényszegés miatt megbírságolta az Együtt fenegyerekét, aki láthatóan sportot űz a választási szabályok áthágásából: néhány hét alatt immár harmadszor kevert bajt, és rendőrségi nyomozás is zajlik ellene.Az Együtt-alvezér tanácsára migránsközpont létesülhet a mátyásföldi Ikarus-telepen
A mátyásföldi kertváros Budapest XVI. kerületében az egyik első helyszíne lehet a Soros-féle szervezetek és politikai képviseletük, azaz az Együtt által elképzelt migránstelepeknek: Vajda Zoltán, a párt elnökségi tagja és helyi képviselőjelöltje már két éve szorgalmazza, hogy az Ikraus egykori gyártelepét a Magyarországra irányított bevándorlók számára kellene megvásárolni. Miután a telep most eladósorba került, megvalósulhat a migrációpártiak nagy terve.Manipulált felvételekkel támad az ellenzék
Naponta újabb vádakkal támadja Szatmáry Kristóf kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztost a XVI. kerület ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje. A kormánypárti politikus a hatóság előtt kívánja bizonyítani, hogy az Együtt színeiben induló Vajda Zoltán és a 24.hu kormányellenes hírportál rágalmai alaptalanok – írja a Magyar Idők.Megint botrányt kavart Vajda Zoltán, azt viszont nem tudni, ki fenyegeti az Együtt képviselőjének baloldali ellenfeleit (PS-videó!)
A helyi beszámolók szerint igencsak problémás XVI. kerületi önkormányzati képviselő, Vajda Zoltán rendszerint azon dolgozik, hogy bekiabálja magát a figyelem középpontjába, amit legutóbb azzal ért el, hogy a Hír TV-ben kijelentette: személyes ambíciója levadászni Szatmáry Kristófot, a helyi választókerület fideszes országgyűlési képviselőjét. Emiatt a képviselő-testület fideszes tagjai az Együtt képviselőjének kijelentését elítélő határozati javaslatot nyújtottak be és szavaztak meg szerdán. Vajda Zoltán feje leginkább amiatt fájhat most, hogy a választókerületében közös jelöltet indít a baloldal, aki viszont nem ő, márpedig ő nagyon szeretné, hogy ő legyen az. A Demokratikus Koalíció jelöltje mögé felsorakozott az MSZP–Párbeszéd szövetség is, ezzel egyidőben viszont különös fenyegetéseket kap a helyi DK-elnök, aki csak annyit árul el ezekről, hogy nem a Fidesztől jönnek.Vajda Zoltán, az Együtt John Wayne Gacy-je és a "Szatmáry-szerdák"
Egy befizetett NAV-bírságra hivatkozva fenyegette „levadászással” fideszes ellenfelét, Szatmáry Kristófot az Együtt Soros-egyetemen végzett XVI. kerületi önkormányzati képviselője, Vajda Zoltán. A kormánypárti honatya cáfolta a vádakat, mint kiderült, pusztán egy könyvelői adminisztrációs hibából eredt a bírság - írja a Magyar Idők. Az Együtt adrenalinfüggő “gyilkos bohóca” újra akcióba lendült az ország és saját lelkének megmentéséért. Vajda első ránézésre irritálónak, jelentéktelennek és idegesítőnek tűnik (mint egy mlm-es értékesítő), de valójában veszélyes, sőt halálos, ezért jobb vigyázni vele!Lemondásra szólítja fel a kertvárosi Fidesz a „levadászó” Vajda Zoltánt
A XVI. kerületi Fidesz megdöbbenéssel értesült Vajda Zoltán, az Együtt országgyűlési képviselő-jelöltjének a Hír TV-ben tett kijelentéséről, miszerint személyes politikai ambíciója, hogy – mint fogalmazott – Szatmáry Kristófot, a kertváros Fideszes országgyűlési képviselőjét levadássza – olvasható a Fidesz a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott közleményében.Ajánljuk még