válság
Az amerikai költségvetés februári hiánya 21,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit
Az Egyesült Államok költségvetési hiánya 262,434 milliárd dollár volt februárban, 21,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi 216,59 milliárd dollárt – közölte az amerikai pénzügyminisztérium.„Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó kis válság a kezedbe ad!” – Winston Churchill gondolata ma is aktuális lenne?
Áder János köztársasági elnök április 29-én a Sándor-palotában fogadta és bízta meg Orbán Viktort a kormányalakítással. Míg 2020-tól 2022 elejéig a kormányzás fókuszában a járványkezelés és annak gazdasági következményei voltak, az Oroszország által február 24-én Ukrajna ellen indított „különleges katonai hadművelet” új helyzetet és kihívásokat teremtett.Nagy Márton: 2024-ben a gazdaság újra kilőhet, dinamikusan 4 százalék felett nőhet a GDP
A magyar gazdaság igen kedvező reálgazdasági folyamatai következtében a mostani leminősítés után nagyon rövid időn belül újra a felminősítések időszaka fog következni – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-nek a Standard&Poor's besorolásával kapcsolatosan.Orbán Viktor: 2023-ban 290 milliárd forinttal támogatják a Széchenyi Kártya Programot
A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Budapesten. A kormányfő a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kiemelte: úgy döntöttek, hogy több mint kétszeresére növelik ezt a támogatást. Hozzátette: mondhatná, hogy "nem jószántunkból tesszük, hiszen megnőttek a kamatok" és így a kamattámogatás, de mindenki tudja, hogy "nehéz év áll előttünk", így az a döntés is születhetett volna, hogy nem invesztálnak ekkora összeget a támogatásba. Kitért arra: emellett még 220 milliárd forintot adnak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek az energiaintenzív kategóriába esnek, továbbá gyármentő programot hirdetnek meg.Szijjártó Péter: siralmas, hogy Brüsszel akadályozza a beruházásokat az EU-tagállamokban
Siralmas, hogy Brüsszel akadályozza a beruházásokat az európai uniós tagállamokban, miközben csakis ezek révén lenne elkerülhető az ukrajnai háború és a szankciók okozta recesszió – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Brüsszelben.Az ellenzék már megint nagyon kikapott egy időközin!
Tulajdonképpen az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kormánypártnak inkább használ a jelenlegi többtényezős válság, mint árt. A Fidesz válságkezelési képességeit ugyanis jónak tartják a választók, míg az ellenzéket ebből a szempontból (is) még a saját szavazóinak egy része is teljesen fogalmatlannak tartja.Ma dől el, hogy jöhet-e gyors fordulat a háborúban (is) – Félidős választások az USA-ban
A normalitás hívei, a békepártiak, a szuverenisták és a konzervatívok világszerte nagyjából két éve várnak 2022. november 8-ra, ugyanis ezen a napon tartják az Egyesült Államokban a félidős választásokat, vagyis ezen a napon lehet vége az amerikai haladó demokraták, Joe Biden és csapata vezette „önkényuralomnak”, ha az amerikaiak és a Jóisten is úgy akarja. „De miért is fontos ez nekünk?” – teheti fel a kérdést joggal egy átlag magyar ember. Sajnálatos módon jelenleg nagyon is az, mivel az Ukrajna területén zajló amerikai–orosz háború hatásai Magyarországra és az egész európai gazdaságra hatással vannak: a trappista sajt ára az egekben, vajat már szinte senki nem engedhet meg magának, nem is beszélve egy kiterjedtebb és komolyabb fegyveres konfliktus lehetőségéről, ami a nukleáris fenyegetést is magában hordozza. A béke lehetőségeinek megteremtése, vagy a háborús helyzet fenntartása jelen pillanatban pedig nagyban függ az USA külpolitikájától és úgy általában véve az ottani politikai elit hozzáállásáról, nem is beszélve olyan, globálisan is aktuális kérdésekkel kapcsolatban diktált trendekről, mint például az abortusz, vagy a gyerekek nemátalakító műtéte. Az ezekkel kapcsolatos végső döntéseket fogja a közeli jövőben befolyásolni a Kongresszus összetétele, amiről ma döntenek az amerikaiak. A verseny elég szorosnak ígérkezik.Lukasenka: Holnap egész Európa lángokban áll
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök úgy véli, hogy bár az európai országok polgárai békében szeretnének élni, de vezetőik nem tudják "még saját otthonukban sem eloltani a tüzet". Véleménye szerint Európa vezetői bolondok, akik képtelenek nemet mondani az amerikaiaknak, az ukrajnai helyzetet pedig katasztrófaként jellemezte a TASZSZ orosz hírügynökség által közölt cikkben.Szijjártó: nem fogadunk el a magyar érdekeket veszélyeztető uniós szankciókat
Magyarország nem fogad el olyan uniós szankciós csomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország érdekeit, például az energiabiztonságát - erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán háború kitörése utáni napokban az első Oroszország elleni szankciós csomag előkészítésekor Brüsszelben arról beszéltek, hogy ennek két eredménye is lehet: egyrészt térdre kényszeríti az orosz gazdaságot, másrészt gyorsan véget vet a háborúnak.A háború azonban már nyolc hónapja tart és brutálisabb, mint bármikor, az európai gazdaság pedig nehézségekkel küzd, a szankciós infláció miatt egyre kevesebbet ér az emberek pénze.Ajánljuk még