Dorina: Bulickolás

(dalkritika)

Kár lenne eltagadni: Rostás Dorina állócsillaga úgy emelkedik egyre feljebb a hazai popzene egén, mint kés a vajban. Magam is dalszerző lévén (vagyok én már minden, csak akasztott ember nem) a hatalmas nézettség kapcsán cseppet sem szeretnék valamiféle savanyú szőlőlekvárról receptelni. Így a Bulickolás című eposzról – a nyár tini slágeréről - igyekszem valóban tárgyilagosan, és kifejezetten objektíven nyilatkozni. Hogy szeretem-e ezt a dalt? Nem, nem szeretem. Na, de nem is nekem készült.

Az első és legfontosabb, hogy már az elején leszögezzem: Dorinának van hangja, méghozzá jó és kellemes hangja. Valószínűleg zenei előképzettsége is van, akár zeneiskolában, akár otthoni környezetben, ha a szülők, testvérek között akad muzsikus. Dorina stabil dallamvezetése hellyel-közzel még az Auto-Tune világában is megmutatja, hogy mennyire muzikális. Még akkor is, ha a dal végén ezt az effektet ténylegesen beemelik a dalba az alkotók. Viszont egyáltalán nem tolakodóan, mondhatni csak a napi divat kedvéért.

(Auto-Tune-nak nevezzük azt a digitális programot, mellyel az éneksáv a kívánt zenei hangnemhez igazítható. Ha az eredeti ének túlságosan eltér a dal hangnemétől, akkor ez után a hozzáigazítás után az énekhang robotszerűvé válik, lásd Cher-Believe. Később persze ennek a „robothangnak” az alkalmazása állandó elem lett a slágerekben. Ennek eléréséhez nem volt másra szükség, mint hogy az előadó szándékoltan kissé hamisan énekelje fel a dalt. - VBT)

Most pedig, hogy tisztáztuk: a 13 éves Dorina valóban tehetséges énekes, neki is láthatunk a dalnak.

Először is az összes létező ellenérzésünket félre kell tennünk az ilyesféle nóták hallgatása előtt. Akár rockerek vagyunk, akár goa, dubstep, vagy más stílus rajongói, minden dalt a maga környezetében kell vizsgálnunk. A Bulickolás egy rendkívül profin megalkotott, a mai slágerkövetelményeknek mindenben megfelelő, igényes alkotás. Nem akar többnek látszani, mint ami. Egynyári sláger, és pont. Hogy aztán jövőre vissza tud-e mászni a slágerlistákra, azt majd az idő eldönti. Az afféle averziókat is tegyük szépen félre, miszerint egy 13 éves kislánynak van-e helye a zene világában, s jó-e, ha ilyesfajta klipekben szerepel. A videót lelkiismeretesen, többször is végignézve semmi olyat nem tapasztaltam, ami illetlen, zavaró, disszonáns lenne. Arról nem is beszélve, hogy egy kis tininek semmi másról nem szabadna énekelnie, mint ilyen édes kis semmiségekről. Mert meglehetősen gyűlöletes tud lenni, amikor a szövegírók hatalmas nagy igazságokat mondatnak ki egy, az életkorából adódóan valódi élettapasztalattal még nem rendelkező gyerekkel. S ezzel az utolsó mondattal szép bridge-et is képezünk a szöveg elemzéséhez (ha már egyszer szövegíró is vagyok).

Ennek a szövegnek az elemzésével nem sok dolgom akad. A szöveg ugyanis az ég egy adta világon semmiről sem szól. És ez így van jól. Egy buli-slágernek pontosan ez a feladata. Mert ugyan mit is kellene nekünk tanítani? Hogy az a priori mulatozásnál jobb a posteriori? Hogy „amúgyan” Zarathusztra hogyan szólott volna egy balatoni partiról? Nem! Ez a dalszöveg tökéletesen beteljesíti a feladatát, ami nem több és nem is kevesebb, mint hogy prozódiailag illeszkedjék a dallamhoz. S még értéket is tartalmat. Na, jó, nem sokat, csupán egyet. Ez pedig maga a cím. A Bulickolás, ami nyilván a buli és a lubickolás szóösszevonásából keletkezett új szó. Nem tehetek róla, imádom az ilyeneket. Frissnek, kreatívnak tartom az ilyesfajta, egyáltalán nem bántóan erőszakos, szellemes nyelvi játékokat. No, de ha eddig jószerével csak jót mondtam, akkor azt a kicsinyke rosszat sem akarom kispórolni, ami ahhoz kell, hogy az alkotók legközelebb kicsit tovább üljenek a Word dokumentum felett, s jobban átgondolják, milyen szavakat fűznek mondatokba. A refrénben ugyan is a következő szerepel:

„Újra vár a balatoni nyár.

És nem kell járnod szoliba se már.”

Nos, a roma szponzorációjú

Dikh Tévé

roma felfedezettje ezt a dalt roma fiatalok közreműködésével öntötte klipformába. Azt hiszem, felesleges ecsetelnem, mekkora támadási felületet jelent ez az ostobácska mondat. S ez nem afféle parttalan okoskodás, hanem maga a rögvaló. A másik, de tényleg az utolsó kritikai észrevétel a következő szövegrészben található kierőszakolt reklám:

„És rólunk beszél a környék majd.

És a Dancsó Péter.”

Ez a szövegrész bizony semmiféleképpen nem fér bele a dal eredeti mondanivalójába, ami a tulajdonképpeni mondanivalótlanság. A nyár a fiataloknak az önfeledt szórakozásról, a hatalmas bulizásokról szól. Csupa olyan dologról, amikben nem keresünk mélyebb értelmet. Felesleges tehát azzal riposztozni, hogy egyes ítészek érzékenységét netán sérti a butácska dalocska. Pláne, mert a Bulickolás cseppet sem butácska. Akkor válna azzá, ha önmagát hatalmas magaslatokba emelné azáltal, hogy olyan tartalmakkal akarja felruházni, melyekkel nem rendelkezik.

Mivel a Dikh Tévé vállaltan roma identitású társaság, nem tudom megkerülni, hogy ebből az aspektusból nézve vizsgáljam Dorina további fejlődésének lehetőségét. Dorina egyelőre egy projekt, ami pénzt és elismertséget hoz a producereknek. Nincs ebben semmi rossz, ez a szakma erről szól. S még valami másról is. A producerek tehetséggondozó felelősségéről. Hogy Dorina ne csak egy legyen az évről évre feltűnő sztárocskák népes csoportjában, akik kérészéletű sikereik után eltűnnek a süllyesztőben. Akit a színpad fénye megcsapott, az nehezen tud már nélküle létezni. Ha tehát a produkciós iroda nem akarja, hogy tini sztárjukból néhány éven belül egy olyan kiégett, megkeseredett kisfelnőtt legyen, akire már senki sem kíváncsi, akkor bizony erről a szintről feljebb kell lépni. Igényesebb szövegekkel, mívesebben megalkotott dalokkal. Aminek egyenes velejárója, hogy Dorina hangját bűn nem képeztetni. Ennek a kislánynak zenei szakközépben a helye. Hála az égnek, hogy ezekben a szakképző intézményekben manapság már nemcsak klasszikus ének tanulására van lehetőség. A stúdiumokon a népdal és a jazzének is felvehető szakként. Mellette pedig bárki eljárhat magánénekre egy olyan előadóhoz, aki a populárisabb stílusokhoz szükséges hangképzést tudja megtanítani. Na és itt van a roma társadalom felé való kötelezettség is. Előadóként (igen, ez már majdnem Havas Henrik szindróma) rengeteg roma zenésszel, előadóval dolgoztam, s dolgozom a mai napig. Dalaimban a briliáns jazzgitáros

Radics Roland

ugyanúgy képviselteti magát, mint a kiváló énekes,

Radics Debóra

(mindketten Balassagyarmat örömzenekarának, a

a tagjai), vagy session zenészként a

majd minden tagja. Első kézből tudom tehát, hogy mindegyikük büszke roma származására épp úgy, mint zenei tehetségére. S pontosan tudom, hogy személyes példamutatásuk nem egy roma kisfiúnak és kislánynak adott már iránymutatást. Amennyiben Dorina tehetsége nemcsak hogy nem tűnik el, de még jobban kiteljesedik, ő is ilyen iránymutatóvá válhat. Kiemelten fontosnak tartom tehát, hogy Dorina valódi értékké váljon. S akár ő lesz

Nótár Mary

utóda, akár az

Andro Dom

féle cigány hagyományőrzést választja, akár klasszikus szerepben láthatjuk majd az Operaházban, én biztosan örülni fogok. Összességében gratulálok az alkotóknak. A fanyalgóknak pedig azt üzenem, hogy hallgassák meg

című dalát, vagy

s keressenek azokban mélyebb értelmet.

() VBT ()