varga-bíró tamás
„Nehéz volt csöndben maradni” – Fél év szilencium után visszatér Varga-Bíró Tamás (PS-interjú!)
„A bocsánatkérő levelem és a médiából való kivonulásom reményeim szerint egyfajta példaként szolgálhat azoknak, akiknek szintén lenne miért bocsánatot kérniük, de eddig még nem tették meg” – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Varga-Bíró Tamás. A zenész-publicista januárban kért bocsánatot, és jelentette be, hogy átmenetileg felhagy az írással, miután évekkel korábbi, antiszemita bukéjú dalszerzeményei miatt támadások érték. „Nyilván, az ellenoldal szerint nekem örökre el kellene tűnnöm, akár az élők sorából is, a hamvaimat pedig bele kellene szórni a jeges Dunába” – fogalmazott VBT, aki azonban nem adja meg ezt az örömet ellenlábasainak, és féléves szilencium után, napokon belül folytatja a PS-en futó blogja írását.Elítélték Zagyvát: a bíróság szerint „büdös zsidózott”, és családirtással fenyegetőzött a volt jobbikos képviselő
Zaklatás bűncselekménye miatt félmillió forintos pénzbüntetésre ítélte a bíróság Zagyva György Gyulát, a Jobbik korábbi parlamenti képviselőjét, amiért „büdös zsidózva” családirtással fenyegette meg Varga-Bíró Tamás zenészt. A Jobbikkal szorosan együttműködő Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke egyébként büntetett előéletű, és nem először keveredett zsidózási botrányba – ennek ellenére a Jobbik a botrány kirobbanása óta nem határolódott el volt képviselőjétől, és a HVIM-mel sem szakította meg a kapcsolatot.Varga-Bíró Tamás bocsánatot kér múltbeli szavaiért, és visszavonul a médiából
Ezúton bocsánatot kérek mindazon kollégáimtól, akiket múltammal kapcsolatosan bármi is váratlanul ért, s azt magukra nézve sértőnek találják. Bocsánatot kérek továbbá azon zsidó polgártársaimtól, akik régebbi kijelentéseim okán sértve és megbántva érezhetik magukat. Mondanám, hogy máshogyan gondolom már, de itt most nem az a lényeg, hogy most mit gondolok, hanem, hogy régebben mit gondoltam. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki nem olyannak gondolt engem, mint amilyen vagyok. Esendő emberként gyakran hibázom. Gondolkodó emberként gyakran konfrontálódom még saját magammal is. Hívő emberként pedig arcon tudnám magam sújtani némely emberi gyarlóságomért. Valóban és ténylegesen sajnálom, hogy számos embernek csalódást okoztam. Tettemre nincs mentség, a felelősséget vállalom - írta búcsúposztjában Varga-Bíró Tamás zenész-publicista, akit az elmúlt napokban a 444.hu és a Kuruc.info szembesített a jobbikos korszakában tett kijelentéseivel, dalszövegeivel. Varga-Bíró úgy döntött, hogy határozatlan ideig felhagy az írással, közéleti műsorokban való szerepléseivel és csak a dalszerzésnek él.A TEV azt kéri az EchoTV-től, vegyék le a képernyőről Varga-Bíró Tamást
A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára, Szalai Kálmán levelet írt az EchoTV vezérigazgatójának, Farkas-Rylewsky Boglárkának, amelyben azt kérte, ne szerepeltessék többet műsorukban Varga-Bíró Tamást, mert szerinte relativizálta a holokausztot.Ajánljuk még

















