választás
Orbán Viktor a PS-nek: A Kúria súlyosan beavatkozott a választásokba
Egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba a Kúria, miután elvett egy mandátumot a kormánypártoktól – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Orbán Viktor magyar kormányfő, miután portálunk megkereste a miniszterelnök sajtófőnökét. Megírtuk, bár az Alkotmánybíróság szerint is jogszerűtlenül érvénytelenített több ezer határon túli szavazatot a Kúria, a testület végzése szerint jogorvoslatra nincs lehetőség, így egy parlamenti mandátumot elveszített a Fidesz, de a kétharmad még így is biztos. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója portálunknak minderről azt nyomatékosította, ezt "bírói államnak" hívják, ahol a választott jogalkotó helyett a felelőtlen bíró alkot jogot.Több ezer határon túli szavazatot tettek tönkre, de jogorvoslatra nincs lehetőség
Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz alkotmányjogi panaszát, amely szerint a Kúria jogellenesen érvénytelenített több mint négyezer levélszavazatot, és amely miatt a kormánypárt plusz egy mandátumtól esett el az április 8-i választáson. Az ügy előadó alkotmánybírója Varga Zs. András volt, a döntéshez Stumpf István pedig, egyetértve a végzés lényegével párhuzamos indokolást csatolt. A dokumentum alapján az Alkotmánybíróság is megállapította, hogy sérült a választói jog és több ezer levélszavazat érvénytelenítése jogszerűtlen lehetett, ugyanakkor a testület szerint nincs lehetőség utólagos jogorvoslatra, és a történtek alkotmányjogi panasszal nem támadhatók. A PestiSrácok.hu közben megtudta, hogy a panaszt elsőként, megfelelő indoklás nélkül, és a jogszabály téves értelmezése, önkényes kiegészítése által lesöprő Kúria-határozatot ugyanaz a bírói tanács hozta, amelyik Orbán Viktor miniszterelnök óriásplakátjait is jogsértőnek mondta ki, mert szerintük azon túl kicsik voltak a betűk és messzebbről nézve nem volt egyértelmű, hogy a Fidesz vagy a kormány a kiadója a hirdetéseknek. A levélszavazatok érvénytelenítése ügyében portálunk által megkérdezett ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász véleménye szerint a jövőben a jogalkotónak egyértelmű rendelkezést kell megfogalmaznia, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő."Az árulók nem mi vagyunk, és nem én változtam, hanem Orbán" - Itt az exkluzív Csintalan-Vincze PS-interjú! (videókkal!)
Jajj, Istenem, ne hülyéskedj már, hogy Simicska Lajos záratta be a Magyar Nemzetet, meg a Lánchíd Rádiót. Értem én, hogy elzáratlan pénzcsapok özönével a hát mögött nehéz megérteni, de előbb, vagy utóbb mindenki megtanulja, hogy milyen ez, hogy adott esetben a hónap végén elfogyhat a lóvé és arról kell dönteni, hogy az egész család megy-e a levesbe - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív páros interjúban Csintalan Sándor, aki lányával, a konzervatív értékeket valló és a Fidelitasban politizáló Vincze Emíliával beszélgetett portálunkkal. A Hír TV műsorvezetője, Simicska Lajos bizalmi embere elárulta, Simicska döntésébe nem volt beavatva, mert ilyen döntést neki kell meghoznia, de barátai és kollégái kerültek szörnyű helyzetbe. Csintalan szerint a G-napon az kockáztatott, aki a Magyar Nemzetnél, Lánchíd Rádiónál és a Hír TV-nél maradt. Szarvas Szilveszter ezzel kapcsolatban vitába szállt Csintalannal.A városok maradtak a baloldal ideológiai szegregátumai
Bizonyos – most gyomrunk kényességére tekintettel nem sorolom fel őket – haladó értelmiségiekben és skriblerekben megszületett az a Jászi Oszkár óta folyamatosan rendkívül újszerűnek tekinthető gondolat, hogy akkor, a választási eredményektől megrökönyödve, le kell menni vidékre és ott jól felvilágosítani az összes taplót. Abból a megfontolásból, hogy hátha legközelebb már nem lesznek taplók, ezáltal hajlandónak bizonyulnak a haladás erőire szavazni. Megint ott tartunk, hogy nemcsak a megvalósítás ment félre, hanem már maga az elmélet se jó – legalább ehhez az egy baloldali tradícióhoz ragaszkodnak makacsul.Ajánljuk még

















